Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
amerikai kapcsolatok gyengülésével járniuk! Néhány konkrét részterületről javaslataim, kéréseim: Kísérjék érzékenyen — érzékenyebben — figyelemmel az itteni sajtóban, rádióban, tévében Magyarországról elhangzott negatív, igaztalan vagy rágalmazó híreket, és reagáljanak rá: írjanak levelet a lapnak, rádiónak, tévének vagy képviselőjüknek a Kongresszusban. Sajnos, azt kell mondanom, hogy vegyenek példát a románoktól, akik azonnal „ugranak” ilyen esetekben. Legyenek aktívak a nemzetközi kisebbségvédelem területén, a nemzetközi szervezetekben, a Helsinki Bizottságban, a Kongresszusban. Segítsék elő továbbra is magyarok továbbképzését az USA-ban. Erre van — talán — a legnagyobb szükség! Sok megszívlelendő példát láttunk. Legutóbb Buffaloban, ahol magánkezdeményezés alapján számos ösztöndíjat szereztek katolikus egyetemekre, és évente sok-sok diákot hoznak ki tanulni. A magyar közösségek fontos közvetítői lehetnek gazdasági, politikai, kulturális, tudományos kapcsolatainknak. Ebben a híd szerepben a követség szeretne az egyik pillér lenni. Ehhez kérünk több információt rendezvényeikről, Magyarországgal kapcsolatos elképzeléseikről, elhatározásaikról, és így tovább. Talán többet tudunk segíteni, közbejárni, ha van információnk. Hölgyeim és Uraim! Számomra igen sokat jelentett, hogy itt lehettem Önök között. Sok olyan gondolatot kaptam, amit el fogok raktározni. Egy kicsivel többet tudok, értek az itteni magyarságról, mint ezelőtt. Ilyen csodálatos, komolyan mondott mondatokat hallottam: Itt is meg kell tudni maradni magyarnak... Tovább kell tudni adnunk magyarságunkat... Nem csak magadért felelsz csupán... (a To Be or Not To Be c. versből) Vagy Németh László magyarságát is emlegettük: erős hittel magyarnak lenni és másokat nem kiközösíteni. Nagyon érdekes fejtegetés volt a „magyar vallás” gondolata, azaz a magyarságot vallásként való megélés! Mennyivel másabb ez, mint amit a minap olvastam az egyik itteni magyar nyelvű újságban — egy kicsit ehhez a témához közelítve: hogy a „holt-tengeri tekercsek” magyarul íródtak, de a világ nem akarja elismerni! Hogy „Krisztus a magyar ősvallás védelmében halt meg a Kereszten!” Ezeket a „komoly, tudományos” megállapításokat nem szabad, nem lehet komolyan venni, de ez is egy kicsit része a képnek! Összefoglalva tehát: milyennek látja a diplomata az amerikai magyarságot? Természetesen más, mint a magyarországi, és más, mint a környező országokban élő kisebbség. Olyan, mint egy nagy, mezei virágcsokor, amiben a gyönyörű virágok — búzavirág, pipacs, gólyahír, gyermekláncfű — között ugyan feltűnik egy-két bogáncs is, de összességében gyönyörű, színes, sokféle. Köszönöm figyelmüket. □ Sokarcú magyarok Szabó Csaba (Washington) Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! — Mindenekelőtt megköszönöm a meghívást, megtiszteltetésnek veszem, hogy az 1994-es ITT-OTT-on e mögé az emelvény mögé állhatok. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni az idei összejövetel különleges jelentőségét: a magyar nagykövetség két diplomatájának előadói jelenlétét hadd tekintsem egy olyan új kezdeményezés első lépésének, melyről a későbbiekben még szólok. Előadásom címe: Sokarcú magyarok. Mielőtt a tárgyra térnék, a cím hátteréről hadd ejtsek néhány szót. Hónapokkal ezelőtt, mikor Bojtos Laci barátunkkal telefonon keresztül formálgattuk-alakítgattuk, hogy miről is beszéljek, úgy gondoltam, a magyarságtudat egy érdekes aspektusát bontanám ki: a Magyarországon élő nemzetiségek nemzetiségi- ill. magyarságtudatáról szólnék. Élnek Dél-Magyarországon ma is a sokácok — ez egy délszláv nemzetiség —, gondoltam, frappáns cím lesz: Sokácok—magyarok. Ezt a címet mondtam be telefonon Bojtos Lacinak. Aztán Szabó Csaba 1994-ben a washingtoni magyar nagykövetség kultúrattaséja. ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 39
