MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1948. június 21. - 1948. december 28.

1948-10-12 - 1. Szóbeli előterjesztés az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésével kapcsolatos feladatokra

előkészítő munkálatok vannak,Lukács elvtárs ezt a kérdést félválről kezel­te,eddig csak harmadrendű kérdésnek tek intette,amit bizonyít az is,amit Czinege elvtárs mondott,hogy kivonta magát a gyűlések megrendezése alól, s bizonyltja azt is,hogy a két tömegszerv, és a párt között nincs meg az a kapcsolat,amire szűkség lett volna.- Az egyesítéssel kapcsolatos kér­dések le tárgyal és ára ,egy étlen lépést nem tettek az elvt ár sak,mert agyü­lések előkészítése még nem garancia arra, hogy az uj szervezet ugy is fog működni,ahogy kell.- Tehát a két szervezet vezetőinek már le kellett-vol­na ülni és kielemezni a két szervezet politikai,szerveze ti és gazdasági helyzetét és megállapítani,hogy milyen irányban is haladjon az uj sérv. Nem tudjuk pl.,hogy az egyes szervezeteknek milyen javaik vannak,pedig vannak nem becsületes emberek is és gondolni kellene arra,hogy ezeknek a szervezeteknek a ki vagyonuk megmaradjon.- Tehát sem pol.,sem szerv., sem gazdasági vonalon nincs kialakulva semmi.- Oöntő,hogy a párt -s az uj szervezet között szoros kapcsolat legyen.­Politikailag jól elő kell késziteni az egyesülést,az az érzésem,hogy az ezzel kapcsolatban tartott aktiván nem jött ki az,amit akartunk és az emberek ugy távoztak el,hogy nem kaptak jóformán semmit.­Hogy a kát tömegszervezet nem tudott olyan eredményeket kihozni,amilyeneket kellett v. Ina,ehhez nagymértékben hozzájárultak a mi szervezeteink is és maga az MB. is,mert az MB. egyetlen egy tagja,sem pedig a járási,városi szervezetek nem mentek át a tömegszervezetekhez,hogy ott előadást tartót tunk volna,foglalkoztunk volaaa velük.- Persze vannak^eredmények,mert mégis csak nagy tömegeket fogott egybe ez a két szervezet és elég nagy tömeg az, amire a két szervezet hatósugara kiterjed.- Hibát követtünk el a káder­kérdés tekintetében,amikor a bajuszt néztük,hogy az milyen és nem azt, hogy káderszempontjából mennyire megfelelő,hogy az mennyire élvezi a dol­gozó parasztság bizalmát,még lia politikailag nem is annyira fejlett.­Javaslom: Ha a bizottság össze ül,nézze meg,hogy hol milyen for­mában kerültek be a középparasztok ebbe a két tömegszervezetbe és ezen a területen folytassuk a bázisok ki építését, figyelembe véve azt,hogy milyen -formában sikerült bevonni őket.- Tehát azokon a területeken kell ezt legelőször megcsinálnl,ahol már elindult egy ilyen irányú fejlődés.­Ami a nők bevonását illeti,azt hiszem sokkal könnyebben tudunk eredményt elérni,ha bevisszük az asszonyokat a szövetkezetbe és ezen a vonalon pró­báljuk foglalkoztatni őket.- A bizottság,ha összeül,nézze meg,hogy mik még azok a szempont ok,amiket figyelembe kell venni,s amik itt nem kerültek tárgyalásra.- Helyes oláh elvtárs meg állapítása, hogy egy helységben le­gyen az uj szervezet és a. vezetőség ugy legyen össze állítva,hogy abban képviselve legyen az uj és a régi gazda is,természetesen B vezetés a pro­letárok, a kubikosok kezében kell hogy legyen, ezen van a hangsúly.­Hassunk oda,hogy azok a javas lat ok, amiket a bizottság már elfogadott, végre is legyenek hajtva,s irányt kell venni arra,hogy a feladatok megoldá­sán keresztül közelebb kerüljünk a célunk elér éséhezT­^rflős: Révai elvtárs 50 éves születésnapja alkalmával javasol ja, hogy az MB. táviratilag üdvözölje Révai elvtársat.­MB_£__ ü javaslatot elfogadja és a távirat továbbításával Erdős elvtársat bizza meg.­Az MB. ülés a legközelebbi alkalommal a Magyar Szövet,az KHDSz tömegszerv kérdését tárgyalja, valamint az MB .politikájának és munkamódszerének a kiértékelése fog napirenden szerepelni.­K.m.f. Határozatok: 1. / A rendkívüli taggyűlések milyen eredménnyel zárultak,ismertetik a vidéken járt eÍvtársak.­2. / A tiszai alsójérás járási biz.-felelősségre vonása a csépai Uy miatt. 3. / Csontos vm.-i kulturfelelős felelősségre vonásának a megtörténtét ellenőri znl.­4. / 2llenőrizni,hogya tiszti érteke zleten a termeléssel kapcsolatos ellen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom