Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 1. (135.) szám

Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit, amelynek IV kötetében ezt írta: "...a mások közé ékelt kisszámú magyaroknak századok múltán talán már a nyelvét sem lehet majd felfedezni..." E hírhedtté vált jóslatra, szinte válaszképpen jelent meg az első felhívás a Magyar Hírmondóban, amelyben azt kezdeményezték, hogy más népek után végre mi magyarok is gyűjtsük össze népdalainkat, hagyományos kultúránk értékeit. A 19. század elejétől fogva egyre-másra jelentek meg a különböző népköltészeti gyűjtemények, népismereti tanulmányok, az egyes tájak történetét, népéletét bemutató dolgozatok. Először a palócokat fedezték fel, mint a magyarság legősibb hagyományának hordozóit, majd a székelység került az érdeklődés központjába, akikről azt feltételezték, hogy Attila hun népének egyenes leszármazottai.

A magyar hagyományok iránti érdeklődés nemcsak a tudományban, hanem a mindennapi életben is tapasztalható. A magyar nemesség egy része az osztrákok abszolutista törekvéseire reagálva, tüntetőleg ún. MAGYAR RUHÁT kezdett viselni, valamint az úri körökben divatba hozták és közkedveltté tették a magyar nemzeti eledelként számontarott GULYÁS fogyasztását. A paprikával fűszerezett húsétel rendkívül rövid idő alatt kifejezetten magyar jelképpé vált. 1830-ban Széchenyi István már így korholta a magyarkodó nemeseket: "nem elég az ételt paprikázni ahhoz, hogy valaki igazi magyar legyen!"

Mind a ruha, mind az étel, csakúgy, mint a korszak nagy divatjának számító "csárdás" tánc nem közvetlenül a népi kultúrából származó jelenség pontos átvétele, hanem valami új - népi eredetű ugyan - de már a hagyományos folklór világán kívül keletkezett, nemzeti érzést kifejező jelenség. A magyar ruhának nevezett viselet teljes egészében az egykori nemesi öltözék egyszerűsített - úgy is mondhatnánk - elnépiesedett formája. A reformkor időszakában ezt a ruhát hordta minden, magára valamit is adó hazafi. A honleányok is nemzeti viseletben jártak, ugyanis a magyar ruhának volt női változata, amely szintén a magyar történelmi viseletekből származott.

Más volt a helyzet a gulyással. Apróra vagdalt marhahúsból, pörköléssel már sokszáz éve készítettek ételeket az alföldi pásztorok. Az étel legfontosabb fűszeréül szolgáló amerikai eredetű paprika viszont csak ekkor terjedt el jelentősebb mértékben Magyarországon és rendkívül gyorsan népszerűvé lett. Már 1794-ből van adatunk a gulyásra: "ungarische Nationalgerichte von Fleisch mit türkischen Pfeffer"-kén említi

egy német forrás. A korábban "törökbors"-nak nevezett paprika néhány évtized alatt beépült a táplálkozási kultúrába és legfontosabb nemzeti fűszerünkké vált. A paprika gyors népszerűsége talán annak köszönhető, hogy a Török Birodalom által uralt Balkán felől, a

18. század közepén Magyarországra került növény a DélAlföldön, Szeged, Baja és Kalocsa környékén kiváló terméseredményeket hozott. A házak déli oldalára füzérbe kötött és napon megszárított, majd mozsárban porrá őrölt fűszerrel kereskedő paprikakertészek gyorsan meggazdagodtak. A paprikával ízesített "gulyásos hús"-t tulajdonképpen a külföldiek tették népszerűvé és nevezték ki magyar nemzeti jelképnek. A

19. század elején a GULASCH már megjelent számos európai város vendéglőjének kínálatában és a különböző szakácskönyvekben. A magyar parasztság jórésze viszont ekkor még nem is nagyon ismerte.

A19. század elején, a magyar reformkorban született híres nemzeti táncunk, a CSÁRDÁS. Nevének eredete minden bizonnyal onnan származik, hogy azonos lehet avval a tánccal, amelyet a falusi csárdákban jártak egykor vasárnaponként a parasztlegények és a parasztleányok. Az új párostánc eredeti elnevezése "szabálytalan magyar" volt, a csárdást elnevezést valószínűleg úri körökben aggatták rá. Egyes adatok szerint a tánc névadója nem volt más, mint Liszt Ferenc, a magyar származású világhírű zeneművész. A Honművész című folyóirat 1840-ik évfolyama így számolt be a Nemzeti Kaszinó farsangi mulatságáról: "...A vacsora után magyar nóták csendültek föl, és a lelkesült társaság közül mind a hölgyek, mind a férfiak közül többen vállalkoztak a magyar tánc eljárására, ami élénk tapssal fogadtatott. Liszt Ferenc úr egyike volt a legzajosabb tapsolóknak, és örvendeni látszott, hogy e tekintetben új korszakot támasztott pesti mulatságainkon, mert a Nemzeti Kaszinónk lététől fogva ott járták legelőször a magyar nemzeti táncot..."

A19. század során a magyaros jellegre való törekvés a művészetek más területén is jelentkezett. Az 1860-as években, a szabadságharc leverése utáni korszakban építette Feszi Frigyes a pesti Dunaparton a magyar művészeteknek otthont adó Vigadót. Az épület nemcsak a nemzeti szellemhez való ragaszkodást jelképezte, hanem előfutárává vált annak a "magyar stílusának, amely aztán a századfordulón, a Millenium építészetében, a magyaros szecesszióban teljesedett ki. A Vigadóra még a romantika szellemisége jellemző, díszítőelemei között bizánci és mór elemek keverednek a magyaros jellegű motívumokkal. Az oszt14 ITT-OTT 34. évf. (2001), 1. (135.) SZÁM