Itt-Ott, 1994 (27. évfolyam, 1. (123.) szám)
1994 / 1. (123.) szám
P Nem vettem részt az 1993-as ITT-OTT konferencián. Tamás Bernát leveléről Kántor Lajostól hallottam, majd sokkal később olvastam nyomtatásban a Szivárvány-ban. Már olvasás közben eldöntöttem, hogy válaszolok a levélre, csak a magam nevében, hátha ez mást is arra ösztökél, hogy véleményt nyilvánítson. A levél-tanulmány tartalmával szemben a legerősebb kifogásom a Tamás Bernát által használt induktív érvelés. Egy viszonylag kis, helyhez kötött csoport partikuláris viselkedési módjáról észlelt megfigyeléseit vetíti ki a nagy közösségre. Ez a módszer torz végkövetkeztetésekhez vezethet, s szerintem vezet is. Itt be is fejezhetném a válaszomat, mert ha azt mondjuk, hogy a szóban forgó írás a New Brunswick és környékére vonatkozik, nem tudok hozzászólni. Viszont, ha elfogadom Tamás Bernát általánosítását, íme a válaszom. Előre bocsátom, hogy a társadalomtudományok nem szakmám, laikusként szállók vitába egy politológussal, megállapításaimat csupán személyes megfiegyléseimből, tapasztalataimból merítem. Elveszett nemzedék: Úgy vélem, hogy Tamás Bernát adottnak veszi azt a helyzetet, amikor az első generációs magyar-amerikai idős (szülők korosztálya), míg a másodgeneráció alatt a fiatal (saját) korosztályára gondol. Nos, ennek a feltételezésnek a fényében a téma leszűkül egy generációk közötti problémává. Kevés olyan szülő van, magyar vagy nem magyar, aki nem azt szeretné, hogy a csemetéje hozzá hasonló, esetleg nála eggyel jobb kivitelezésű ember legyen. Ezt a törekvést én nem nevezném „közösséget pusztító kórnak”. Generációk között különbség volt, van és valószínű, hogy lesz, és ez a különbség megnyilvánul az öltözködésben, zene-divatban, zsargonban, viselkedésben. Az amerikai magyar összkép sem pont úgy néz ki, hogy az első generációs az idős korosztály, a másodgenerációs pedig a fiatal. Létezik egy első generációs fiatal réteg, aki többé-kevésbé részt vesz a tradicionális magyar kolónia életében. Ezt a réteget én három csoportra osztom. A 88-ban és 89-ben Németország lágereiből ideérkezett utolsó emigráns hullám az egyik csoport. Ezek a fiatalok többnyire nem rendelkeznek felsőfokú diplomával, itt jól beilleszkednek a társadalomba, de a velük egykorú másodgenerációs magyar fiatallal csak ritka esetben alakítanak ki tartós kapcsolatot. Az akadály a kulturális-világnézeti különbség. Aztán van a dadák hada. Diplomás vagy továbbtanulni készülő fiatal lányok, akik főleg angol nyelvtudásukat akaiják csiszolni. Némelyinek időközben megtetszik az amerikai életmód és a féij-vadászat válik főcéllá. Végül van a fiatal orvosok, tudósok, ösztöndíjasok csoportja, akik jelenlétükkel szintén befolyásolják amerikai magyar életünket. Ami az idős generációt illeti, az én megfigyelésem az, hogy a 25-30 vagy több év óta Amerikában élő magyar elkerülhetetlenül amerikai szemmel nézi a világot, de a korától függő idős vagy fiatal szemmel. Filozófia: Tamás Bernát szerint a létező magyar közösségek amolyan öregek által, diktatórikus módszerekkel irányított, betokosodott, maradi szervezetek. Én a közösség szerepét az etnikum életében másképp látom. Az új emigráns valóban keresi a közösséget. Magyar a magyart, lengyel a lengyelt, stb. Én ezt úgy éltem meg, hogy először játszótársakat kerestem a gyerekeknek. Közben sorstársakra leltem, hasonló gondolkodású, hasonló korú emberekre. A játszótárs, később a cserkészet valamelyest átsegíti a gyermeket azon az időszakon, amikor felfedezi, hogy ő a szüleivel más nyelven beszél mint a szomszéd gyerek. Mi, a férmem meg én, elég korán beláttuk azt, hogy a gyermeknek nem elég mesélni szerető rokonokról, akik egy távoli országban élnek, hanem azt meg is kell mutatni nekik. S ezt tette számos magyar ismerősöm. A gyermek számára így Erdély illetve Magyarország s az ott élő rokonok, ismerősök valósággá váltak. Nem minden esetben kellemes, de igazi, tapasztalt valósággá. Igen, anyagi áldozatba került, viszont áldozat nélkül semmi sem pottyan az ölünkbe. Tehát alakulófélben van a kettős identitás, ami nem föltétlenül egy tudathasadásos állapot, hanem az elfogadása annak a ténynek, hogy kötődünk egy másik kultúrához is, amely semmivel sem szegényebb mint a nagy, közös, az amerikai vagya partikuláris, a lengyel, az ír, az arab, stb. Ezekkel a kultúrákkal is van alkalmunk találkozni bazárokon, megyei vagy álITT-OTT 27. évf. (1994), 1. (123.) szám 47
