Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
Ha ezekhez az adatokhoz hozzávessszük az anyaország demográfiai veszteségét, mely az utolsó évtizedben állandó növekedéssel, most már évi 40 ezres nagyságrendben mutatja az ország lélekszámának fogyatkozását — gyötrő kétségekkel érkezünk a XXI. század küszöbéhez. A lélekszámcsökkenés, a gyermektelenség és az abortusz, az alkoholizmus és a súlyos májbetegség Európa élén járó statisztikai mutatóival az anyaországban és az egész Kárpát-medencében (öngyilkosságban már nem vagyunk az elsők, de még mindig az élmezőnyben), a határokon túl párosulva az asszimilációval és kivándorlással — a magyarság létezésének sírját ássa meg. Itt, Amerikában egy évtized alatt 32,000 ember tűnt el az otthonukban magyarul beszélők számából. S még elcsüggesztőbb a magukat magyar származásúaknak vallók 200 ezer főnyi vesztesége. A származás megjelölése természetesen személyi döntés, miként Nagy Károly is írja, melyben érzelmi, tudati (sőt olykor talán szentimentális vagy irracionális) tényezők is részt vesznek. Ezért a kétszázezres csökkenés okait statisztikai eszközökkel feltárni nem lehet. A magukat magyar származásúnak valló személyeknek csak mintegy 10 százaléka beszél otthonában magyarul. De közöttük sokan ragaszkodnak gyökereikhez. Bizonyítják a magyar és volt-magyar templomok pislogó lélekmécsesei. Ezek a számok mutatják az amerikai típusú asszimiláció ijesztően gyors tempóját. Itt senkit nem kényszerítenek a beolvadásra. Kettős vagy akár többszörös kultúráját az egyén szabadon megőrizheti. De miként Borbándi Gyula is megjegyezte: az asszimiláció ott a legerősebb, ahol a legkisebb az erőszak. Márciusi, kolozsvári előadásában úgy jellemezte a folyamatot, hogy Nyugaton kellemes körülmények között vész el a magyar". Kosa Szánthó Vilma (Port Chesteer, New York) az idén augusztusban a Reménység-tónál tartandó előadásának ezt a címet adta: „Kellemes és könyörtelen olvasztótégely — a felszívódás jellege Amerikában és a Kárpát-medencében." A kellemes környezet csábító ereje és az életforma rohanó tempója, dinamikája magával sodorja a bevándorlót. Az anyanyelv és a kultúra megőrzésének legfontosabb intézménye az anyanyelvű iskolai oktatás. 240 évvel Apáczai Csere János kolozsvári iskolaalapítása után — amikor az alsó fokú iskolát népiskolának nevezte, melyekben az anyanyelven való írást, olvasást és a vallás elemeit tanítják - idézi a könyv lapjain Kovács Éva - ugyanerre a célra születtek meg a magyar egyházak mellett az első amerikai magyar iskolák a század elején. Virágzásukat az első világháború után élték, amikor minden református templom mellett működött iskola, és sorra létrejöttek a katolikus egyházak mindennapos iskolái is. A második világháború után négy megközelítő felmérés áll rendelkezésünkre. Kovács Éva pedagógus és cserkészvezető adatai alapján a következő táblázatot állíthatjuk össze: Amerikai magyar hétvégi és nyári iskolák 1965: dr. Nagy Károly felmérése: hét államban 23 iskola (14 hétvégi, 9 nyári). Tizenkettőt egyház tart fenn, tizenegyet cserkészet vagy más társadalmi szervezet. 1974: a Cserkészszövetség felmérése: 28 iskola (2 mindennapos, 22 hétvégi, 4 nyári). Ezekből kilencet az egyházak, tizenkettőt a cserkészet, hetet egyesületek tartanak fenn. 1980: Sándor András felmérése: 29 iskola (1 mindennapos, 23 hétvégi, 5 nyári). Huszonkettőt egyház tartott fenn, hetet társadalmi szervezet. 1996: Kovács Éva felmérése: 19 iskola (1 mindennapos, 12 hétvégi, 3 kéthetente működik, kettő havonta egyszer és kettő nyári iskola.) A tanítás nyelve magyar, 2 iskolában magyar és angol. Nyolc iskola egyház mellett működik, hat cserkészcsapat mellett és négy független. Kovács Éva feltételezi, hogy nem talált meg minden iskolát, és, véleménye szerint lehet, hogy tízzel is több létezik. A megtalált 19 magyar iskola abban a 9 államban áll fenn, melyben a népszámlálás a legtöbb otthon magyarul beszélő személyt találta. (A magyarul beszélők csökkenő sorrendjében: New York, California, Ohio, New Jersey, Florida, Pennsylvania, Michigan, Connecticut és Illinois). A 19 iskolában összesen mintegy 550 diák tanult magyarul. Tegyük fel, hogy a felmérés valóban nem lehetett teljes, mert a kérdőívek nem jutottak el minden iskolába. S optimista becsléssel tegyük fel, hogy a magyarul tanuló diákok létszáma 800-1000 volt 1996-ban. Ez a létszám az 1990-es népszámlálás által kimutatott, otthonában magyarul beszélő 148 ezer személyhez viszonyítva elszomorítóan alacsony. Ebben rejlik elsősorban a „kellemes körülmények" között működő olvasztófazéknak a titka. Az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar gyermeket jogtipró intézkedésekkel igyekeznek megfosztani az anyanyelvű oktatás alapvető emberi jogától. A nyugati, az európai és amerikai magyar szülő — igen csekély számú kivételtől eltekintve — nem teremti meg (társadalmi összefogással) ezt a tanulási lehetőséget a gyermeke számára - önálló és öntudatos polgári kezdeményezés formájában. Az egyik kérdőív megjegyzéséből idézve: „Lényegében a magyarság fenntartására elkötelezett tucatnyi család önkéntes szervezete vagyunk" A felmérő konklúziója: „...a többség vegyes házasságot köt és angolul beszélő gyermekeket nevel." (Bár ezek között - a szülői neveléstől függően - vannak olyanok, akik nemcsak beszélnek magyarul, hanem ragaszkodásukat 30 ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám
