Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 2. (134.) szám
NYÁRI TALÁLKOZÓ HAGYOMÁNY ES ÚJÍTÁS REMÉNYIK VALLÁSOS VERSEIBEN Előadás: elhangzott 2000. augusztus 16-án a Reménység tavánál Imre László (Debrecen) Reményik Sándor a XX. század egyik legnagyobb hatású vallásos lírikusa, és speciális figyelmet érdemel, mert bár "nagyságrendileg" nyilvánvalóan nem versenyezhet az Ady- vagy a Babits-líra csúcsaival, átgondoltságában, rendszerezettségében, tematikus teljességében, kivételes etikai érzékenységében és előremutató újszerűségében a legnagyobbak mellé állítható. 1. A parnasszista versek közvetett vallomásossága Reményik vallásos költészetének jellegét alapvetően az a líratörténeti fázis határozza meg, melyben fellépett. A XX. század első két évtizedében ihletet meríthetett a századvég európai lírájának új-vallásosságától, Verlaine-től, Oscar Wilde-tól, Claudeltől, másoktól. Másfelől minden bizonnyal ösztönözték Ady istenes versei is, ám egyéniségük annyira különböző volt, hogy meghatározóvá először a parnasszista iskola példája vált. Pályakezdésének egyébként is szerves tartozéka a parnasszista szépségkultusz és tárgyiasság. Direkt feltárulkozás helyett éppen ezért szívesen mond el bibliai történeteket oly módon, hogy bensőséges vallomása eme ismert példázatok révén nyilatkozzék meg. A közvetlen "gyónás" helyére lépő epikus alakítás teszi olyan emlékezetessé például a Pilátus-1. Nyíltabb, de még mindig burkolt vallomás a „Szállá alá poklokra". (A cím azért van idézőjelben, hogy felhívja a figyelmet arra: idézet ez Az apostoli hitvallás-bői.) Ebben maga Krisztus beszél, de nem nehéz felfedezni benne a szenvedéseket vállaló és végigkínlódó poéta keserű számvetését: Mielőtt fölmennék az égbe, A látásaim hetedik egébe: Először poklokra kell szállanom. A József, az ács, az Istennel beszél művészileg a legsikerültebbek egyike, s egyszersmind a legszemélytelenebb. Itt valósul meg legsikeresebben a parnasszista szerepvers objektivitása. Jellemző, holott némileg átmeneti darab a Közelebb hozzád. (A cím itt nincs idézőjelben, pedig ez is idézet.) A Titanic katasztrófája van benne elmondva, de a mottóhoz (Nearer to Thee, my God - Hadd menjek, Istenem, mindig Feléd) kapcsolódva a süllyedő hajó-óriás rémképe váratlan fordulattal magára a költőre tereli a figyelmet. És süllyedt, süllyedt menthetetlenül. A halál ült a jéghegy tetején, S hallani lehetett, hogy hegedül. De ím, a vijjogó hegedűszóra Ének felel a haldokló hajón, S míg zuhogva tör be a vad elem, Egy kis csapat messzire hallhatóan Dalol: "Közelebb Hozzád Istenem!" De csak a sír, a sír jő közelebb, Szünetlenül, feltarthatatlanul, Hömpölyögve: hullám hullám után, Ahogy agyamba most a kép tolul. A megidézett jelenet, az elbeszélt történet csak ürügy arra, hogy az iszonyatos haláltudatot, halálfélelmet segítsen szavakba önteni, illetve az isteni elrendelésbe való beletörődés fennkölt nyugalmához juttasson el a vers végére: Azután csend... A mérhetetlen óceán felett Lebegő hangfoszlányt se hallani Nincs mozgás, lehelet, Csak fenn a csillagokban mondja valaki: Szörnyű volt, szép volt, Elvégeztetett. 2. A kétségek és perlekedések költője 28 ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TÉLI SZÁM
