MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1951. június 19. - 1951. július 31.

1951-07-17 - 1. Jelentés az aratás, cséplés és a begyűjtés helyzetéről. Melléklet: jelentés - 1. Szóbeli beszámoló a nyári mezőgazdasági munkák helyzetéről, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztésével kapcsolatos feladatokról - 2. Jelentés a megyei pártbizottság, a járási és városi pártbizottságok, valamint a Pártoktatók Háza pénzgazdálkodásáról. Melléklet: jelentés; határozati javaslat - 2. Szóbeli beszámoló a párt vezetőségválasztás előkészítésével kapcsolatos feladatokról - 3. Jelentés az 1951/52 évi pártoktatás előkészítéséről. Melléklet: jelentés; határozati javaslat

nek t pl*,mint a kisújszállási állami gazdaságban dolgozok azt, hogy a kinai önkéntesek szembefordultak a koreai néphadsereg el 3tb. Hogy eze*k a jelenségek megvannak, feltétlenül azért lehetséges, mert m nem magyarázzuk meg a becsületes dolgozóknak, éppen a Grőr.s er tanul­sága alapján is, és a parasztok saját tapasztalata alapján is, hogy ki! ezek a kitelepítettek* Nem magyarázzuk meg, hogy megérdemlik szinte, kivétel nélkül, hogy a Tiszába íok '.sák őket* D© mi semmi maist nem ak runk tőlük, o sakhogy dolgozzanak és a hatóságok által megszabott rendeleteket tartsák be. Nem megyarázzuk meg, hogy ezek a bárók és egyebek voltak azok, akik mint a Grősz per megmutatta, olyan sorsot adtak oseládeiknek, hogy hem érték meg az 5o éves életkort, hogy a gyermekek ngyr'eze oeeoseáő korában meghalt, hogy ezek küldték a csendőrt a paraeztokra. Nem magyarázzuk meg, hogy ezek a tábornokok hajtották a mi fiainkat a békés Szovjet nép ellen, hogy ezek miatt van mindene saladnak kit gyászolnia, ezek miatt e3tek el a h borúban* Nem magyarázzuk meg, hogy ezek miatt árverezték el a parasztok házát, földjét, nindenét a múltban és nem emlékeztessük a dolgozókat arra, hogy mit csináltak ezek a dolgozók legjobbjaival, a kommunistákkal, és a többiekkel 1919-ben, ás azt, hogyha tehetnék milyen orsót szán­nának újra a népn k és szántak a cinkossaik Grőszék* -gyszóvl nem magyarázzák meg, hogy mekkora nagygazemberek ezek, azért vannak ilyen jelenségek éa azért tudnak ezek rossz politikai h-tást előidézni pedig ha megmagyarJznánk, akkornég jobban fokoznánk népünk gyűlöletét ellenük és minden ellenség ellen, és munkánk 4ii$\t végered­ményben a feladatok jobb elvégzésében mutatkozna* meg. Pártmunka .-ák jelenlegi ella Bykulásán-.k kiküaz aböléas az elő Vünk álló feladatok jó végrehajtása érdekében a következőket kell végrehajtanii 1. / Vaié'á. -,á kell tennünk a kommunista példamutatást, a munkában, az állammal s zonbeni ítelezc-ttoég teljesitéséoen, az ellenség elleni harcban gy&.ránt* Pártt gjainknál fel kell vetni, hogy az egyéni példamutatás a .kommúnis táknál a P'rtfegyelem kérdése is, hiszen Pártunk Szervezeti Szabályza­ta előirja minden kommunista számára, hogyr "Minden erejével, harcolü jon a Párt, a dolgozó nép, a haza ügy ért, a magyar Köztársaság felvi­rágoztatásáért" ós azt is, hogyj " élenjárjona termelésben, példát mu­tasson a munka'f e. ylembe, a szakmai képzettség emelésében, örkádjék a Népidemokrütikus állam törvényei, rendje, fegyelme felett ". Gondoskodnia ;all párttagáágunknak a munkafegyelem betart íséról, meg­erőaitéoéről, az aállamal sze ben 1 kötelezettség teljesitdséről* Eze­ket a kérdéseket nem leht csak állami vonalon biztosítani, a párttag­jainknak, a kommunistáknak kell alá tárnaztanai minden politikai hard­oal, a tömegek nevel'oével* 2. / Meg koll javitanunk tagjelültfelvételi munkánkat. Végleg ki kell irtani ezt a téves nézetet, a kampány,unka miatt niucsidejük a tag­jelöltfelvé télre. Azt kell tudatosítani, hogy minnél több kampány van, annál több tag­jelöltet kell felvenni, hiszen a nagy harcokban edződnek nevelődnek ki a dolgozók* 3*/ Harcosabbá kell tenni aznagitációnkat. Biztostanunk kell, hogy az agitáoió alátámassza az úgynevezett népszerűtlen feladatok végrehajtá­sát is*

Next

/
Oldalképek
Tartalom