MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1956. február 7. - 1956. augusztus 3.
1956-08-03 - Szóbeli előterjesztés Dávid Ferenc első titkár felmentésére és Kálmán István első titkárrá választására - Szóbeli javaslat a megyei pártvégrehajtó bizottság kiegészítésére
Én nam kívánok programbeszédét mondani, mint ilyenkor szoktak, hiszen azokban a gondolatokban, amelyeket a végrehajtó bizottság beszámolójában elmondottam, bele volt sűrítve as én elképzelésem, elgondolásom és az egész végrehajtó bizottság elgondolása* Ezzel, ugy érzem, a pártbizottság egyetért. Amit a beszámolóban feladatként jelöltünk meg a megye párt-, állami és tömegszervezete előtt, azokat látjuk a közeljövőben egyik legfontosabb faladatunknak és azok végrehajtásáért fogunk küzdeni és mindent megtenni annak érdekében, hogy a Központi Vezetőség legutóbbi határozatát maradéktalanul végrehajtsuk. Mégegyszer köszönetet mondok a pártbizottságnak azért a bizalomért, hogy erre a fontos tisztségre állított és Ígéretet tessék arra, hogy a pártbizottság segítségére, tudására, kollektív tapasztalatára támaszkodva igyekszem erőmet és tudásomat arra összpontosítani, hogy Szolnok megyében az előttünk álló feladatokat si, ksrrsl megoldjuk. Zsemlye Perenc elvtárs Kedves Elvtársak! ín Dávid elvtársat 1950-ben ismertem mag. Hielótt megismertem, már bizonyos párttapasztalattal, munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkeztem. Dávid elvtársat mint embert, mint kommunistát egyformán értékes tulajdonsággal birő elvtársnak ismertem meg. Az as idő, amig együtt dolgoztunk, az ugy gondolom, hogy ugy Dávid elvtársnak, mint nekünk a pártbizottság tagjainak komoly tapasztalatot adott és megtanultuk azt, hogy az embereket meg kall becsülni, lehet, hogy egyes alkalmakkor, állásfoglalásokban, döntésekben sokan ugy érezték, hogy méltánytalanság, igazságtalanság árts óket, de én Ligy érzem, hogy as a működés, amit itt kifejtett Dávid elvtárs előre vitte a mi mozgalmunkat és Dávid elvtárs példát mutatott arra, hogy nekünk hogyan kell mint embernek, kommunistának élni. Nekem külön is komoly élményt jelsntstt, amikor megismertem Dávid elvtársat olyan helyzetben, amikor választanom kellett, hogy életben maradjak, vagy válasszam azt, amit akkor már elhatároztam. - A kórházban ismertem meg egy komoly, súlyos műtét előtt ás ő volt az, aki elhozta számomra a párt szavát. Tudják az elvtársak, hogy én bizonyos elvtársakkal és nsm elvtársakkal a párton belül összekülönböztem, s akkor súlyos helyzetben, súlyos betegen a párt Dávid elvtársat küldts oda ás ő beszélt rá arra, hogy operáltassam meg magsa, különben én nem operáltattam volna mag magam* és most nsm lennék itt. Ezért nézzék el, hogy ílysn elérzéksnysdvs mondom szt el, mert amit akkor nekem Dávid elvtárs elmondott, az erőt adott az életbe való visszatérésre, azokat a szavakat a párt üzsmts nekem és elhatároztam, hogy tovább élni fogok. Kálmán elvtárs slső titkári megválasztásával kapcsolatban én ugy látom, hogy Kálmán elvtárs jő, őszinte, becsületes emberi tulajdonságokkal rendelkezik és a mi pártunk ersjét a tömsgsk, a pártmunkások összessége adja, az a bizalom, amivsl a magyar nép a párttal szemben viseltetik. Ez a bizalom és a pártmunkásoknak az a nagy serege, akik tevékenykednek Szolnok megyében, azok mindannyian segíteni fogják Kálmán elvtársat, és mi bízunk abban, hogy Kálmán elvtárs mag tudja oldani feladatát. Ehhez Kálmán elvtársnak sok sikert kívánok.