Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
ITT vagy OTT: Hol a „haza” és a „nemzet” számunkra? Ladányi András (Ada, Ohio): Rengeteget töprengünk azon, miként tudjuk jobban bekapcsolni a következő generációt közösségünk vérkeringésébe. Többmindennel kísérleteztünk a múltban, hogy ennek a töprengésnek nyoma is maradjon tettben és élményekben. Állandóan őrlődünk a kettős dilemma között: milyen programok a leghatásosabbak, azok, melyek magyar nyelven folynak évi találkozóinkon, vagy azok, melyek angolul foglalkoznak magyar sorskérdésekkel? Melyik megközelítés biztosítja az utánpótlást? Nyelvében él a nemzet, de... Széchenyi István kísértete követ bennünket lépésről-lépésre.......nyelvében él a nemzet.” Igen, nyelvében él a nemzet, ez kétségtelen. De mit várhatunk el olyan fiataloktól, akik távol a magyar hazától, más hazában születtek, és más hatásokkal vannak körbevéve nap-mint-nap? Nekik mit jelent magyarságuk és miképpen tudják felerősíteni ezt a részét életüknek? Jelen töprengésem, hangosan tett gondolkodásom, igazán épp a következő generációnak szól. így előre bocsánatot kérek azoktól, akik magasröptű előadást vártak. Ez nem az lesz, hanem egyszerű szavakkal megfogalmazott gyakorlati tanácsadás. Viszont épp az ilyen praktikus töltetű eszmecsere hiányzik, vagy ritkán található összejöveteleinken. Az amerikai „how to”-ját (hogyan és mikéntjét) szeretném legalább érinteni, mert hittétele ennek a Közösségnek, hogy képesek vagyunk fennmaradni a történelmi Magyarország határain kívül is. De ehhez tudatos munka, mindennapi erőfeszítés, és konok kitartás szükséges. Mikor először útnak indult az a gondolatcsokor amiből Közösségünk idestova huszonhét éve táplálkozik, fontos eleme volt két alapfeltétel, elsősorban a tudatos elfogadása „külföldre szakadt” szétszóratásunknak, szórványba rekedt nemzetiségi létünknek. Ezzel párosult egy dacos öntudat, hogy ilyen kulturálisan mostoha körülmények között is meg lehet maradni magyarnak. A megmaradást/továbbfejlődést viszont csak akkor tudjuk biztosítani, ha Közösségünk vallásos szinten élheti magyarságát. Ezek az alapfeltételek mindjárt felkavarták a közhangulatot, de egyben a legelkötelezettebb embereket vonzották Közösségünkbe. Éltető Lajos előadása foglalkozott a vallási útkeresésünkkel, így én itt ezzel nem foglalkozom. Inkább feltételezem, hogy ez a vallásos elkötelezettség adott a mi Közösségünkben. (Lehet, hogy nem mindenkiben ugyanazon az elkötelezettségi szinten, de valamilyen szinten biztosan, legalábbis azoknál, akik nem csak egyszer és utoljára jöttek közénk!) Ilyen vonatkozásban, tényleg elit mozgalomról beszélünk, egy aktív kisebbségről. Komjáthy A- ladártól (lásd „Nem vagyok magyar — amerikai magyar református vagyok.” Confessio, 1994/1) ezen a ponton vallunk másként. Szerintünk, aki elveszti magyar nyelvkészségét, vagy nem hajlandó ennek megtartásáért küzdeni, az már nem aktív része a magyarságnak. Ez a külföldre szakadt voltmagyar a tömeghatásoknak (TV és egyébb media, munkahelye, iskola, „club” élet, katonaság, stb.) lett az áldozata! Ezek a voltmagyarok csak érzelmi szinten kapcsolódnak a magyarsághoz. Nekünk igenis vissza kell nyerni ezek közül azokat akikben az érzelmi szint annyira erős, hogy a magyar nyelv és kultúra elsajátítása belefér önismeretükbe, öntudatukba és elszánt akaratukba. Itt ismét Széchenyi István példája kísér bennünket. Amint tudjuk róla, mint fiatal emberből az arisztokrata és külföldi hatások igézete alatt eredetileg hiányzott nemzeti öntudata és gyenge volt magyar nyelvkészsége is. Nagy erőfeszítések árán nyerte vissza magyar nyelvét és ezen keresztül tudatos kötődését magyarságához. Tehát, addig szunnyadó magyarságát újraébresztette. (Itt megemlítendő, hogy nagy elődje, II. Rákóczi Ferenc szintén megtestesítője ennek a jelenségnek, miután nem tört meg Kollonics kényszernémetesítése alatt.) Ebből mit tudunk levonni? Azt, hogy mindkét megközelítést kell, hogy alkalmazzuk mikor az utánpótlás biztosítását keressük fiataljaink soraiban. Programunk kettős jelleggel kell, hogy rendelkezzen, egyik ága arra kell, hogy irányuljon, hogy érzelmileg biztosítsa a közösségi szolidaritást, míg a másik ága az értelmi és gyakorlati tudnivalókat közvetíti. Fontos a kétnyelvű felkészültség erőfeszítéseinknek mindkét 30 ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám