Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)
1996 / 1. (126.) szám
szállt partra, mint én.) Az iskolából hazajövő gyerekekre a cseléd vigyázott, tőle tanulták a portugált és miatta felejtették a magyart. A cselédtartás Braziliában nem társadalmi státusszimbólum volt, hanem majdnem hazafias kötelesség, hogy a nyomorgó fekete és mulatt milliókat szerény keresethez juttassák. Gyermekeinknek nemcsak a szókincse kopott el, hanem hihetetlenül gyorsan átvették és szószerint magyarra fordították a latin gondolkodásmódból fakadó idiómákat. A riói magyar gyerek már nem villamosra szállt, hanem villamost "vett”, vagy — magyar fülnek eléggé kacagtató módon — nem körbejárta a teret, hanem ’’körbecsinálta” azt. Hamar belopózott a brazil éneklő hanglejtés és orrhang magyar fülnek bántó diszharmóniája is. Ezek az intő jelek arra késztettek, hogy újabb többletmunkát vállaljunk: a magyar iskolai nevelés pótlását hétvégi iskolával. Rióban csak ideiglenes munkalehetőségek adódtak, bevándorlónak megélni nem lehetett. A cariocák (Rio lakói) bankforgalomból, exportimport üzletekből, tengeri szállításból és csempészésből éltek meg. De főleg turizmusból, aminek fénypontja a világhírű riói karnevál volt. Elég sokan foglalkoztak zsebmetszéssel is. Ilyen környezetben nem tenyésztek szakmunkát igénylő vállalatok. A bevándorlók nagy többsége a mágneses vonzóerejű Sáo Paulo-ba költözött. Ez a város volt Brazília Chicago-ja — sőt túl is szárnyalta az amerikai metropolis fejlődését. Harminc év alatt négy millióról tíz millióra szaporodott a lakossága. Ennek ellenére volt valami provinciális íze, amit sohasem vesztett el. Ezt a cariócák finnyás ízlése — de főleg a barbár materialista város gazdagságának irigylése — fölöttébb gyakran fel is hánytorgatta. A város a Ráktérítőn fekszik, ami a trópusi klíma határát jelzi, 600 méter magas fennsíkon, ami tovább enyhíti a klímáját. A lakosság etnikai összetétele vetekszik New Yorkéval. Ötvennél több nemzetiségnek az otthona. A jelentősebbek: portugálok, olaszok, spanyolok, szírek, libanézek, németek, japánok, kínaiak, angolok. A várost pénzsóvár telekspekulánsok és lefizetett politikusok maffiája építette. Nincs lelke. Se nem szép, se nem vonzó, égretörő füstös bérházak halmaza. Ezt a várost senki nem szereti. Ide csak dolgozni, pénzt keresni jöttek a bevándorlók. A magyarok létszámáról nincsenek megbízható adatok, harmincezren lehetnek. Voltak többen is. A Trianon utáni menekülthullámból sokan vetődtek ide, különösen Biharból és Szatmárból. Őket már elnyelte a brazil népi tenger, értelmiség nélküli, elszigetelt csoportjaik távoli földműves szórványokban vagy külvárosokban csángó sorsra jutottak. Hadd váljanak harangnyelvekké ezek a leírt szavak és konduljanak meg értük. Sáo Paulo-ba már családosán érkeztem. Feleségem egy debreceni származású pesti lány volt, akivel a cserkészmunkában ismerkedtem meg. Megjegyezném itt, hogy a külföldi megmaradásnak nélkülözhetetlen kerete a család. Mivel a megmaradási küzdelem rendkívül sok energiát igényel, más nemzetiségű élettárstól nem lehet elvárni ezt az önkéntes, jó lélekkel adott különmunkát. Vannak ragyogó kivételek, de a vegyes házasságok végtelenül hosszú sorában a magyarság kialvó gyertyái égnek. A paulista fővárosban együtt kapcsolódtunk be a közösségi munkába. Az itt mondottakhoz azt is hozzá kell tennem, hogy a magyar-magyar házasságok igen sok esetben válással végződnek. Statisztikai adatok ismerete nélkül, úgy tűnik, hogy mind a két fajta házasságtípus ugyanolyan gyorsan áldozatául esik a gyors válásnak, mint bármelyik más népnek a házasságkötései. Jó volna, ha egy magyar szociológus egyszer felmérné ezt a kérdést. Hátha lehetne hasznos tanulságokat levonni belőle. Bár a magunk-építette magyar világ csökkentette az elveszettség érzését, mégis gyakran gyötört a honvágy a környezet idegensége miatt. Különösen ha arra gondoltam, milyen piciny porszem vagyunk mi magyarok Brazília hatalmas területén. A tábortűz szunnyadó parazsa mellől az égre tekintve, dermedten szemléltem a Dél keresztjét és a többi ismeretlen csillagképet. Furcsa kozmikus félelem fogott el, mintha egy ismeretlen bolygóról néznék ki a világűrbe. Emlékszem egyszer a cégem messze északra küldött, a kakaóültetvények vidékére Bahia északi részére, kedvenc brazil íróm, Jorge Amado szülőföldjére, talajmintavételt megszervezni. Itt már elég közel volt az Egyenlítő. Egy éjjel nem tudtam aludni, hosszú sétára indultam. Éjfél után, északon az égalján a Göncöl-szekér hajlott rúdjának 3 csillagát pillantottam meg. Szinte földöntúli boldogság öntött el. A kétezer kilométeres távolság Sáo Paulotól egy kicsit közelebb hozott Csernátonhoz. A múló évek tanulságait, hiú ábrándjait és csalódásait gondosan kiértékelve alakultak bennem a nyugati szórványokban a magyarnak megmaradás tennivalói, fontossági sorrendben: •lehetőleg elkerülni a vegyes házasságot; 32 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám
