MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1952. augusztus 11. - 1952. szeptember 8.
1952-08-18 - 1. Jelentés a Jászapáti járás pártszervezeteinek munkájáról. Melléklet: jelentés - 2. Jelentés a Jászapáti járási Pártbizottság munkájáról. Melléklet: jelentés; határozati javaslat - 3. Jelentés az 1952/53 évi pártoktatás előkészítésének tapasztalatairól. Melléklet: jelentés - 4. Jelentés a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről, a tagosítás eredményeiről - 5. Fegyelmi ügyek megtárgyalása
nem a Politikai 3izot S 3ág határozata qlapján vizsgálták és ellenőrizték hanem mechanikusan, szervezeti kérdésekkel foglalkoznak, a mennyiségi számokat vettek figyelembe és nemn ézték, meg, hogy egy egy területen az alapszervezetek ott a községben az oktatási munkával kapcsolatos előkészítéseket végre kell hajtani, hogy ismerik-e a politikai bizottság elvi megállapításait, határozatát és ennek alapján végzik^e a munkát. Lényegében arról van szó, hogy most egy uj határozatról van szó, hogy egy uj határozatot hozunk. A Hegyebizottságnak é ezt követően a járás, városi Pártbizottságoknak meg kell tárgyalni, hogy a hátralevő idő alatt hogyan biztosítsák a Politikai Bizet tsá g határozatának végrehajtását.Szükséges elő venni a Politikai Bizot'ság határozatát és biztositani kell, hogy lenn a területen az -alapszervezet ek vezetői ismerjék és rá kell nevelni őket arra, hogy mce t már jó oktatási munkával biztosítsák a határozatok végrehajtásét. Másik kérdés, hogy megfelelő gyors intézkedésekre van szükség. Komoly hiányosságok mutatkoznak az előkészítésben, nincs biztosítva amegfele 1minőség, az Összetétel, a propagandisták kiválogatásában, nincsbiztesitva ez a bennlakásos iskoláknál és nyilván arról van szó, hogy gyorsan haladunk az ok atási munkák beindítása felé és Így tél át gyors intézkedésre van szükség. Előfeltétele az amit a Kiss elvtárs is emiitett, biztosítani kell, hogy a Kegyebizottságon belül as oktatási munka előkészítésé, a Politikai Bizottság határozatának ellenőrzése amely munkába a Megyebizottság közv-tlen kapcsolódjon bele,másrész a Megyebizottságtól kiindulva,mint .ahogy az Oláh elvtáre mondotta biztositani kell, hogy ez a munka megfelelően öesze legyen kötve a többi feladatokkal. Lényegében fő kérdés az oktatási munka, a Politiaki Bizottság határozatinak a végrena;'tása, a főfeladat valamennyi kérdő se mellett ez a fő kérdés, de csak akkor tudja a többi főkérflés mellett eit biztositani, hogy ha meg találja a módját annak, hogy ez a munka a Pártbizottság egységes feladata, legyen, részt vegyen abban a Pártbizotts e ok min • en tagja és menetközben össze legyen kapcsolva a Központi vezetőség határozatává^. A tt t dni kell, hogy a legközelebbi taggyűlésen az a döntő, hogy a Központi Vezetőség határozata a Politikaai'Bizotság határozatinak megtárgyalása konkréten községi oönszervezetekre megszabva meg l-.-gyen tárgyalva. Gyors intézte désről van szó. Az alapszervezet eket augusztus 25-igtájékoztatnik ál _ hogy a Szervező Bizottság határozata alapján , a tsz.ékben, községi üzemi szervezetekben az oktatással kapcsolatban milyen problémák ^ vannak és milyen intézkedéseket kell tenni. A járási, vároa\ Pártbizottság a megyebizottság árai megtárgyaltak alapján tárgyalja meg Vnni'rétan A saiáfc lárásban hogyan áll a kiválogatás, a szocielis essze tétel, hogyan van biztosítva a tervező Bizot tság felvet ése a határo-j zatban, hogy csak azt lehet propaganda uuniara oeaiiixau a^i je g-aj.au i* középfokú politikai iskolát eredményesen' elvégezte. ASzervez o Bízott aáfi határozata kimondja, hogy ennél alacsonyabb épezettségü elvtársat prop Uganda" munkára beállítani, előadó képző iskolára küld eni nem lehet, a járások területén ezt a kérdést meg kell vizsgáin . Líi-Á v ^,.,0/1 V(SlT7(1 ++ éa már lvan uropasanőis tákat kell Elsősorban a Partiskoic-1 vegzexi, tb u,ai ±ytxu i' 1 ^ a o 0 ' tferübeá Ili tani, akiknek némi taps ::t adatuk van ^.^VZ&W^a Z -,_ létén, ismeri a propaganda munkát. A Szervezo .^^^^^^J^^^^" hivja a.figyelmünket,-hogy vannak m^gxeieio ez jeiais- r-rona*ab, ^^^^íVf&^r^Séí mef a^%lvtáísaí! Számtalan olya/ ípl e- séfvan mL, hogy a megfelelő értelmiségieket más munkára, állit. eleség van ue^, x ^ £ terül- ten kimaradnak. Természetesen vaunk sfaK oe és a legnasz n ?~B°° ^véb'olyan állami f'unckióba levő elfctársÜ pedagógusokon kxvu 6„-'SJvtáaía lőhetnek és biztositani kell esak aü-1- ezen a xeren is ^" JJ-' J,,ao <* • zeknek a bekapó sokasat. > A Szervező Bizot ság látja a kiválogatás területén a hiányos águkat*