Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)

1993 / 1. (122.) szám

Éppen a Csurka István-féle augusztus 20-i cikk után nyilatkoztam a parlamentben és felvetettem mind a köztársasági elnök úr, mind pedig az ellenzék felelősséget azért, hogy ide jutottunk. A weimarosodási folyamatot azért mondtam ki, mert amikor az alkotmányos jogrend sérelmet szenved, akkor a demokrácia szenved sérelmet. Akármilyen jogi kibúvókkal, akármilyen politikai eszközökkel próbálják meg ennek az érvényesítését megakadályozni, igenis a szélsőségeket erősítik. Ennek a weimarosodási folyamatnak lett a következménye, hogy az alkotmányjogi értelemben aláírandó médiaelnök-leváltásokat nem engedték a köztársasági elnöknek aláírni, s azóta is olyan nyomás alatt tartják, ami ezt megakadályozza. Az a politika, hogy egyes ellenzéki politikusok a kormányzatot következetesen igyekszenek külföldön és belföldön lejáratni, beleértve a nemzetközi pénzintézeteket is, Magyarország nemzetközi hitelét igyekezett csorbítani ebben a két és fél évben.

Ha ilyen politikusok vannak, és ilyen a sajtóvisszhang, akkor ez nem tekinthető normális magatartásnak egy kormányzattal szemben.

Ki mást erősít ez, mint a szélsőséget? Azt kell mondjam, hogy a kormánykoalíción és az ország egészséges kormányzati erején belül ilyen kritikus, bénító helyzet állt elő, ezért igenis felelősek mindazok, akik a Magyar Köztársaság elnökét a kormányzattal szemben ilyen politikára késztették, ilyen irányba terrorizáltak.

Mindez távolról sem jelenti azt, mintha a sajtószabadságnak vagy a szólásszabadságnak valamiféle hímnemű politikai vestaszűzeként vele kellene őriztetni velünk szemben az alkotmányosság lángját. Amíg én a helyemen vagyok, addig Magyarországon jogállamiság és alkotmányosság lesz, s ezt megvédem akárkivel és akármilyen politikai erővel szemben, jöjjön az jobbról vagy balról. Jöjjön a másik oldalról, vagy a saját pártomból. Én erre esküt tettem és ezért az életemet adom.

— Miniszterelnök úr, mivel magyárazza azt a folyamatot, amely végül Ön és Csurka István valamint követői közötti válsághoz vezetett? Nem lehetett volna ezt folyamatot megakadályozni?

— Csurka István sajátos jelenség a Magyar Demokrata Fórumban, akihez számosán csatlakoztak különböző meggondolásokból. Különböző színvonalú emberek. Ahogy ó találóan megjegyezte egyszer, mint a kosz, ragadnak rá különböző emberek. Hogy a rárakódott kosszal az ember mit csinál, azt mindenkinek saját magának kell eldönteni, s azt is, hogyha kosznak tart valakit, elfogadja-e hívének, és utólag minősíti-e.

Én ezt a fajta politizálást nem tudom elfogadni. A Magyar Demokrata Fórum centrumpárt, tehát csak a centrumban és jobbközépen helyezkedhet el. Pontosan megvannak a nemzetközi megfelelői. Nem véletlen, hogy az Európai Demokrata Unióba, vagy a Nemzetközi Demokrata Unióba léptünk be már 1989-ben, s talán szerénytelenül mondhatom, hogy én voltam az, aki ide bevitte a pártot, sőt beajánlottam másik két koalíciós partnert is az Európai Kereszténydemokrata szervezetbe, hiszen emlékezetes, hogy a Kereszténydemokrata Internacionálé kormányra kerülésünk után

itt tartotta ülését — gesztusként irántunk —, ahol Kohl kancellártól kezdve kormányzók sora jelent meg. És ezzel meghatároztuk a helyünket.

Amikor felvetődik Torgyán József kisgazdapártjának a sorsa, helyzete, vagy felmerül a Csurka István nevével fémjelzett politikai nézetrendszer, akkor sohasem a szociáldemokraták, még kevésbé a nyugati kommunista pártmaradványok, sem a szélsőjobboldali politikai erők szoktak aggodalommal ide nézni, hanem a Kereszténydemokrata Néppárt Németországból, vagy az ICU tagjai keresnek engem föl. Vagy az osztrák Néppártot, vagy az olasz Kereszténydemokrata Pártot, vagy pedig a brit Konzervatív Pártot érdekli, mi történik nálunk. Azokat a politikai erőket tehát, amelyek szemben állanak a politikai értelemben vett balközéppel és baloldallal és pontosan ügyelnek arra, hogy semmiféle egyéb politikai erővel ne lehessenek még frazeológiában sem összhangba hozhatók.

Parlamentáris demokráciák politikai sakkjátszmáiban előfordul, hogy baloldali politikai erők hallgatólagosan támogatják a jobboldali frazeológiával jelentkező pártokat, mivel egy centrum és egy jobbközép pártnak vagy pártszövetségnek a hatalomra kerülését legjobban úgy lehet megakadályozni, ha kiemeljük, és igyekszünk tőlük jobbra politikai pártot teremteni. Ekkor kormányzóképtelenné válhat a jobbközép és a közép és ezáltal megerősödik a balközép és a szélsőbal.

Ézt a játékot Nyugat-Európában számosán megcsinálták parlamentáris értelemben, s például ez akadályozta meg Franciaországban Jacques Chirac és Valéry Giscard-D’estaigne kormányra kerülését az elmúlt időszakban, hiszen a szélsőjobboldali Le Pen elvont bizonyos politikai erőket. A francia politikai baloldal tehát megengedhette magának ezt a játékot, mert ott senki nem beszél fasizmusról, még akkor sem, ha félhülyére verik az embereket az utcán, és betörik a kisebbségek kirakatait. De már ezt nem engedhette meg magának Németországban sem Adenauer, sem Strauss, és ezért nyilvánvaló, hogy arra törekedtek, hogy a szélsőjobbtól való elhatárolódás mellett a jobbközépet és a centrumot úgy kell szervezni, hogy akit lehet, a potenciális szélsőjobboldalhoz is sodorható szavazókból megmentse. Mindenütt lehet jobboldal (szélsőjobbboldalt is értek alatta) de hogy valójában kinek az érdeke a szélsőjobboldal létrejötte, azt ezek után könnyű megfogalmazni: álruhában a baloldalnak. Ha most megvizsgáljuk a jelenlegi magyarországi politikai helyzetet, akár bel-, akár külpolitikailag, ma egy jobboldali, szélsőjobboldali hatalomátvétel mögött nincsenek akkora erők, mint egy fél évszázad alatt kialakult baloldal mögött, amelyik még bomlásában is nagyobb anyagi eszközökkel és infrastrukturális háttérrel rendelkezik, mint a jobboldal. Ahhoz tehát, hogy itt egy szélsőjobboldali veszély legyen a jobboldal önös érdekéből, olyan hatalmi eszközök kellenének, amelyek ma nem léteznek. Nyilvánvalóan vannak szélsőjobboldali csoportok itt is, külföldön is. Ám hogy gombnyomásra Los Angelestól Rostockig és Rómáig sikerült hirtelen olyan mozgalmakat feléleszteni ott, ahol ennek a hagyományai sem voltak meg, ez abból a szempontból érdekes igazán, hogy kinek állt érdekében. Hogy kinek az érdeke Európát és méginkább Közép-Kelet-Európát destabilizálni. Egy olyan középITT-OTT 26. évf. (1993), 1. (122.) szám 15