Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)

2000 / 2. (134.) szám

összefüggőbben kapcsolódónak. Vagyis a témavázlat mindenképpen maradt, mert jó, csak éppen az újonnan hallott "határtalan haza" tűnt a legösszefogóbb címbe­li kifejezésnek. A program további építése, előadói, és egyéb megjelentetése mindenképpen a fiatalabb generáció igénye szerint kell, hogy történjen. Közelmúlti levelez­­getéseink alkalmával elhangzott a "túlélés és megmara­dás" sokat használt kifejezés, ami a mi generációnk idejében talán még jelentett valami értelmet, de a második, az itt született generáció esetében ez már értelemnélküli. Ok túl akarnak élni egy esetleges autóbalesetet, de magyar származás őrzésük moti­vációja másból táplálkozik. □ 2000/11/25 12:07 Fülöp László írta Téma és előadók Kedves Mindnyájan, Én is beszállok a "Határtalan Haza" mint a 2001- es Lake Hope-i program-téma támogatásába. A név frappánsan fejez ki több olyan gondolatot, amelyek az évek folyamán felmerültek. Részünkre a haza lehet határmentés, mert érzelmeink határokon át is kötődnek az otthonhoz. Itt csak egészítgetem a gondolatokat, amiket Tibor, Lajos és Péter is említet­tek. Emlékem szerint Bojtos Laci adott hangot az egyik idevágó gondolatnak, amikor évekkel ezelőtt, mint gondnok "szellemi összetartozásról" beszélt, s egy másiknak, amikor így foglalta össze az MBK ide­vonatkozó gondolatait: "nem határokat, hanem emberi gondolkodásmódot akarunk változtatni." Amióta a határokon kívülre, a szomszédos országokba szorult annyi magyar, közülük (de közülünk is) sokan kívánatosnak érzik a határok áttetszőségének gon­dolatát. Bizonyos értelemben a sok kivándorolt, aki ragaszkodik a magyar kultúra megtartásához is tágítja a haza határait. Pl. határeset: hogyan tágították a magyar szellemi határokat a külföldön élő magyar művészek? A határtalan haza jelenthet határ-nélküli hazát is, amely veszélyeket is rejt. (Milyen veszélyeket sej­tünk ebben? - ez maga egy konferenciára való téma lehet.) Vagy: hogyan tovább mi magyarok a szellemi együttműködés útján a határok kiterjesztése gondo­latával? Vagy: hogyan tovább a szomszéd népek kevés­bé soviniszta elemeivel a határok áttetszősége érde­kében? Minél tovább gondolkodik az ember a témán, annál inkább érzi, hogy jó lenne ezt mind kitárgyalni. A téma bizonyosan megérdemel egy tábor-konferen­ciát, értékes gondolatokkal, talán heves vitákkal. Azt, hogy kinek jár a babér a téma gondolatáért, nem is érdemes feszegetni. Lőni egyik gondolata, a "Magyarok faluban, városban, nagyvilágban", de a listájában mások is fedik a "Határtalan Haza" egy-egy gondolatkörét. A kérdés, hogy kiválasztunk-e egy gon­dolatot a konferencia vezérlő gondolatának, vagy inkább az előadóktól függően engedjük a téma egyes altémáinak kifejlesztését. Én az utóbbit választanám. Edit javasolja "Milován Sándor meghívását a Kár­pátaljáról." Jeszenszky Géza már javasolta őt és felesé­gét nekünk a 2000-es programba, de akkor családi okok miatt nem tudtak volna eljönni. Ebben az évben meg lehetne próbálni, mert külön érdekes szempontot je­lenthetne a kárpátaljaiak viszonyulása a "határtalan hazához." Évekkel ezelőtt javasoltuk Ágnessel Fasang Ár­pád zongoraművész és zenetörténész meghívását, aki­nek elodázhatatlan érdemei vannak a magyar értelmi­ség hivatásának megfogalmazásában ahogyan tovább együtt - határokon belül és kívül. Ugyanakkor a Ma­gyar Francia Társaság egyik alapítója, jelenleg MO. UNESCO követe, nyugateurópai magyar szellemi kap­csolataival - széleskörben tudna témánkhoz szólni. A múlt évben köszönettel lemondtam Kerék-Bárczy Szabolcs meghívását, mert úgy találtatott, hogy témája nem talál a 2000-es "Hagyomány és Kultúra" témakör alapgondolatához. Szabolcs a külügyminiszter fő­tanácsadója, s a Miniszterelnöki Hivatala kabinetfő­nöke volt (Antall kormány), akinek egyik tanulmányi területe a Délvidék. Ugyancsak a Külkereskedelmi Főiskolán, nemzetközi kapcsolatok tárgyának oktató­ja. Szintén érdekfeszítő szinten adhat elő a határtalan hazában felmerülő kapcsolatok skálájáról. Személye­sen: kedves, közvetlen ember, aki nemcsak szakértői­mével illene a Reménység Tavának magyar-találkozó hangulatába. Mindkettőjüket javasolom előadónak a 2001-es konferenciánkra. □ 2000/11/24 05:40 Sass Márton írta: Téma: Itt-Ott 2001: HATÁRTALAN HAZA Kedves Laci nagy örömmel látom, hogy ilyen "korán", ilyen szépen és ilyen aktívan alakul a konferencia program­26 ITT-OTT 33. évf. (2000), 2. (134.) TELI SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom