Itt-Ott, 1994 (27. évfolyam, 1. (123.) szám)

1994 / 1. (123.) szám

A fenti tételből más következtetéseket is tételszerűen levezet Butler, amelyek önmagukat magyarázzák, így elég csak bemutatnom ezeket:

Elkötelezettség - Életfelfogás = Bigottság vagy Bálványimádás.

Életfelfogás - Elkötelezettség = Képmutatás.

Tudatos döntésre van szükségünk hitkérdésekben, „mintha” azok bizonyíthatók lennének. A II. Kor. 7:31-ben találjuk a „mintha” kulcsszavunk használatát. „Ezután tehát azok..., akik a világ javaival élnek, [úgy éljenek) mintha nem élnének vele.” A hangsúly tehát nem azon van, hogy mi az empirikus valóság, hanem azon, hogy mit fogadok el valóságnak, mi az, amihez úgy viszonyulok, mintha valóság lenne.

A hit nemcsak egy teljesebb életfelfogás felismerése, de elkötelezettség is a felismert, új életfelfogás mellett, ami szerint akarok élni. Ez a hozzáállás új valóságot teremt. Először, felismerem és megvallom, hogy Isten olyan mintha a szeretet volna, amely szeretet bennünk és általunk működik, s ezáltal tanítványai, munkatársai vagyunk Istennek a szeretet terjesztésében. Másodszor, úgy élek, hogy egész életstílusom, cselekedeteim és szavaim ezt az isteni szeretetet tükrözzék: abból és azért élek. Végül az eredmény az lesz, hogy Isten mint szeretet valóság lesz számomra; úgy indult, mintha az lenne, de a hitben való élet által azzá lett. Számos más példát sorolhatunk itt fel. Fogadjuk el mintha érdemes lenne becsületesen élni, hűségesnek maradni a házasságban, önzetlenül dolgozni felebarátaink érdekében. Ezek egyikét sem tudom előzetesen bizonyítani és garantálni. Ha azonban úgy élek, mintha valóságok lennének (hiszek bennük, és e hitben élek), akkor valójában lesz becsület, hűséges házasság és önzetlenség.

Számos bibliai példa van arra, hogy Isten úgy is tesz velünk, mintha azok lennénk, akiknek O elképzelt. „Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el Őt” (I. Móz. 15:6), úgy kezelte mintha igaz lenne Ábrahám. „Isten Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket” (II. Kor. 5:19), azaz mintha nem vétkeztek volna. 3

3. Alkalmazkodó fok

Közösségekben élünk: család, egyház, nemzet. Ezeknek hosszú történelmük van: érték is, teher

is. A gyakorlatiasság/kényelem is arra biztat, hogy jobb a megszokott vágányon haladni, mint mindig valami újat, egyénit kezdeményezni. Az előző két fokon az egyéni szabadságon és az önkifejezésen volt a hangsúly; most a közösségépítés, az egymással való együttműködés, hit kérdésében is az átgondolt, bölcs megalkuvások kapnak figyelmet.

„Bár én mindenkivel szemben szabad vagyok”, mondja Pál apostol, „magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem,” (mintha az lennék) „hogy a többséget megnyerjem” (I. Kor. 9:19). Pál alkalmazkodik a többiekhez, mert szereti őket. Egy évvel ezelőtt Marlborn, New Jersey-ben a helybeli katolikus templomban a hívek egy része Mária-jelenésekről tanúskodott. Az egyházi vezetők zavarban voltak: nem akartak hitelt adni a látomásoknak, de meghazudtolni sem akarták híveiket, így kompromisszumszerűen alkalmazkodtak, nem csináltak hegyet a hangyabolyból, mindkét tábor igazolva érezhette magát.

őszinte, gondolkodó ember mindig szembe kerül ezzel az alkalmazkodó kompromisszummal. Ez önmagában nem rossz, amíg tudatában vagyunk annak, hogy mit miért teszünk. A probléma ott kezdődik, amikor letagadjuk a kompromisszumot, amikor becsapjuk, áltatjuk önmagunkat. Ezen az alkalmazkodó fokon igazodunk a kortársakhoz, a közösséghez, a társadalmi elvárásokhoz. Mintha azt mondanánk: ha nem tudod legyőzni őket, állj be közéjük!

A legtöbb ember ezen a fokon éli meg a vallását. Langymeleg. Nincs ellene, de a vallás nem elsőrendűen fontos. A többségnek a vallás az élet harmad-, negyed- vagy huszadrangú ügyei közé tartozik.

Ezen az alkalmazkodó, megalkuvó fokon él az egyház is többnyire. A túlélés praktikuma ez. Ledaráljuk a Miatyánkot, a Hiszekegyet; végezzük a szokásos egyházszervezeti munkákat; használjuk az egyházi címeket, rangokat: pápa, püspök, esperes, stb. Nem gondoljuk át minden esetben ezek értelmét, alkalmasságukat a mai életben. Értéke, haszna is van ennek az alkalmazkodásnak, megalkuvásnak: ez teszi lehetővé a gyakorlati életet: létezünk, néha még alkotunk is. A hivatalos egyházak, minden értékük mellett, mint rozsdás fogaskerekek kattognak, az egyházi élet tele van frusztrációval. Istennek jó humorérzéke és végtelen türelme kell, hogy legyen, hogy elvisel ben-ITT-OTT 27. évf. (1994), 1. (123.) szám 9