Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
amerikaiként is elkötelező komoly feladatok végzését kell hogy magára vállalja. Körünkben ülő szüléink, nagyszüleink, az 56-os forradalmárok sok csatát vívtak már, ki-ki a maga módján. Mi sem térjünk ki a kihívás elől, vállaljuk fel a mi helyzetünk által diktált célok elérését. így éljen bennünk és segítsen tovább 56 szelleme! TISZTELET A HALOTTAKNAK Cs. Szabó László 1956 október GLÓRIA VICTIS Glória Victis! Emlékezzetek Az elesettekre Kik hült ajakkal hirdetik: A győzelemnek végső percekig őrzött reménye életüknél mégis több nekik. Glória Victis! Emlékezzetek, Kik élni megmaradtak, A halállal is dacolva, mivel A gyermeküknek hohiap enni kell S szívük halk dobbanásán kívül semmi, semmijei. (Claes Gill. Norvégből ford.: Tollas Tibor) Halottak napja nem a porladó hamvak, az élő lelkek ünnepe. Több mint ezerszáz esztendeje megülik évente apró, reszkető fényeknél, mikor a fákra is leszáll az arany halál. De 1956-tól fogva Magyarországon krisztusi ünnep is ez a keresztény megemlékezés: olyan áldozat ünnepe, amelyet egy nép hozott, hogy kiontott vérével tisztábbra mossa a világ lelkiismeretét s puszta mellel a fegyverek elé ugorva meghirdesse, hogy a Bűnnek nincs igazi hatalma. Mert azok a friss holtak, akiknek hevenyészett utcai sírja fölött kigyul a mécses, megszégyenítették a kételkedőket, akik nem bíztak a lélek törhetetlen szabadságában s újjongással tölti el a hívőket, akik tudták, hogy a lélek csöndes, de töretlen ellenállása egyszer még képes lesz a legnagyobb véráldozatra és önfeláldozásra. Nem bíztak hiába. Kicsi és szegény nép vállalkozott erre a fennkölt és felülmúlhatatlan áldozatra, olyan nép, amelyet legtöbb szomszédja s más világrészek népei számban, hatalomban, anyagi erőben felülmúlnak. De egyik sem a lélek erejében és szabadságában. A gondviselés rendjét kell látni és dicsérni abban, hogy a magyar szabadságharc azon az ünnepen végződik, halottak napján, amely nem a porladó testek, hanem az élő lelkek ünnepnapja. Mostantól fogva akárhogy forduljon is a magyarság jó vagy bal sorsa, a világ népei a holtak élő lelkére emlékezve a síroknál, emlékezni fognak azokra a magyar férfiakra, asszonyokra és serdülőkre, diákokra, munkásokra, katonákra, parasztokra, és írókra, akik véres áldozatukkal tanúságot tettek e lélek örök szabadságáról s visszaadták egy magyar szó hitvalló, csodálatos értelmét. Ez a szó a halálmegvetés. Az elesett hősök a szó szoros értelme szerint megvetették a halált, mert nem hittek az örök halálban s tudták, hogy halál csak a földi létben van, abban a földi életben, amelyet megmérgezett a bűn, s méltatlanná tett az emberhez. Tudták, hogy élőhalottnak lenni rosszabb és méltatlanabb, mint hősi halottnak. Hány hadosztálya van a pápának? - kérdezte Sztálin. Midőn a pápa meghallotta ezt a gőgös, balga kérdést, mosolyogva azt felelte: az én seregem az égben van. Ez a sereg hitvallásuak mellett s azoknak az oldalán, akik sose próbálták ki az ima erejét, nem kóstolták meg édes ízét, mert szunnyadt bennük a hit, de szívük tisztaságával az angyalok szövetségesei voltak. Ifjak, férfiak, aggok, lányok és asszonyok fegyvertelenül vagy gyatra fegyverekkel a kezükben s halálmegvetéssel a szívben legyőzték Sztálin hadosztályait, Krisztus tudatos vagy öntudatlan követőiként vállalták a legnagyobb áldozatot utódaikért, nemzetükért és minden nemzetért. Rettenetes volt a bosszú a hitetlenség fölött: a láthatatlan és letagadott lélek elnémította a látható fegyvereket. A magyar költészet tele van hintve jövőbelátó igékkel "Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat" - kiáltotta Berzsenyi, nem törődve maga körül a szomorú valósággal, amely látszólag meghazudtolta. Neki volt azonban igaza, a próféta költőnek, mert a magyar nép százötven évvel később helytállt a szavaiért. Milyen jó, hogy megvan ez a felséges sor, a legszebb sírfelirat az októberi áldozatok friss hanti ai felett! Egy másik költő, élő kortársunk pedig pár év előtt, a hitleri háború legsötétebb óráiban, közelítő csapások és iszonyatok sejtelmével azt írta, hogy "Nem ijeszt, mi csak ijeszthet, nem ölhet, mi csak ölne min42 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM
