Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
románoknál és a ruszinoknál valamivel lassabban, a szlovákoknál ugyanolyan gyorsan ment végbe a teljes asszimiláció, mint a magyaroknál. Ennek végeredményeként 1991-ben csupán 325,396 magyarnál (1981-ben még 350,043-nál), 36,890 románnál (1981-ben még 42,955-nél), 15,148 ruszinnál (1981-ben még 14,960-nál) és 60,796 szlováknál (1981-ben még 62,911-nél) — egyezett meg a nemzetiségi hovatartozás és az anyanyelv is. VIII. Magukat „jugoszlávnak” valló nemzetiségi személyek ANYANYELV SZERINTI MEGOSZLÁSA ANYANYELV SZERINT MAGYAR ROMÁN RUSZIN SZLOVÁK 1981 1991 1981 1991 1981 1991 1981 1991 ÖSSZESEN 369,965 344,667 44,960 39,137 15,702 15,800 64,042 63,105 Ebből: az anyanyelvvel megegyező nemzetiségű 350,403 325,396 42,955 36,890 14,960 15,148 62,411 60,796 jugoszláv nemzetiségű 12,272 14,789 735 1,835 211 326 855 1,687 Ebben az időszakban csökkent a magyar anyanyelvűek száma 7 százalékkal, a román anyanyelvűekké 8.6 százalékkal, a ruszinoknál ukrán gyarapodás történt, a szlovákoknál csökkent 1 százalékkal. Viszont tovább növekedett a jugoszláv magyar, román, ruszin és szlovák anyanyelvűek száma. Ez a növekedés azonban a magyarok esetében már közel sem olyan dinamikus, mint amilyen 1971-1981 között volt, s amilyennek továbbra is megmaradt a románok, ruszinok és szlovákok esetében. A magyarok 1991-ig teljesen elvesztették minden visszaasszimiláló erejüket. Ugyanis a szerbek között már csak 75-nek, a horvátok között csak 921-nek volt magyar az anyanyelve. Igaz viszont, hogy az 513 zsidóból 272 ismét a magyart tartotta anyanyelvének. (Ez 1981-ben még nem volt tapasztalható.) 242 német is a 3873-ból a magyart tartotta anyanyelvének. (A cigányok a legközvetlenebbül integrálódnak a szerb nemzetiségi hovatartozáshoz és anyanyelvhez). Mindez azonban nem változtat azon a megállapításon, hogy a magyarok elvesztették visszaasszimiláló erejüket. Az el nem üldözött és életben hagyott németekben viszont ismét feltámadt a nemzetiségi azonosságtudat és az anyanyelvhez való ragaszkodás. 4. Indikátor: Az anyanyelvű oktatás és a nemzeti azonosságtudat megvonása A nemzetiségek megmaradását a szervezettségében (irányításában) viszonylag autonóm, az óvodától az egyetemi oktatásig önálló iskolarendszer és az oktatási tartalmakban (tantervekben, tankönyvekben és anyanyelvű oktatók által), kötöttségek nélkül kimutatott és gyakorolt nemzetiségi azonosságtudat nagyon hosszú időre biztosíthatná. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a nemzetiségeket asszimiláló politika mindig célként tűzi ki az iskoláztatás, oktatás és nevelés teljes vagy részleges leépítését. A nemzetközi közvélemény álszent magatartása ellenére is, a második világháború befejezése óta megbélyegzi a teljes anyanyelvű oktatás törvényes megvonását a nemzetiségektől. A megszorító törvényes és jogi keret általában biztosított volt Jugoszláviában az elemi és részben a középiskolai anyanyelvű oktatáshoz, de az állam nem tett semmit — vagy csak keveset — az anyanyelvű iskoláztatás és az oktatás szervezeti, anyagi és szubjektív feltételeinek biztosításáért. Tekintettel a rendkívül bonyolult és szerteágazó felépítésére, a nemzetiségi tannyelvű iskolarendszert kiépíteni és működtetni állami segítség nélkül lehetetlen. A nemzetiségű tannyelvű iskolahálózat és oktatási rendszer nem tartható fenn és nem működtethető csak nemzetiségi önszerveződéssel vagy anyaországi segítséggel. Az állami segítség megtagadása vagy elmaradása általában a következőképpen történik. Tekintsük át a szerb tanügyi politika jellegzetességeit a nemzetiségekkel szemben: — A törvény engedélyezi az anyanyelvi oktatást, de a kísérő jogszabályok kidolgozatlanok maradnak és ebből 32 ITT-OTT 30. évf. (1997). 2. (129.) szám
