MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1954. augusztus 23. - 1954. október 4.

1954-09-06 - 1. Jelentés a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztésének jelenlegi helyzetéről. Melléklet: jelentés; kiegészítő jelentés - 2. Az V. békekölcsön jegyzésre vonatkozó munkaterv megtárgyalása - 3. Szóbeli javaslat káderügyekben - 4. Szóbeli bejelentés magyar paraszt delegáció Szovjetunióba történő utazásáról, amelynek a megyei pártbizottság első titkára is tagja lesz

olyan emberek vannak, akiknek kőből van a szive, akik a saját mun­kájukba nem tudnak lelkesedni, akik ténylegesen ugy dolgoznak, ahogy nem szabad, formálisan, meggyőződés nélkül. Hát jó, a párt mondta, belevesszük a munkatervbe, semmi lelkiismeretfurdalás, törekvés Hogy a munkatervben foglaltak legyenek végreh&jtv • Nem lehet ez Vincze elvtárslMi nz elvtársban megbizunk, de mutassa meg, ho ; y milyen ötletei, kezdeményezései vannak, hogysn szervezi meg a csoi'Ort látogatást. Amikor a terv elkészült, azt mondtuk, hogy nem akarunk mégegyszer olyan csoportlátogat:sfc szervezni, mint az előző évben, hogy olyan embereket vigyünk el a tsz-be látogat:sra, akikből semmi haszon nem lesz, csak szeretnek kocsikázni, esetleg széjjel nézni egy-egy tsz. területén. Hit miért nem csinálják ren­desen, nem tudják^ nincs ember a Szolnok Járási bizottságon, a Megyei, Tanács Mezőgazdasági osztályon, akik Tiszafölovára?a, abádsza­lókra ugy válogatják ki az embereket, hogy azok ténylegesen dolgo­zó, parasztok legyenek. Ez mégis csak tarthatatlan, -^zért maguk a felelősek, hogy szervezzék meg a munkatervben leszögezett, meg­határozott feladat maradéktalan végrehajtását. Lefelé is van ilyen probléma, hogy a helyi vezetők - hangsúlyozom nem kivétel a tsz elnök, a tsz. pártszervezet titkára, a helyi tanácsel­nök sem, - nem látja, hogy ebben a dologban tenni kell. Ebben neki is feladatai vannak, hogy itt nem kell viszolyogni, hanem a megadott politikai irány mellett ténylegesen túlzások és erőszak nélkül, a hibák nélkül helyesen, lelkesen, okosan, de csinálni kell. Spontán nem születik me ; egyetlen egy termelőszövetkezet előkész.itő bizottság sem. Hiába megy ki egy területre Vincze elvtárs és mondja ast f hogy alakuljon meg egy elökészitobizottság,. as nem jön létre .tol, azt meg kell szervezni. Az slőkészitőbizotla.ágbői nem lesz termelőszövetkezeti csoport megint, ha létrehozzuk az előkészi­tőbizottságot, de nem szervezzük meg, hogy abból termelőcsoport legyen. De nem gondoskodnak még azoknak a határozatoknak a lejuttatásiról, amelyek a magúk feladata. Tisztáztuk, a közgyűlés kérdését, hogy ha 2-3 ember van, aki belépni szándékozik, közgyűléseket kell össze hivni, de nem akármilyen közgyűléseket, hanem olyanokat, amelyre meg­hívjuk szeretettel és barátsággal az egyéni dolgozó parasztokat. Ez olyan munka mint a kohászé, hogy másképp nem megy, ha nincs izzás, lelkesedés, tűz, akkor csak papiron marad a kérdés. Én a pénteki megbeszélésünk nyomán nem tartom különös fontos mód szernek, amit Juhászné élvtársnő javasolt, hogy menjünk ki és hivjuk össze a vezetőket. Most a feladatok meg vannak beszélve, mindenki tudja a legfontosabb tennivalót, csak azt kell megszervezni, hogy minden vonalon a kidolgozott terveket hajtsák végre. A Kegyei Tanácson belül az egyes osztályokat kapcsolják be ebbe a munkába és szoritsák rá őket, hogy az ő feladatukat hajtsák végre. Meg kell nézni, hogy a járási tanácsnál is hogyan foglalkoznak ezzel, a . járási tanácsok is nézzék meg, hogy hogyan foglalkoznak a községi tanácsnál. Szóval vé 0 rehaj tatni, megszerveztetni azokat a felada­tokat, amely a tanácsra hárulj Mi pártvonalon néhány járási bizott­ságot konkréton igy néztünk meg. Teljesen felesleges lenne a gya­korlatban most megint több emberrel tanácskozni. Mindenki a maga vonaláéi, csináljon rendet és követelje meg a feladatok végrehajtását. Ellenőrizze pártszerüen és adjon a többi embereknek-lefelé megfelelő lelkesedést, támogatást, hogy ebben a hónapban nekünk jelentősen sikerüljön előremennünk. Olyan helyzetet és légkört kell a falun és a magunk sorai között teremteni, mint volt 1951-ben. Akkor mindenki erről beszélt, lelkesedett, az erők koncentrálva voltok. Ilyen túlzások nem kellenek, de hol vagyunk ettől a hangulattól, ettől a lelkesedéstől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom