Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 1. (131.) szám
LEVÉL MAGYAR EGYETEMI OKTATÁSÜGYBEN a szolidaritásról Kedves Professzor úr! Most jöttem haza féléves magyarországi tanulmányi időszak után. Mint cserediák voltam ott az ország egyik jóhírű egyetemén. (Nem lényeges, hogy melyiken, mert professzor úr úgyis tudja, melyikről van szó és mert úgy tudom mások elbeszéléséből, hogy Magyarországon minden hasonló színtű tanintézetben valószínű sok tekintetben hasonló lett volna a tapasztalatom.) De ügy érzem, hogy professzor úr jószándékú ember, és amit itt leírok, talán számításba fogja venni, ha hasonló cserealkalommal találkozik a jövőben. Én azért választottam az egyetemüket, mert számomra fontos volt, hogy magyar környezetben legyen a harmadéves külföldi tapasztalatom ("junior year abroad") Ha netalán ez a fogalom nem lenne ismert ottan, ez csak annyit jelent, hogy az olyan diáktól, aki valamiféleképpen nemzetközi tanulmányokat vagy karriert szeretne megalapozni, megkívánják, hogy harmadik egyetemi évét egy külföldi egyetemen végezze. Tehát ennek a követelménynek eleget tehettem volna akár Görögországban, Guatemalában, vagy Norvégiában is. De Magyarországot választottam, részben, mert Észak-Nyugat-Ohioban születtem magyar szülőktől, és szerettem volna jobban megismerni őseim népének nyelvét, kultúráját, társadalmát és történelmét. Sőt ebben a döntésben szüleim is nagyon támogattak, eltérően sok gyorsan asszimilálódó újmagyar kivándorlótól. És ezt az alkalmat maximálisan tudtam volna gyümölcsöztetni, mert szüleim segítségével magyar nyelvkészségem is megfelelt a kihívás mértékének. Mindenesetre, sajnálattal kell megosszam csalódásomat professzor úrral az ott tapasztalt oktatási és tanácsadási rendszerről. Tudniillik ott semmiféle érdeklődést nem tapasztaltam a mi sorsunk iránt. Még annyit sem, hogy miképpen lehetne nekünk a tudnivalókat átadni magyar kultúránkról. Ez számomra azért volt majdnem teljesen érthetetlen, mert szüleimtől és saját olvasmányaim alapján is tudom, hogy Magyarország népessége állandóan zsugorodik. Míg a világ népessége 1995 és 2020 között 6 milliárdról 8 milliárdra emelkedik, addig Magyarország 10 milliós lakossága, és a szomszéd államokban élő 3 millió magyar létszáma állandóan csökken. Állítólag Magyarország össznépességéből évente Kecskemét lakosságának megfelelő lélekszámot veszítünk el. Ilyen körülmények között szerintem nem közömbös kérdés, hogy elvész-e vagy megmarad-e a szétszórtsági magyarság, akár az Egyesült Államokban, akár Brazíliában, vagy — mondjuk - Kanadában. De mind a professzor úrtól, mind legtöbb kollégájától, akivel alkalmam volt eszmecserét folytatni, ebben a tekintetben csak közömbösséget és nemtörődömséget tapasztaltam. A megtartott előadások eleve nem vették számításba a külföldön felnőtt amerikai-magyar hallgató fogyatékosságait, legyen az irodalom vagy a történelem terén. Ezért nem vizsgáztam a tantárgyból, féltem, hogy nem leszek képes úgy felkészülni, hogy legalább elégséges eredményt tudjak felmutatni. De talán lehetett volna ez másképpen is. Tudom, hogy rengeteg hallgatója van professzor úrnak, de magyar-amerikai, vagy magyar-brazíliai vagy más szétszórtsági diák, nem hiszem, hogy több lenne, mint évente négy-öt. A jövőben érdemes lenne egy kicsit több figyelmet szentelni ezekre. Az ó számukra ki lehetne jelölni külön olvasmányokat, hogy legalább részben áthidalhassák korábbi tanulmányaik hiányosságait. Ez nemcsak a „külföldi vagy nemzetközi diák-csereprogram" kérdése, ez szerves része a világmagyarság szolidaritásának. Eltekintve a tanulmányaimban tapasztalt kudarcérzésemtől, szép és élménydús öt hónapot töltöttem Magyarországon. De lehetett volna belőle egy teljes tanév is, ha professzori kezelés helyett tanári útbaigazítást is kaptam volna. Én mindenesetre sokat tanultam mindebből és megígértem sajátmagamnak, hogyha hasonló tanítási lehetőségem lesz és magyarországi magyar diákkal kerülök szembe itt Amerikában, azok tapasztalni fogják, hogy mit jelent a világmagyarság szolidaritása. Levelem nem bántó szándékú, és remélem, professzor úr is így tudja elfogadni ezt a kritikát. Hiszen a professzor úrnak - Isten segítségével — még sok alkalma lesz külföldi szétszórtsági egyetemistákkal találkozni. Tisztelettel, egy hazatért cserediák 8 ITT ott 32. évf. (1999), 1. (131.) szám
