Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 2. (132.) szám
kortájt nyilván, sokukat doktori címmel jegyezve. Ügyeltünk arra, hogy ne váljunk értelmiségi szalonná, hogy toliforgatóink ne csak egymásnak írjanak, előadóink ne önmaguknak s egymásnak tetszelegjenek. Szeretettel és tisztelettel fogadtunk mindenkit, aki jóakarattal közeledett hozzánk, nemre, korra, foglalkozásra, és végzettségre való tekintet nélkül. Eleitől fogva családokban gondolkoztunk, gondoskodtunk arról, hogy a gyermekeket is érdemes legyen elhozni ide a tópartra, s folytatást próbáltunk nyújtani a cserkészet utáni korosztálynak. Ezek az elvek vezérelnek ma is, és mindezek mögött az, amit nem szoktunk hangoztatni, de titkolni sem: vallási társaság vagyunk, így is vagyunk bejegyezve, elismerve. Nem állunk felekezeti alapokon, a magyar hagyományokból szabadon merítünk. A hitigazságokat illetően azt mondjuk: fogadjon el mindenki azt, amit akar, mi csak annyit kérünk, hogy tisztelje a szimbólumokat és a mások hitét. Ám nálunk a jézusi erkölcs a fontos: a türelem és a türelmesség, a vissza nem ütés, a várni érzés és várni tudás, a becsület és a megbecsülés, a felebaráti szeretet, a békesség és a békítés. Valljuk, amit olyan kevesen ismerünk be mi magyarok: hogy "Bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép", és hogy mind egyéni, mind közös feladataink közt első a gyengéink ellen való küzdelem - a többit pedig Istenre bízzuk. Nem voltunk s nem vagyunk politikai társaság, sőt az elpolitizálódástól mindig is óvtuk a Közösséget; ám a mai világban minden cselekvés politikai. Politikai tett volt egykor minden látogatás Magyarországra, még a magánlátogatás is; politikai tett volt minden látogató meghívása a történelmi Magyarországról, fogadása szórványainkban, egyetemeinken, s más vetületben ma is az. Politikai tett volt, hogy már 1970-ben betörtünk Magyarországra, az akkori oktatási Minisztérium jóváhagyásával, és hogy amerikai s amerikai magyar hallgatókat küldtünk a szegedi egyetemre; az ott a mai napig is sikeresen működő Hungarian Studies Program alapköveit mi raktuk le. A nyugati magyarság soraiban talán mi voltunk az egyetlenek, akik helyesnek tartottuk a Szent Korona hazaszállítását. Az Anyanyelvi Konferencia megalapításában s működtetésében nagy szerepe volt tagjainknak, s mint közösség együtt álltuk ki az emiatt reánk zúduló gyűlöletözönt. Még a Kádár-korszakban állandóan rágtuk az illetékes füleket a határon túli magyarság érdekében, s nem minden eredmény nélkül. Mérsékelt hangot ütöttünk meg azért, hogy semmi körülmények között ne legyen újabb vérontás Magyarországon. Befolyásunk nélkül ma nem létezne a Magyarok Világszövetsége. A HHRF, a Koalíció, a Human Rights műhelyek, számos akadémiai találkozó, könyv és egyéb kiadvány nem született volna meg ennek a társaságnak a szelleme, tagjainak munkája, részvétele nélkül. Mindez bizony: politika volt, a parányi magyar nyugati szórványvilágban méghozzá: nagypolitika, mert Istenen kívül csak arra számíthattunk, hogy szerencsés körülmények között minden kis politikai tett hatása meghatványozódhat. A körülmények pedig, minden nehézség ellenére és minden dörmögés dacára szerencsésen alakultak, s bármennyire szerény volt hozzájárulásunk alakulásukhoz, elmondhatjuk, hogy becsülettel vettük ki részünket a nagy munkából. Ám a mi itteni egzisztenciális kérdéseink ma is éppoly égetőek, mint amikor a Közösséget létrehívtuk, problémáink, feladataink pedig még súlyosabbak. Én a magam részéről bízom abban, hogy ez a társaság, ezek az évi találkozók a minket követő nemzedék gondozásában továbbra is megmaradnak, s hogy a technika újabb eszközeivel az eddiginél is szorosabbá tehetjük az egymás közötti kapcsolatot, erősebbé a minket összefűző baráti kötelékeket. A nyelv azonban nálunk is fakul, lemorzsolódás nálunk is van. Gyermekeink még tudnak és éreznek magyarul, de unokáink már alig; a vegyes házasokat pedig majdnem mindig elveszítjük. Ha magyarnak lenni annyi, mint magyarul tudni, ezeket családostól leírhatjuk. Cserkészetünk eddig ismeretlen nehézségekkel küzd. Egyházaink haldokolnak, vagy feladják magyar voltukat, mert másképp nem tudják fizetni a villanyszámlát. Érkeznek ugyan friss kivándorlók a történelmi Magyarország területéről, de nem integrálódnak a magyar életbe, mert ilyen a legtöbb helyen nincsen. A legnagyobb nehézséget pedig maguk az amerikai méretek okozzák: itt még a szórványok is szórványokból állnak, végülis elszigetelt családokból, egyedekből. Gondoljuk csak meg, hogy nagy Los Angeles területe akkora, mint a Dunántúlé. Itt ismét másképpen-gondolkodásra van szükség, merész megoldásokra, pozitív befolyásra, példaadásra. Itt az ideje, hogy a magunk sorsával törődjünk, mindenek felett. A világ majdnem fölfoghatatlan iramban változik. Népek keverednek, kultúrák tűnnek el s egy új, globális civilizáció alakul ki. Amivel itt szembenézünk, azzal Európa is szembe kell, hogy nézzen, a kárpátmedencebeli magyarság úgyszintén. Nincs más választék: vagy megtanulunk az új világban másképpen 14 ITT-OTT 32. évf. (1999), 2. (132.) SZÁM T 1
