Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 2. (134.) szám

hogy az még nekünk is megfelelt. Ismét sok munka, építkezés, villanyszerelés és takarítás után május 15- én ünnepélyesen megnyitottuk múzeumunk immár harmadik otthonát. Szerencsések voltunk, hogy egy jó beosztású helyet kaptunk, amely nekünk is, vendé­geinknek is nagyon tetszett. Most már több, mint egy éve ott vagyunk. Ebben a helyiségben sikerült egy nagyobb aján­déküzletet felállítani, amely sikeresen működik. A könyvtárunk is gyarapodott: sok szép és értékes köny­vet ajándékoztak idősebb honfitársaink... Haladunk a korral: címlistáinkat, levelezésünket most számítógépen tudjuk végezni, és a múzeum hon­lapját az egész világon olvashatják. Összefoglalva az eddigi tapasztalatainkat, azt kell mondanom, hogy a múzeum elért arra a pontra, hogy el van fogadva úgy a magyar, mint az amerikai társa­dalomban is. Rendezvényeinkre szép számban eljön­nek a látogatók; az amerikai politikusok is támogatnak minket. Viszont, ha arra gondolunk, hogy Clevelandban legalább 60,000 magyar van, akkor azt kell kérdeznünk, hogy hol vannak a magyarok? Hol vannak azok az ezrek és tízezrek akik még soha sem látogatták meg a múzeumot? Azt is meg kell említenem, hogy habár van egy igen lelkes vezetői és önkéntes gárdánk, sajnos még­sem vagyunk elegen ahhoz, hogy mindent úgy intéz­zünk, ahogy szeretnénk és ahogy kellene. Például, én meg vagyok győződve arról, hogy tudnánk állami vagy alapítványi segélyt kapni, ha meglenne hozzá az em­beri erő, hogy valaki utána járjon és megírja a kérvényeket. A másik nagy problémánk, hogy nincs meg a meg­­felelő anyagi alapunk. Múzeumunkat úgy tudjuk fenntartani, hogy a villany, gáz, telefon, biztonsági be­rendezés és biztosításon kívül csak egy minimális összegű bért fizetünk a mall-nak. Tagjaink mindent maguk csinálnak, a fűtés megjavításától a meghívók elkészítéséig, villanyszereléstől takarításig, mert csak így tudjuk a múzeumot fenntartani. Felállítottunk egy pénzalapot amelynek a kamatjából szeretnénk majd a múzeumot legalább részben fenntartani. Jelenleg a ki­tűzött összeg egyharmadát értük el, kevés kivétellel mind a kuratórium és tiszteletbeli kuratórium tagjai adományaiból. Nem tudjuk mi lesz a jövőnk. Ha a clevelandi magyarság elég fontosnak tartja a múzeum fennmara­dását, akkor itt az ideje, hogy ezt tettekkel is bebizo­nyítsa. Ha viszont nem sikerül ez a terv és a múzeum megszűnik, mind magam részéről, mind a Társulat ve­zetősége részéről csak azt tudom mondani, hogy akkor is érdemes volt az eddigi sok munka. Látogatóink szá­máról ítélve, sokan élvezték a kiállításokat és progra­mokat, talán tanultak is valamit a magyar kultúráról. "Bűn lenne semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is". (Teljes szöveg megjelent az elektronikus ITT-OTT 2000. 3. számában) □□□ MAGYAR BARÁTI KÖZÖSSÉG - MAGYAR HÉT - 2000 zárónyilatkozat Fülöp László (Minneapolis, MN) 2000-ben a Magyar Baráti Közösség augusztus 12 és 19 között tartotta 28-ik Magyar Hetét az Ohio államban lévő Lake Hope-nál, a Reménység tavánál. A konferencia központi gondolata az idén a ha­gyomány és kultúra volt. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy szavak mellett több kezdeményezésre, tettre van szükség. Ennek jegyében az előadók többen vizsgálták az óhaza és az új haza között kialakult kapcsolatokat, a szétszórtságban létrejött hagyományok őrzésére be­rendezkedett intézményeinket, és a megmaradás és továbbfejlődés legjelentősebb, legsürgetőbb kihívásait. A találkozó alkalmat adott közösségünknek egyszerre ünnepelni a kereszténység 2000-ik, a magyar állam­­alapítás 1000-ik, valamint a Reménység tavánál tartott összejöveteleink 25-ik évfordulóját! Szétszórtsági magyar létünk tudatos vállalásával, élve a megnövekedett politikai, gazdasági és technikai lehetőségekkel (átjárható határok, vegyes vállalkozá­sok, internet, stb.) tovább is segíteni akarunk, a szét­szórtságban és a Kárpát-medencében élő, Magyaror­szág határain kívülre szorult testvéreinknek, hogy megőrizhessék, ápolhassák, továbbadhassák nyelvün-ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TÉLI SZÁM 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom