Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)
1993 / 1. (122.) szám
kommunista reflexek is. Szocialisztikus, kommunisztikus mítoszok kísértenek ezekben a szövegekben. Számos külföldi utamon mutattam rá még a kormányra kerülésünk előtt, elmondva nyugati vezető politikusoknak is, hogy itt, a kelet-európai térségben a gazdasági élet bajai, az etnikai problémák, szóval mind a nagy sarkallatos kérdések valahogy megoldódnak. A legnagyobb probléma az emberi mentalitásnak a megváltoztatása lesz, mert sokkal nagyobb a kommunizmusnak az eszmei, pszihikai hatása az emberekre értékrendekben, morális kérdésekben, mint ahogy ők hiszik. Az emberek jelentékeny része, még a leginkább kommunistaellenes ember is hajlamos kommunista normák szerint reagálni. Akár tulajdoni kérdésről, akár igazságérzetbeli kérdésekről, vagy szociális kérdésekről van szó. Arról nem szólva, hogy amikor saját magáról beszél valaki, akkor szívesen elfogadja a diktatúrát másokkal szemben, de önmagának maximális szabadságot követel. Ez a jelenség bizony felismerhető akár a saját pártomban, s a magyar politikai élet más megnyilvánulásaiban is. — Ön a népi-nemzeti kör Országos Gyűlésén világosan kifejtette, hogy még egy ciklusra szükség van ahhoz, hogy a politikai váltógazdalkodás feltételei kialakuljanak. Ezt én nem értem. Ehhez azonban Önnek most vennie kell egy akadályt. Valamilyen politikai eszközzel le kell vezényelnie azt a válságot, ami az MDF-en belül kirobbant. Milyen elképzelésekkel áll a társai, a küldöttek elé? — Szeretném leszögezni, hogy nem a népnemzeti áramlat, a nemzeti liberális áramlat, s a kereszténydemokrata áramlat között van konfliktus. Mindhárom egyébként alapszabályba foglalt irányzatunk és lényegében a lakitelki alapítólevél pártörökségén keresztül is megnyilvánul. Nem ez az ellentét a Magyar Demokrata Fórumban. A Magyar Demokrata Fórum tagságának és vezetőinek egy része ezt a három értéket egyformán magáénak tartja. Én például szétválszthatatlannak tekintem egyenlő súlyban ezt az eszmei örökséget. Persze különbség van népi-nemzeti örökségen belül is, hogy ki vállalja ebből Bibó Istvánt, Németh Lászlót, Németh Gyulát. Alig hiszem, hogy ezek kevésbé európaiak, mint bárki más. A hármas örökség nem válsztható el. Nagyon pontosan öröklődik, mint ahogy német kereszténydemokrata pártnak is a kereszténydemokrácia, a liberális elem és a szociális elem egyaránt része. léhát nem ez a kérdés. Itt nem erről van szó. Hanem arról, hogy egyik oldalon áll a jogállamiság a parlamentáris demokráciával, és a szociális piacgazdasággal. Aki ezt vállalja, és nem tudja elképzelni a nemzeti érdekek védelmét ezek nélkül, az demokrata. Aki mindezeket az érdekeket ugyan vallja, de nem vallja a nemzeti elkötelezettséget és az európai elkötelezettséget,/ az viszont nem a magyar politika részét alkotja. En ezt a kérdést csak így, egységesen tudom elfogadni. Most valóban egy válságos helyzetben vagyunk. A végsőkig mentünk el atekintetben, hogy a Magyar Demokrata Fórumon belül az egység fenntartása és az ország kormányozhatása érdekében, bízva abban, hogy az emberek józanul ítélik meg ezeket a kérdéseket, mindent elkövessünk azért, hogy ezeket az ellentéteket egy párt természetes nézetrendszerén belül tudjuk tartani. A Magyar Demokrata Fórumban, amelyik az első nagy gyűjtőpártként alakult meg '87-88-ban, nagyon sokféle nézetű ember jött össze, aki valamilyen módon szemben álltak az előző rendszerrel, és megújhodást kívántak. A reformkommunistáktól kezdve egészen a különféle nemzeti liberális és kereszténydemokrata körökig. Elsőként a reformkommunisták távoztak, akik nem tudták elfogadni azt, hogy mi a szocializmust mint eszmerendszert nem vállaltuk. Utána további öntisztulás következett, és más pártok megalakulásával egy új politikai helyzet állt elő, amit én csak politikai kérdésként tudok kezelni. Innentől kezdve az MDF olyan párt kell hogy legyen, amely a maga sajátosan magyar vonásaival képes elhelyezkedni az európai palettán. Olyan új emberekkel gazdagodva, akik igazodni képesek az új törekvésekhez. Nem a lakitelki alapító atyák szenttéavatása a cél, hogy az újak kövessék őket mint Mózest a hívei, hanem a korszerű pártban való gondolkodás. Sokan elmentek az alapítók közül, másokat kivetett magából a párt. Jogi értelemben magam is alapítónak számítok, s ezért mondhatom, hogy ezt a mai Magyar Demokrata Fórumot senki sem sajátíthatja ki, önmaga legendáját kergetve, mint ahogy elutasítom a reformkommunisták önigazoló mítoszait is, amelyeket utólag terjesztenek akkori magánkori hősiességükről. Csurka István egyike az MDF alapítóinak, szervezőinek, ezt tiszteletben kell tartanunk. De tudnunk kell azt is, hogy Magyarországon — sajátos történelmi helyzetünkből fakadóan — alapvetően értelmiségi bázison alakultak ki a modern pártok. Az egyik helyen írók, költők, történészek alkották azt a magot, amelyből a pártcsíra kikelt, a másikon inkább filozófusok, közgazdászok, politológusok. Azt is mondhatnám erre, azért, mert a magyar társadalom éppen úgy nem volt felkészülve a kommunizmus összeomlására, mint a nyugati világ. Ez az ö bűnös mulasztásuk, mert a magyar társadalom nem tehetett arról, hogy elringatta éber figyelmét a kádárizmus langyos bölcsője. Még az MSZMP vezetői sem hittek rendszerük bukásában. 1989-ben komoly emberek kérdezték tőlem, igazán azt hisszük, hogy a kommunisták átadják nekünk a helyüket? Azt hiszem maga a társadalom sem hitte például, hogy ilyen hamar és visszavonhatatlanul eltávoznak tőlünk a megszálló szovjet csapatok. A társadalom tehát nem hitt a változásban, s ez igen nehéz helyzetet teremtett, mert sokan maradtak távol az első választásoktól. S ezért kisebb ma is a centrumpolitika nyílt támogatása. Ma az egész világban jól érzékelhető gazdasági recesszió van. Ebben az állapotban bomlott szét a kommunista tömb, így csodákban aligha lehetett reménykedni. Úgy gondolom azonban, a Magyar Demokrata Fórumban helyzetünket megértve és fölismerve úrrá lesznek a józan erők, mitöbb az ellenzék és a sajtó ma még ellenségesen viselkedő része is megérti, hogy vannak a demokráciának határai, amelyeket nem szabad engedni, hogy bárki áthágjon. De nem akkor kell szirénhangot fuvolázva engem bátorítani, ha baj van, hanem akkor kell igazán a tisztességes szándékú politizálás, amikor normálisan mennek a dolgok. Jó lenne tehát, ha nemcsak mi végeznénk el ezt a keserű számvetést, hanem azok az indulatos, megveszekedett emberek is, akik eddig minrrr-on 26. évf. (1993), 1.(122.) szám 17
