Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

elnökünk, Csoóri Sándor éppen itt, Amerikában jellemezte, a középkorban ugyanolyan nagy arányban nevelt szenteket, mint az újkorban Nobel-díjasokat. Ki kell emelni azt a tényt, hogy a magyar középiskolás diákok a természettudományok nemzetközi versenyében évtizedek óta az élen járnak — megelőzve majdnem minden nagy nemzet fiait —, dicsőséget hozva ezzel önmaguknak és iskoláiknak, egyaránt. Számba kellene vennünk azt is, hogy világhírű művészeink, tudósaink, alkotóink, sportolóink mellett milyen volt és milyen ma a magyarság helytállása és közmegítélése a világban. Ez a magyar emigráció egzisztenciájában, a magyar termékek, áruk és a magyar munkavállalók iránti fogadókészségben, keresletben nyilvánul meg. Amit persze nagyban befolyásol a Magyarországról, a magyarokról, a magyar kormányzatról és a hazai közállapotokról kialakított kép is. E téren, saját jó hírnevünk kialakításában rendkívül nagy hátrányban vagyunk másokhoz képest.

Egy ilyen történeti leltárnak kellene világszerte nyilvánvalóvá tenni azokat a tényeket a magyarsággal együttélő népek valóságos helyzetéről, amelyek még hazánkban is alig ismertek, mint például azt, hogy a világon elsőként a tordai országgyűlésen iktatták törvénybe a vallás szabad gyakorlását 1568-ban. A Magyar Királyságban élő románok iskolázottsága, anyanyelvű művelődési intézményekkel való ellátottsága, előmeneteli, továbbtanulási lehetősége, műveltségi szintje — noha elmaradt a magyarokétól — messze fölötte volt a Kárpátokon túl élő nemzettársaikénak, csakúgy mint az itt élő szerbeké a Szerb Királyságbeliekének. Elsőként Bethlen Gábor fordíttatta román nyelvre a Bibliát, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony alapította Fogarason az első román nyelvű elemi iskolát, és az első román újságot szintén Erdélyben nyomtatták, csakúgy, mint az első szerb, horvát, szlovák, rutén, szlovén szótárakat és ABC-s könyveket. A magyar toleranciát igazolja, hogy mindezeket — a dákó-román históriával, a pánszlávizmus vagy a cionizmus eszméjét megalapozó könyvekkel együtt — a Budai Egyetemi Nyomdában nyomtatták. Emlékeztetnünk kellene arra is, hogy a világon elsőként Bethlen Gábor fejedelem iktatta törvénybe a zsidók szabadságjogait 1623-ban, amikor a Spanyolországból elűzötteket egyetlen más ország sem fogadta be.

De nem feledkezhetünk meg a viszonosságról

sem. Hiszen mi is sok értéket kaptunk a velünk együttélő és a hozzánk menekült vagy bevándorolt népektől. Lehet-e ennek méltóbb kifejezője, mint a múlt század nagy géniusza, Petőfi Sándor, akinek anyja szlovák, apja szerb volt, belőle mégis a magyar forradalom és szabadságharc leghívebb harcosa, a magyar költészet egyik legnagyobb és legismertebb alkotója lett. Ha pedig Nobel-díjas tudósainkat nézzük, megállapíthatjuk, hogy jórészük a magyar zsidóság soraiból származott, s velük mi főként az USA és a világ tudományos életét gazdagítottuk.

Az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából talán illő lenne számba venni azt is, hogy az újkor egyik legnagyobb számú politikai emigrációja hogyan állt helyt a befogadó országok polgári életében, mennyiben járult hozzá a két nép — a befogadó nemzetek és a magyar — közötti kapcsolatok gyarapodásához. Legalább ilyen fontos és példaadó munka lehetne a nagyobb tömegű amerikai bevándorlásnak centenáriumát jövőre ünneplő, összességében leszármazottaival együtt többmillió főt kitevő, zömmel egy-két nemzedék alatt asszimilálódott amerikai magyarság történelmének és — nemcsak ünnepi, hanem valóságos — szerepének bemutatása az Újvilágban. Ez az óhazában és más országokban élő magyarok számára, nemzeti önismeretünket s talán sorainkat is gazdagító rendkívül hasznos föltáró munka az amerikai magyarság lelkes képviselőire és munkatársaikra, tanítványaikra vár. Egyik fontos része a feladatnak a Hungarians in America című 1966- os lexikon frissítése és újrakiadása. A fölsorolt feltáró munkák egy része tudományos intézetekben és az egyetemeken folyik, illetve néhány áldozatkész honfitársunk jóvoltából — magánerőből és magánlakásokon — elkezdődött. Az összegezés még előttünk áll. Mi lenne nemesebb s egyben sorsformálóbb feladat, mint magunk és környezetünk számára egyaránt tudatosítani, hogy ez a különleges nyelvet beszélő, ázsiai gyökereit európai oltványokkal nemesítő, szabadságszerető, dolgos, tanulnivágyó, tudós tehetségeket nevelő, művészetkedvelő, de önsorsrontóan széthúzó, indulatos és igazságra törekvő nemzet — a két világháború legnagyobb áldozataként, keresztényi magatartással, mostoha sorsát túron viselve — olyan értékeket hordoz, amelyek hasznára voltak s a jövőben még inkább hasznára lehetnek a világnak.

Az MVSZ középtávú cselekvési prog14 ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám