Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 1. (133.) szám
gyárt, természetesen használják, hajlandók dolgozni tökéletesítéséért, s hálásak szüleiknek, hogy átadták ezt nekik, de bizonytalanok a vonatkozásban, hogy érdemes-e saját (kevésbbé tökéletes) magyar nyelvtudásukat gyermekeiknek továbbadni. A magyar kulturális örökséget néha nyűgnek, a kevert azonosságot nehézségnek élték meg. Úgy érzik, teljes magyar identitást külföldön nem lehet megtartani. Magyar egyesületbe tartozni talán jó, de nem mind kívánkoznak ilyenbe vagy ilyent alakítani - talán "gettósodáshoz" vezethet, s ebbe nem kívánkoznak. Magyar ügyekben való részvétel vonatkozásában nyitottak, vállalhatónak tartják, felfogásuk változhat e vonatkozásban, kíváncsiság, érdeklődés vezérli leginkább őket, el tudják képzelni az esetleges időleges visszatelepedést Magyarországra, s magyarságukat mint lehetőséget élik meg. A "felnőtt" résztvevők reagálását is érdemes volt követni - ezekben újra megfogalmazódott a magyar nyelv nem erőltetett, természetes felkínálásának gesztusa, a magyar világ megismertetésének szükségessége, erre való lehetőségek, alkalmak teremtése. Disszonáns volt egy erdélyi résztvevő reagálása, aki torz, egészségtelen magyarságtudatként érzékelte amit hallott (s mindezt tette egy általa meghirdetett "erdélyiségtudat" szellemében! Mely szerint előbb kell egy "egészséges és teljes magyarságtudat", aztán majd esetleg jöhet egyéb is...) A fiatalok higgadtan s kulturáltan válaszolták meg hozzászólását. Úgy éreztem, a nyugateurópai magyar fiatalok tapasztalatai és magatartásai igen hasonlóak a mieinkéhez, különbséget talán az amerikai magyaroknak a helyi magyar szervezetekbe való beilleszkedésében találom. Megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy magyar kultúránk, tudatunk továbbörökítése hármas pilléren kell nyugodjon - a családi miliőn, - a helyi magyar - feltétlenül ifjúságot is vonzó közösségen, és a hazalátogatásokon, s ezzel sokan egyetértettek a konferencián is. Ehhez kapcsolódott a Topolánszkyné Zsindely Katalin vezette "Rituálék az identitás megőrzésére" munkacsoport-megbeszélés, ahol a magyar mesék, játékok, dalok, családi emlékek identitásőrző-erősítő szerepéről esett szó. Úgyszintén kedd délután került sor Lökkös Antal előadására ('Van-e magyar emigráns irodalom"), melyből kiderült, hogy ilyen igenis volt, s számos jeles képviselője megemlítésre is került, de a "van-e", s főleg "lesz-e" kérdésére választ nem kaptunk. Szeretnénk remélni egy magyar diaszpóra-irodalom felvirágzását-továbbéltét, melynek elsőleges feladata nyilván a nyugati magyar diaszpóra gazdag életének megjelenítése lenne. Kedd este a Muzsikás Együttes tagjai - az EPMSZ hű barátai - mulattatták, Berecz Andrással együtt a jelenlevőket, főleg csángó dalokkal, muzsikával, s a velükmulatás folytatódott aztán szerda este is. Szerdán Csorba László ékesszóló és adatgazdag előadását hallgattuk meg "Kossuth, a magyar emigránsok és az olasz risorgimento" címmel, amely stílusosan vezette be a torinói kirándulást, aholis megtekintettük Torino belvárosát, megkoszorúztuk a Kossuth-szobrot, felkerestük Kossuth lakóházát s a Museo del Risorpjmento-t. Az Áldozócsütörtököt ünnepnapi istentisztelettel kezdtük a valdens templomban melyen Pátkai Róbert ev. egyházelnök-püspök hirdetett igét. Ezt követte Frenkl Róbert dr. előadása: "Bikulturalitás és a Szabadegyetem". Az élvezetes, színes előadás egyébként nem is elsősorban a bikulturalitással foglalkozott, hiszen ez a csata eldőlt. S a bikulturalitás, legalábbis kettős kötődés talán megvéd a globalizáció ártalmaitól, a teljes elgyökértelenedéstől, megóvja a helyi létet - a kisebb, még ismerhető-áttekinthető lét meghittségét. Mi a jövőbeni szerepe az EPMSZ-nek: -értékmentés, -átadás, és értékközvetítés, -magyar integrációs lehetőség, hid-szerep, -civil szerveződés példakép hazafelé, -közösségnyújtás. Varjas Andrea pszichológus praxisa során szerzett analitikusi tapasztalait osztotta meg a "Bikulturalitás lehetőségei és buktatói" című előadásában. Inkább a buktatókról, a bikuluralitás csődjeiről beszélt, azokról a helyzetekről-esetekről, ahol a kulturális váltás, az új környezet és az alkalmazkodás súlya személyiségbeli zavarokhoz, neurózishoz vezet, még egyébként esetleg sikeres társadalmi integráció esetén is. Előadása csupán az elsőgenerációs emigránsokról szólt. Ezeket nyilván az analitikus látja jobban, a sikeres esetek válnak inkább az EPMSZ tagjaivá, konferenciáinak résztvevőivéVcíyermekeink büszkék lehetnek a létüket meghatározó amerikai hazájukra, és szüleik, vagy nagyszüleik hazájára egyaránt. Tudniuk kell élni a kettős hűséggel, a határokon átszárnyaló közösségi tudattal! Hogy megmaradjon, hogy szolgálni tudjon, Reményik Sándortól véve az intelmet: "Én nem félek a széthulló világtól, amíg lelkem 26 ITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM
