Itt-Ott, 2002 (35. évfolyam, 1/137. szám)

2002 / 1. (137.) szám

azzal is nagy szolgálatot téve a hazának, de ő habozás nélkül az életét ajánlotta föl és áldozta föl a szabadságharcban. Oróluk mint hősökről beszélünk, mert bár talán különleges körülmények között, de olyan, végül is személyes döntéseket hoztak, amikhez bátorság, önfeláldozás, akaraterő, hősiesség kellett.

A magunk módján, a magunk idejében, de nem lehetünk mi sem kevesebbek. Illetve igen, de akkor miért hívnak minket magyarnak, miért akarunk a magyarsághoz tartozni? Hősnek lenni sokféleképpen lehet. Néhányszáz évvel korábbról mindannyian ismerjük Dugonics Tituszt, aki Nándorfehérvárnál magával rántotta a halálba a zászlót kitűző törököt, lehetőséget adva ezzel a magyar katonáknak a végső győzelemre. Ma talán ritkábban van szükség Dugonics Tituszokra, viszont annál több hétköznapi, szorgalmas hősre. Mert ilyenek is vannak. Gondoljunk Pefőfi nagy kortársára és barátjára, Arany Jánosra. 0 nem volt a forradalom „lángoszlopa”, de a szabadságharc leverése után még sokáig szolgálta a hazát költészetével. Olyan versek megírásához, amilyen például a Walesi bárdok, nem kis hősiesség kellett abban az időben. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ma már nincsenek hősök, nincs szükség hősökre, elég csak egy-két nemzedéknyit visszamennünk, hogy találjunk példát: két egyházi hőst. Az egyik Apor Vilmos vértanú püspök, aki 1945 húsvétján élete árán magyar asszonyokat és lányokat védelmezett meg az orosz hordák ellen, és vele szemben Mindszenty bíboros, aki hosszú, hősies raboskodását nemcsak egyházáért, hanem a nemzetéért is vállalta.

Mit csinálhatunk mi itt és most? Sok mindent. Sokkal több munka van, mint amennyi munkás! Ezért is jó ehhez a kis néphez tartozni. Mindenki megtalálhatja azt, amit szívesen tesz és amivel segíteni tud. Segítségre pedig mindig és mindenütt szükség van! Mindenki megtalálhatja azt a hasznos tevékenységet, amivel élete elképzelt terét kitöltheti. Mit csinálhatunk? Mindenki ért valamihez, mindenkinek van valami, amit nagyon jól tud végezni.

Mit tehetnék én? - kérdezi a fiatal. Olvass magyarul! A testvéreddel, magyar pajtásaiddal beszélj magyarul, még ha az angol szó sokkal könnyebben jön is a szádra. Már az is segítség, mert ki tudná jobban nálad, hogy milyen nehéz megtanulni és megőrizni az anyanyelvet távol az anyaországtól! Van itt olyan kislány köztünk, aki Magyarországra készül iskolába, egy másik fiatal ebből a közösségből most fog Veszprémben érettségizni. Vagy tedd ki a nevedre az ékezetet az amerikai iskolában is. Ez is egy kis hőstett lesz a magyarságért, mert ahogy Mária Sándor mondja: úgy veszítjük el a magyarságunkat, ahogy hagyjuk el az ékezeteket a nevünkről.

Mit tehetnek a felnőttek? Munkába járok, családom van, nincs időm még többet dolgozni! - mondhatják. A tévézésre van időnk? Adja össze mindenki, hány órát tölt hetente tévézéssel. És aztán gondolja meg, mennyit tanult belőle, érdemes volt-e. Nem használhatta volna-e föl legalább egy kis részét annak az időnek a magyar közösség szolgálatában? A tengernyi munkából mindenki választhat egy kis részt, amihez ért, amiben örömét leli. Van Magyar Klub, ahol sok dolgos kezet tudnának foglalkoztatni. Van Magyar Múzeumunk, ahol előadást tarthatunk, de legalábbis látogathatjuk a rendezvényeit. Hozzuk gyerekeinket a hétvégi magyar iskolába, ahol a tanárok önfeláldozó munkával tartják a magyar oktatást életben. Segíthetünk a cserkészetben! Már azzal is, hogy bevisszük a gyerekeinket, unokáinkat, hát még a Fenntartó Testület munkájában is részt veszünk! Minden lehetséges módon támogassuk azokat a fiatal vezetőket, akik valóban hősies munkával nevelik a sokadik generációs magyar gyerekeket - maguk is már itt születvén - magyarságra. Aki képzettebb a nyelvekben, irodalomban, az végezhet fordítói munkát az otthoni, angolul nem tudók tájékoztatására. Angolból magyarra fordítani különféle anyagokat, esetleg könyveket. Ha nem is irodalmi fordítást, de pontos nyersfordítást mindenki tud produkálni. Segíthetünk a templomban, a templom körül. Megjavíthatjuk a padokat, takaríthatunk. A Szent István templom alagsorában szeretnénk nyitni egy könyvtárat, ott is lehet majd segíteni.

Körülnézhetünk a munkahelyünkön, hogy milyen segítséget tudunk onnan szerezni a magyar intézményeknek. Sok vállalatnál van ún. „matching fund”, amikor a non profit szervezeteknek nyújtott magán adományunkat a vállalat megduplázza. Ha módunkban áll pénzt adni a Cserkészetnek, a Magyar Múzeumnak, az Erdélyi Szövetségnek, akkor próbáljuk ezzel a matching funddal megnövelni az összeget. Ha anyagi lehetőségeink engedik, akkor sokféle módon segíthetünk nálunknál jobban rászoruló honfitársainkon. Vannak szervezetek, amelyek segíthetnek megtalálni a helyes célt és módot a segítésre. Csak egy példa: most indult be az Interneten egy honlap (website) erdélyi nagycsaládosokról. Borzasztóan nehéz körülmények között élnek, számunkra aránylag kis összeg adományozása is óriási segítséget jelent nekik. Bárcsak minden küszködő otthoni nagycsalád találna egy itteni csaITT-OTT 35. évf. (2002-2003), 1. (137.) SZÁM 13