Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
lyos. Felesége ruszin származású, mindhárom leánygyermeküknek magyar az anyanyelve. A két idősebb a magyar középiskolába jár (mint hajdan apjuk), a legkisebbik az újonnan létrejött munkácsi magyar óvodába. Mihály tagja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szervezetnek és a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Művelődési és Hagyományőrző Klubnak. Rajong a természetért, sok gyalog-, hegyi-, vízi- és kerékpártúrán vesz részt. Szíve vágya, hogy minél erőteljesebben részt vehessen a magyar cserkészet újbóli elterjesztésében Kárpátalján. A tábor végén így írt: „Hatalmas ismeretanyagra tettem szert Isten kegyelme révén, hogy részt vehettem ezen a táboron. Itt döbbentem rá, hogy milyen fontos és felelősségteljes munka és feladat vár reánk, cserkészvezetőkre. Hogy mennyire fontos, különösen nekünk, határontúli magyaroknak, hogy hagyományainkat és népi kultúránk örökségét fenntartsuk és átadjuk. Köszönöm a sok szép magyar népdalt, amit megtanultam, még a tengerentúli magyaroktól is... Minden erőmmel azon leszek, hogy a tanultakat szőkébb hazámban, Kárpátalján átadjam a magyar ifjúságnak.” L. Éva tizennyolc éves egyetemista, Nagyszóllósön született katolikus munkáscsaládból. Szülei cipőgyárban dolgoznak. Mindvégig jelesen tanult és jelesen érettségizett, a helyi ukrán gimnáziumban. Jelenleg az ungvári egyetem matematika szakán elsőéves. Soha el nem múló élményt jelentett neki a táboron való részvétel. Sokszor restellte magát, hogy nem ismeri eléggé a magyarság történelmét. Ennek pótlására adott nagy ösztönzést az előadások szelleme. Úgy érzi, hogy ha annak a szeretetnek, amit itt kapott, csak egy töredékét tovább tudja adni otthon, akkor nem ment üres kézzel haza. „Azt láttam, hogy a cserkészet minőségi szerepre törekszik, de nem beképzeltségből, hanem mert igazabb, emberibb módon akar élni és így akarja szolgálni embertársainkat és nem utolsó sorban magyarságunkat. A Teleki Pál sírjánál letett eskünk ezt sugallja.” B. Elemér huszonhét éves technikus Huszton született értelmiségi családból. Apja elektrómémök, édesanyja zenetanár. Érettségi után az ungvári egyetemen mérnök-fizikus diplomát szerzett. Két évig szolgált a szovjet hadseregben. Mint számítógép-programozó dolgozik különböző huszti vállalatoknál. Érdeklődési köre főleg a természettudományok felé vonzza, szereti a sportot, művészeteket és a történelmet. Jól beszél franciául, alapfokon angolul. A magyar cserkészetet apja visszaemlékezéseiből szerette meg. Ezeket a gondolatokat vetette papírra: „Kérdés, mit tudok majd én adni otthon? Azt hiszem, sokat, mert alkalmam lesz egy eszmét újra útba indítani, s talán majd egyszer elmondhatom, hogy nem éltem hiába, mert körülöttem támadtak újabb csillogó szemek... Szárnyra kapni s tartani a magasságot, a szintet, de közben megmaradni embernek — ez a mi munkánk s bizony nem kevés.” Erdély D. Gyöngyi huszonkét éves, Máramaros megyében, Felsőbányán született értelmiségi családból. Nagybányán lakik a festői fekvésű városban, melyet a Fe-10 nr-on 26. évf. (1993), 1.(122.) szám renczy és festótársai által szervezett művésztelep emelt a világhír szárnyaira. (A város ma is világszerte ismert, de sajnos iszonyatos légszennyezettsége miatt. Ércfeldolgozó üzemeinek silány technológiája miatt — holland orvosok vizsgálatai alapján — a nagybányai gyermekek vérében lévő ólomtartalom súlyos következményekkel fenyeget.) Gyöngyi büszkén írja: „1982-ben [!] konfirmáltam” — tehát a Ceaugescu terror tetőpontja idején. 1983 óta minden évben részt vett a magyar nyelv és irodalom szellemi olimpiászán és mindig az első három között végzett. Tanulmányi eredményei jutalmául 1985-ben beválasztották az 500 fős romániai diákküldöttségbe és részt vett a XII. Ifjúsági Világtalálkozón Moszkvában. Nagybányán érettségizett. Azóta mint tisztviselő dolgozik. Jelenleg az RMDSZ alkalmazottja, feladata az ifjúsági ügyekkel való foglalkozás. 1990 őszén tett cserkészfogadalmat Költőn (ahol hajdan a „Szeptember végén” halhatatlan sorai születtek Teleki Sándor kastélyában). Néhány hónap múlva átvette a 15. sz. Teleki Sándor cserkészcsapat vezetését. Gyöngyi, aki nagyon jól tud írni, költői szavakba öntötte a tábor hangulatát és lelkére gyakorolt hatását: Mit viszek haza? Útravalót, tán hamubasültet. Szorongást, talán félelmet is. A „nem vagyok magam” simogató örömét. Valami túlcsorduló telítettséget. Az önmagámon túllépések megélését. Megmérettetések néha sikereit — néha kudarcait. Egy könnyes úrvacsora tölgyfák koronázta ízét. A lobogó — és vele lelkem — lassú felfelé ívelését. Egy zöldnyakkendős, csodás együvétartozást. Az együtt éneklések pentaton áhítatát. Tábortüzek forróságát az arcomon. Biztatást! S mögöttem hatalmas erőket... M. Jenő huszonkét éves technikai szakiskolai hallgató Szászrégenben született értelmiségi családból. Középiskolát szülővárosában végzett és ott is érettségizett. Katonai szolgálat után az építészeti technikum hallgatója lett, jelenleg az utolsó évet végzi a tervezési szakon. Mint természetbarát lelkes, aktív tagja egy természetvédelmi körnek. Hívó református és részt vesz az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) munkájában. Az IKE 1990-es táborán, Tatán ismerte meg a magyarországi cserkészeket. Meghívták és részt vett egy magyarországi cserkésztáboron Tökölön, és ez adott ösztönzést, hogy szülőföldjén bekapcsolódjon a cserkészmunkába. 1991 februárjában társaival megalakították a szászrégeni I. Rákóczi György cserkészcsapatot és azóta ennek egyik vezetője. Eddig hét őrsöt készített elő a fogadalomtételre. Példaképe tanítónő édesanyja, aki „egész életét az iskolának, a gyerekeknek és a tanításnak szentelte.” Néhány gondolat Jenő táborvégi összefoglalójából: „Engem nagyon megfogott, hogy annyi, különféle helyről összegyűlt ember — más-más szokásokkal, anyagi körülményekkel, bajokkal és örömökkel — mégis megtaláltuk az összekötő kapcsot hitünkben és magyarságunkban... Trianon óta sokan a mai magyarok közül nem élvezhetjük az em-
