Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 2. (127. )szám

hiánytalanul kifejezte igényét a nemzeti függetlenségre és a korszerű európai életformára.

Ezért lett 1848 március 15-e a magyar szabadságakarat jelképe. Petőfi Nemzeti dala. pedig Kölcsey Himnuszával és Vörösmarty Szózatával együtt vált a magyarság nemzeti imádságává. A nemzeti sors jobbulásáért érvelő-könyörgő himnuszt és a nemzeti hűség szózatát a szabadságért való küzdelem esküjével egészítette ki a nemzet tudatában.

A magyar népet elnyomó idegen hatalmak és mindenkori hazai kiszolgálóik minden időben megpróbálták eltörölni, s mikor ez nem sikerült, megpróbálták kisajátítani ezt az ünnepet. A magyar nemzet legjobbjai azonban mindenkor ragaszkodtak a jelkép valódi értelméhez. így vált ez a nap a hivatalos hatalom és a nemzeti szabadságigényt őrző magyarság örökös ütközési pontjává. így volt ez a múlt században, így a két világháború közötti időszakban, s a legutóbbi évtizedekben és években is.

Március kisajátítását előbb megkísérelte a szovjet irányítású kommunista diktatúra is, de a nemzeti függetlenség jelképe ellenállt: megszállt országban, szovjet tankok jelenlétében nemzeti szabadságról és függetlenségről beszélni a kiszolgáltatottság valóságos tényeivel való szembenézés nélkül nem lehetett. Ezért már 1951-ben megfosztották március 15-ét a nemzeti ünnep rangjától, egyszerű hétköznappá minősítették.

De mindig védelmet talált a tiltott eszme a legjobbak szívében és szavaiban. S ezek a szavak, eszmék áttörtek a cenzúra falán is. „Talpra Petőfi! Sírodat rázom: szólj még egyszer a Szabadságról!”— követelte az igazi márciust a hatvanas évek végén Utassy Józsefi midőn úgy látta, hogy lopnak a bőség kosarából, népek nevében lopnak.” Nagy Gáspár pedig lenyűgöző erkölcsi nyugalommal és bátorsággal fogalmazta meg küldetését, mely szerint a költőnek látnia és emlékeznie „ esküdt kötelesség ”, s nem lehet kisebb ambíciója, minthogy éppen azt nevezze néven, amit a „nyüszítve támadó gyávaság ”, az önmagát túlélt hatalom elhallgatni parancsol. így kereste 1984-ben publikált verse az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének sírját, s így mondta ki az általa „helybenzsákbanfutásnak” nevezett korban azt az elemi igényt, hogy a forradalom mártírjait

(...................................................)

egyszer majd el kell temetNI és nekünk nem szabad feledNI a gyilkosokat néven nevezNI.

Cseh Gusztáv rézkarca

(Az egyetlen fennmaradt fénykép — „dagerrotip ” — nyomán)

IV.

De mi van velünk most, történelmünk alig megkezdett harmadik korszakában? Lépjünk egy kicsit végre közelebb jelenidőnkhöz.

1989-re a kölcsönpénzekből és kölcsöneszmékből élő kommunista hatalom olyan válságszintézisbe vitte az országot, hogy tovább uralkodni már nem tudott. Csoda történt. Mi, akik meg voltunk győződve arról, hogy egész nyomorult életünket idegen haderő által megszállt országban fogjuk leélni, egyik napról a másikra szabadok lettünk.

Bizonyos, hogy a magyarországi kommunista rendszer összeomlásához a teljes gazdasági csőd és a nemzetközi helyzet biztosította az alapot. Azonban az is biztos, hogy ezt az összeomlást — a diktatúra harmonikázó prése alatt vergődő magyar értelmiség

12 ITT-OTT 29. évf. (1996), 2. (127.) szám