Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
Papp László (New Canaan, CT): Világ magyarjai, egyesüljetek! Az 1938-ban Budapesten megalakított Magyarok Világszövetsége — alapítója, Perényi Zsigmond báró intenciója szerint — az öt földrészen szétszóródott magyarság kultúrában, lélekben, szellemben való összefogásának szervezete. Perényi 1928-ban nagy magyar zarándokcsoportot vezetett a New York-i Kossuth-szobor leleplezési ünnepélyére és végiglátogatta az Egyesült Államok és Kanada nagyobb magyar telepeit. Tengerentúli tapasztalatai alapján szervezte meg a Magyarok I. (1929) és 11.(1938) Világkongresszusát és a Világszövetséget. Munkája eredményét azonban nem sokáig élvezhette. A történelem csak egy békeévet adott az alapítóknak e gondolat megvalósítására. A világháború, majd az ország szuverenitásának elvesztése nem tette lehetővé a Világszövetség eredeti céljának megfelelő kifejlődését. Az elmúlt rendszerben a hidegháború időszakában pedig joggal nevezték a Világszövetséget a „belügy külügyének, a külügy belügyének.” A nagy történelmi fordulat 1989-ben a magyarországi szervezetek közül talán a Világszövetséget érte a legváratlanabbul. Voltak akik megfogalmazták azt az igényüket, hogy fel kellene oszlatni. Legtöbben — ismerve az alapítók nemes szándékát — az eredeti alapelvekhez visszatérve a Magyarok I. és II. Világkongresszusán megfogalmazott eszmék és célok alapján megújítani igyekeztek a Világszövetséget. Hiszen ez volt az egyetlen szervezet, amely célul tűzte ki öt földrész magyarságának összefogását. A rendszerváltozás után, az 1991 december 12-13-i rendkívüli közgyűléstől kezdve 1992 augusztus 18-21-ig tartott a Világszövetség szellemi és szervezeti megtisztításának és megújításának folyamata. Az ebben résztvevő tagok és tagszervezetek egyetértettek abban, hogy egyszerre kell visszafordulni a múlt nemes hagyományaihoz és előretekintve maradéktalanul számbavenni a jövő feladatait. így jött össze a Magyarok III. Világkongresszusa. Ezzel egyidőben tizenöt vallási, kulturális és szakmai rendezvény, két kiállítás, számos előadás és egyéb esemény hozott össze a világ harminckét országából több mint ötezer magyart. Az 1929-es és az 1938-as világtalálkozókra visszaemlékező Csoóri Sándor megállapította a kongresszust megnyitó beszédében: „Sajnos a két találkozó kisaijadt vetését — még kalászba szökkenés előtt — kíméletlenül elverte a nagy történelmi jégverés: a második világháború. Az elmúlt félszázadban még emlékezetüket is kifakította az idő.” így semmi sem lett az eredetileg elfogadott alapszabály azon rendelkezéséből, hogy négyévenként világkongresszust kell összehívni. Csak most nyílt alkalom ennek megvalósítására. „Ha eddig szétválasztottuk is magunkat kinti és benti magyarokra, egy új történelmi szellem biztatására kezdjük meg magunkat összeforrasztani” — adta ki a jelszót Csoóri. A világtalálkozó nagy sikerként könyvelhető el a részvétel és a „vizuális arculat” megteremtése szempontjából is. Igaz, hogy kritika is illette a Világszövetséget, mert nem gyűjtötte össze a magyar társadalmi és politikai élet összes irányzatát, mégis jelentős presztízsnövekedést ért el újraindulásakor. A kongresszussal egyidőben a Világszövetség is újra szerveződött a hármas tagozódás elve alapján. Képviselőinek egyharmada az anyaországból, egyharmada a Kárpát-medence többi országaiból, egyharmada pedig a „nyugati” világ diaszpórájából válasrtódott. Az elnök alatt ennek megfelelően három alelnök működik, az elnökség és a választmány tagjai ugyanígy oszlanak meg. 1992. november 28-án reggel, az augusztusi választások óta másodszor ült össze a Világszövetség elnöksége. Az egyórás késést a szokásos magyar slendriánságnak tulajdonítottam. (Meggyőződésem, hogy ez egyben nemzetfenntartó erő is, ami miatt sem török, sem Habsburg, sem bolsevik rendszer nem tudott rajtunk úrrá lenni.) Kiderült azonban, hogy most nem erről volt szó. Az elnök és az alelnökök tanácskoztak egy, megítélésük szerint kritikus eseményről. A számvizsgáló bizottság ideiglenes elnöke, Ara Yerecyan ugyanis úgy nyilatkozott a Magyar Hírek aznap reggeli számában, hogy rendellenességek vannak az MVSZ pénzkezelése terén. A cikk címe: „Mi lett a húszmillióval a Magyarok Világszövetségénél?” Jóllehet Ara Csoóri elnökkel közölte az interjú tényét és a cikk kefelevonatát is átnézte, a szenzációéhes cím az ő számára is meglepetés volt. így az egész azt a látszatot keltette, mintha az MVSZ nem tudna elszámolni az összegyűjtött pénzekkel. Ezt Ara tagadta. Csoóri talán túlzott, de érthető felháborodással reagált, különösen azért, mert egy hét alatt ez volt a negyedik cikk a Magyar Hírekben amely a Világszövetséget vagy Csoóri magatartását bírálta. Az egyik azt jelentette be, hogy Végh Antal megalakította a „Demokratikus” Magyarok Világszövetségét, mint ellenszervezetet. Csoóri véleménye szerint ez az „össztűz” elsősorban az előkészületben levő Hungária/Duna műholdas televíziónak szól, amelyet a Világszövetség karácsonyra tervezett üzembe helyezni. Ez egész Európát ellátja (a Balkán déli részének kivételével) független magyar hírszolgálattal. Az adás a rádió hullámhosszain is vehető. Kiderült, hogy az Ara-féle cikk mögött a közte és az elnöki tanácsadó közötti ellentét húzódik meg. Ehhez az alapszabály is hozzájárul. Ugyanis a logikus, és Amerikában megszokott rendszer helyett, amely a határozathozó és végrehajtó szerepeket élesen elválasztja, négy réteg működik egymás felett, illetve mellett. A Választmány, az Elnökség, az Elnöki Iroda (amelyben Timkó Iván tölti be az elnöki tanácsadó szerepét) és a Főtitkár vezette iroda hatásköre gyakran elmosódik, illetve összekúszálódik. Az ebben a felállításban rejlő konfliktuslehetőségek az okai részben annak, hogy Komlós Attila és Kincses Előd után immár a harmadik főtitkár körül is feszült helyzet alakult ki. Mayer Zoltánt, az új főtitkárt egyébként rátermett, igen tehetséges embernek ismertük meg. Nagyváradon született, Aradon nevelkedett, Budapesten tanult és tíz évig Németországban dolgozott. Német állampolgár. Az elnökség negyven jelentkező ITT-OTT 26. évf. (1993), 1.(122.) szám 19
