Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
fejezte ki a tibeti helyzet miatt, és támogatta a tibeti nép jogát az önrendelkezéshez. Kezdve egy-egy New York-i és genfi irodával, ma öt nagyobb országban vannak tibeti irodák, valamint Ausztráliában, Japánban és Nepálban. Mindezek mint a száműzött tibeti kormány valóságos nagykövetségei működnek. Tibeti-kínai kapcsolatok A Dalai Láma mindig meg volt győződve róla, hogy bár nemzetközi támogatásra volt szüksége, Tibet ügyét végső fokon a tibeti és kínai vezetőség közti trgyalásokkal kell megoldani. A száműzetés kezdeti éveiben a kínai politikai klíma bármiféle kapcsolatot kizárt. Csak 1979-ben létesült közvetlen kapcsolat a Dalai Láma és a kínai vezetőség között. Ez azután a száműzött tibeti kormány részéről egy sorozat „tényfeltáró” kiküldetést eredményezett Tibet különféle részeibe, a későbbi években. Az utolsó tényfeltáró küldöttség 1985-ben járt Tibetben. Ezenkívül Dharamsala-ból, a Dalai Láma székhelyéről két felderítő követség járt Pekingben 1982- ben és 1984-ben, hogy lefektesse az alapjait a kínai vezetőséggel való tárgyalásoknak, a tibeti ügy megoldására. A „küldöttségi diplomácia” egy találkozóval kezdődött a Dalai Láma bátyja és Deng Xiaoping között, amikor Deng kijelentette a Dalai Láma testvérének, hogy — az önállóságon kívül — hajlandó a tibeti ügyet bármilyen szempontból megvitatni. A tényfeltáró küldöttségek jelentései alátámasztották a száműzött tibetiek világ elé tárt tájékoztatóit a tibeti helyzetről. A Tibetben élő tibetiek másodosztályú polgárokká váltak saját hazájukban. A Dalai Láma kezdeményezései Hogy Tibetet és a tibeti népet megmentse az elsorvadástól, a Dalai Láma egy sor kezdeményezést indítottéi, Tibet jövőjének tárgyalásos keretét javasolva. 1987-ben bejelentett egy Öt Pontos Béketervet, amely őszinte tárgyalásokkal a tibeti és kínai vezetőség között, Tibetet egy „ Ahimsa” zónává alakítaná, az emberi jogok és a környezet méltánylásával. 1988-ban A Dalai Láma kibővítette ötödik béketervét, amikor az európai parlamentben bemutatott egy vázlatot a tibeti probléma tárgyalásos megoldására. A Strassbourgi Javaslat (mely néven a kezdeményezés ismertté vált) kimondta, hogy Tibetet át kell alakítani önkormányzó, demokratikus közösséggé, melyben Kínáé a felelősség a külügyért és a hadügyért. Első ízben történt, hogy a Dalai Láma kimondta fehéren a feketét, hogy hajlandó megvitatni Tibet jövőjét a teljes függetlenség mellőzésével. Bár számos ország úgy érezte, hogy a Dalai Láma javaslatai realisták és gyakorlatiak, Kína mégis negatívan válaszolt, bár a javaslat teljesen egybehangzód Deng Xiaoping kijelentésével. Faludy György Manapság nincs látható jele a Dalai Láma és a kínai vezetőség közötti kapcsolatok folytatásának. De a Dalai Láma derűlátó és elfogulatlan, annak ellenére, hogy a kínai vezetőség minden kezdeményezésére negatív választ adott. Meggyőződése, hogy egy felvilágosult pekingi vezetőség készségesebb lesz arra, hogy javaslatait méltányolja. Egy időben a Dalai Láma ilyen reményt látott Hu Yaobang személyében, aki a Kínai Kommunista Párt egykori főtitkára volt. De Hut félreállították a politika színteréről, majd meg is halt. A jelenlegi kínai vezetőség azonban rendkívül kemény vonalat képvisel a tibeti üggyel kapcsolatban. Egy sorozat politikai hadjáratot indítottak már a tibeti nép szabadsága ellen, még vallási és kulturális téren is. Ezek a hadjáratok nagyon emlékeztetnek a Kulturális Forradalom idejére. Az Amerikai Külügyminisztérium 1996-os közleménye az emberi jogokról, nagyon sötét vonásokkal ecsetelte a tibeti helyzetet. A kínai hatóságok mindent elkövetnek, hogy aláássák a Dalai Láma tekintélyét. Látszólagos céljuk, hogy olyan helyzetet teremtsenek, melyben a Dalai Láma jelentéktelenné válik a tibeti nép számára. Úgy néz ki, hogy azt várják, hogy a Dalai Láma elhunyjon. De vajon ez valóban megoldaná a tibeti problémát? Én azt hiszem, hogy a kínai hatóságok súlyosan tévednek, ha azt hiszik, hogy a Dalai Láma eltávozása a színtérről egyúttal a probléma megszűnését, illetve a kínai uralom elleni ellenállás végét jelentené. 52 ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám
