Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)

2002 / 1. (137.) szám

az emigrációban, hisz itt mindenki dolgozik a magyarságért. Elsősorban nehéz volt az egészet megértetni, négy országból, határon túl élő magyar fiatalok (mert már a következő évre Felvidékről is jöttek diákok), magyarországi körúton vesznek részt, észak-amerikai magyarok finanszírozzák. Komplikált. Sok ellenzést kellett leküzdeni - kicsi féltékenykedéseket tompítani.

Több évig tartott míg megtaláltuk Magyarországon a megfelelő partnereket, akik megértették, hogy mi a cél, és nem csak a markukat tartották, hogy majd csak fizessen ez a nyugati alapítvány.

Egy ilyen esetet részletezek: Dorogon tartottuk az egyik váltónapunkat. Zuhogó esőben érkeztünk a Dorogi tó strandjához. Férjem - megalkudott a strand mesterrel, hogy ad 15 pedálos csónakot 5,000 forintért, 11- től délután 3-ig. A zuhogó esőben ez egy irtó jó üzlet volt a bérbeadónak - fel is szippantott 2,500 forint előleget örömmel. Igen ám, de 1 órára kisütött a nap. Már 2 órára kétségbeesetten jött, hogy a fiatalok tönkreteszik a csónakjait, bár egy karcolás sem esett rajtuk. 3 órakor, amikor fizetésre került a sor, a 2,500 forint helyett 25,000 forintot követelt, s amikor a férjem megtagadta a fizetséget a kocsiból kirántotta a kulcsot és rendőrséggel fenyegetőzött. Hogy segítsünk rajta, mi ki is hívtuk a rendőrséget, csak ők nem jöttek, így tehát kénytelen voltunk négy jól megtermett diákkal visszafoglalni a kocsikulcsot, 2,500 forintot hagytunk az asztalon és felkértük arra, átadva címünket, hogy pereljen be.

Több ilyen epizód után nem volt csoda, hogy már a második évben a tábor után kifáradva - férjemmel arról beszéltünk, hogy ez volt az utolsó. Mire hazaértünk Torontóba és megmelegedtünk otthonunkban, elfelejtve a nehézségeket már a harmadik évet terveztük.

Első évben próbaképpen két helyen voltunk: Debrecen és Dobogókő, Budapesthez közel. Míg az egyik csoport a tiszántúli környéket szemlélte, a másik csoport Budapestet és a Dunántúlt vette figyelembe.

Szerény kezdetleges gyerekcipőben járkáló, de mégis magyarságismeret volt. Tanultunk belőle. Már 1995-ben három helyen voltunk - négy országból - nem háromból - és Szombathelyt is csatoltuk az előző helységekhez - most már forgószínpadszerűen.

Persze sok alkudozással és vitával kellett ezt véghez vinni, hogy a Hortobágyra is be tudjunk menni - normális negyedárú belépővel és finom húsosgulyást fánkkal ebédeltünk 250 forintért. A szóda ingyen volt. A WC használata ellenben 20 forint. Már ebből a táborból kerültek ki a legjobb vezetőink.

Harmadik évben Szeged lett Debrecen helyett. Budapest Dobogókő helyett és Szombathely maradt a régiben. Ugyancsak ebben az évben a budapesti részleg a főváros vendégeiként szerepelt.

Negyedik-ötödik - a piaristák csatlakozásáról nevezetes. Átveszik a programot Kecskeméten és átveszik a Dunántúli szervezést a Templomosok Pécsett. Minden évben bővül azoknak a fiataloknak a száma, akik magyarországiak és előadnak.

Hatodik-hetedik - a Bencések is vállalják a tábor ellátását. Pannonhalmán vagyunk - az ezer éves apátság falain belül - a fiatalok átérzik minden kőnek a történelmi jelentőségét és részt vesznek a Gregorian misén hajnalban áhítattal.

Életre szóló élmény

Hetedik évben bevezettük a pályázati rendszert, melynek alapján minden ország helybeli kuratóriuma pontozás alapján határozza el, hogy kijöhet és ki nem. Ennek is nagy részét a tábor neveltjei csinálják. Most már a tábor hírneve annyire elterjedt a határon túl, hogy négyszer annyi pályázó van mint amennyi hely van.

Rájöttünk, hogy ez más volt mint a többi - sok tábor van ahol - behozzák a határon túliakat és például a Velencei tó mellett nyaraltatják őket. Alig van ahol öszszeh ózzák őket, annyi más határon túli fiatallal és ahol annyit utaznak a két hét alatt. Rájönnek arra, hogy nincsenek egyedül a kisebbségi sorsban. És azt, hogy a külföldi magyarság törődik velük.

Érdekes megemlíteni, hogy mennyi levelet és hálás köszönetét kap az Alapítvány mindazoktól, akik kapcsolatban vannak és tudomást szereznek erről a munkáról. Például a délvidéki referensünk Árvái Erzsiké mesélte, hogy a tábor után az egyik résztvevő nagymamája - nemcsak két tucat tojást hanem a tyúkot is elhozta azzal, hogy ezt a szervezőknek szánta. Erzsikének jó időbe tellett megértetni a nagymamával, hogy bizony a tojás elromlik, a tyúk megdöglik mire megérkezik Kanadába - tehát legokosabb, ha megtartja.

Szeretnék egy pár szóval rávilágítani a tábor jelenlegi helyeiről és általában a tábor életéről. Az első nap nehézsége mindig az, hogy a tábort úgy osszuk három csoportra, hogy minden vidéket egyenlően képviseljük. Ez az első nap a legnehezebb a résztvevőknek - mert sokan egyedül érkeznek egy kis helységből. Még ha egy helységből is érkeznek - direkt próbáljuk szétváITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 45