MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1951. február 3. - 1953. december 29.

1951-05-23 - 1. Szóbeli beszámoló a pártszervezetek politikai, szervezeti tevékenységének tapasztalatairól és a további feladatokról

megy megfelelően a munka. Ezt a bűntudatot az emberekben egyrészt a személye foglalkozással kell elmélyíteni, másrészt pedig az államnak okozott károso­dást, mely az 6 hanyagságéból fakad, azt meg kell térittetni vele, mert lényegében az szabotőr, elszabotálja a terv teljesítését. i Mezőtúr; szerv.titk. Én u b y látom, hogy a t.sz. mozgalom terén bekövetkezett hibák, a munkában való lemaradások abből adódtak, ho^y munkánkataz aratás- cséplés után bizo­nyos fokú megnyugvás jellemezte. A pártszervezetek figyelmét nem hivtuk fel arra» hogy nem lehet pihenő heteket tartani,, mert sürget az őszi munka. Ennek a pihenő 3 hétnek isszuk most a levét. Hiányosság az a felsőbb szervek részéről is, hogy megengedték bizonyos mér­tékig a segítségadásra való várást, pl. a vetőmaggal kapcsolatbal, ami hát­rébb tolta a mezőgazdasági munkák elvégzését. Az, hogy a zárszámadáskor tsz-eink nem tudnak kellő eredményt felmutatni az egyrészt az aszályos esztendő következtében történt meg, másrészt pedig ab­ból, hogy egyoldalú gazdálkodást folytatnak tsz-eink. Főleg a .növénytermesz­tésre feküdtek rá, az állattenyésztéssel nsm eléggé foglalkoztak. Szerintem az elvándorlás kérdésénél már most bajok vannak a Gorkij és a :i • 1 ad ás t s z-nél. Máté elvtárs . Itt a Pártbizottság terve az, hogy azokat s tagokat, akik nem járnak ki a tsz-be dolgozni, felszólítsuk és kiértesíteni arról, ha továbbra is kimarad, akkor munkaegység levonást fogunk alkalmazni. A levont munkaegységekből a kijáróknak pedig magasabb jövedelmet tudunk akkor biztosítani. Szerintem a Haladás tsz-ten a meglévő gerinces tagokat ha mozgósítsák és a családtagokat is bevonják a munkába, akkor ezen a téren nem lehet komolyabb baj. így kb. 5oo tag áll a Haladás tsz. rendelkezésére. 0 r o s elvtárs, K isújszállás, VB. titk. Az én tapasztalatom az, ho to y a hiba közvetlen a felfejlesztés utáni időtől kisérte végig a munkákat. Ezt abban látom, hegy a felfejlesztést megnyugvás követte. A pártbizottság nem vett arra irányt, hogy megalakuljanak a brigá­dok, a munkacsapatok, mivel tehát nem volt megszervezve a munka, a parasz­tok gondolkedási módjában kevés változás állt be. A régi mődon dolgoztak, a régi módszerekkel igyekeztek kialakitani az egyéni gazdaságot. Ez abból adódott, hogy a pártbizottság nem tette meg a lépést arra, hogy elősz'r is minden tsz-ben egy szilárd párttitkár legyen. Nálunk is voltak és vannak olyan tsz. pártszervezetek, ahol maguk a titkárok is ingadoznak egy-egy uj módsze^ bevezetése mellett. Pl. az Ady tsz-ben a Máté elvtárs. A tsz-einkbeh a munkafegyelmet lazította az, hogy a kormányrendeletet nem tudatosítottuk a tsz-eink tagságával a fejadaggal b&. pcsolatban. A cséplés után a munkában 5o$-os csökkenés mutatkozott ».Ezt a nyomott hangulatot rö­vid idŐ alatt .nem sikerült hamarosan felszámolni.' Ezt ceak a politikai ok­tatással tudjuk kijavitani, tsz-einkben azonban nem sikerült az oktatást ugy beinditani, ahogy kellett volna. A hallgatóknak 3o-4o, 7o?5-a jelenik meg. Ez abból is adódik, hogy maguk a gazdasági vezetők, a brigádvezetők, munkacsapat vezetők sem járnak elől jó példával, nem járnak el a tanulásra. A bírálat, cnbirálat kérdése: Erről a mi vezetőink nem beszéljek. Maguk ai pártvezetők elmondják a hibát, azt, hogy lemaradásvan valamely területen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom