Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
Elvitte a víz a pallót... Beszámoló a Csángó Árvíz gyűjtésről Amikor a szörnyű árvíz pusztítása híre eljutott hozzánk, spontán felmerült bennem, családom tagjaiban és barátaimban a segítségre sietés ösztönszerű vágya. Úgy éreztük, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi időben a gyűjtések száma nagyon megnövekedett, mégis indítanunk kell egyet a magyarságukat megőrzött, sok szenvedést túlélt csángó székely testvéreink azonnali megsegítésére. Az árvíz-okozta pusztítás részleteiről beszámolót hallottunk az ITT-OTT találkozóra meghívott Csutak István Csíkszeredái parlamenti képviselőtől. A gyűjtés azonnali elindítását a közgyűlés megszavazta. Boldogan vállaltam megbízásukat, hogy ezt megszervezzem és határidőre levezessem. Ezalkalommal bebizonyosodott, hogy az amerikai magyarság együttműködésére számítani lehet. Az augusztusi találkozó óta 13 500 dollárt tudtunk a Moldovai Csángó Szövetségnek küldeni. Összesen huszonkét házat semmisített meg az árvíz és hatvankettőt rongált meg, 50-90%-os kárt okozva. Az árvíz a következő falvakat érintette: Külsőrekecsin (14 megsemmisített, 27 megrongált ház), Klezse (5 megsemmisített, 31 megrongált), és Berendfalva (3 megsemmisített, 4 megrongált). Figyelembe véve a más helyekről érkezett adományokat és azt, hogy az adományozók házak újjáépítését vállalták magukra, úgy határoztak, hogy a tőlünk érkezett segélyt is hasonlóképpen fogják felhasználni. Eddig a huszonkét teljesen tönkrement ház közül nyolcat az egyházak és ötöt egy magáncég fog újra felépíteni. A fennmaradt kilencet mi vállaltuk, és ehhez a teljes összeg be is érkezett! Legkésőbb tavaszi számunk megjelenéséig részletesen meg fogjuk tudni azt, hogy kik fogják lakni az ebből a segítségből felépített házakat [Ez még készülődik. —szerk.]. Összesen 120 helyről érkezett adpmány, több gyűjtés eredményét foglalva magában. Én minden adományra nyugtával válaszoltam. Az adakozók névsora nálam megvan, akik igénylik, szívesen leközöljük nevüket és az adományaik összegét következő számunkban. Különben sem a névsort, sem a címeket további gyűjtésekre nem adjuk ki és nem használjuk fel. A gyűjtés sikere megszilárdította bennem azt a hitet és bizalmat, hogy bár távolra szakadtunk szülőföldünktől, szétszórt a történelem vihara és a megélhetésért itt is naponta meg kell küzdeni, mégis egy nemzet vagyunk, egy a célunk és egy igaz, jobb együttműködésre hajlamosabb magyar jövőt szeretnénk előkészíteni az utánunk jövő nemzedékek számára. — Kovács Árpád, Washington, D.C. In memóriám Meghalt Köteles Pál A halálát megelőző héten többször is találkoztunk: nyugtalannak látszott, de nem panaszkodott. Pedig gondja volt éppen elég: a folyóirat, amelynek szerkesztésében élete értelmét találta meg, anyagi gondokkal küzdött, már régen kész kéziratai vártak kiadásra, s ha enyhült is olykor a köznapi hajsza, mindig Erdély sorsát viselte a vállán és a szívében. Erdély volt a szülőföldje és nagy szerelme. A Fekete-Körös völgyében, régi magyar közösségben született, hatvannégy esztendeje. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult, s még előbb a nagyváradi lap riportereként dolgozott. 1950-ben letartóztatták, több mint egy esztendőn keresztül tartották vizsgálati fogságban. Szabadulása után Vajdahunyadon volt segédmunkás, majd Nagyváradon építésztechnikus. Éppen két évtizednek kellett eltelnie, hogy neve ismét feltűnjék a lapokban, ekkor is gyakran írói álnevek használatára kényszerült. A bukaresti Munkásélet riportere lett, megjelent egy ifjúsági regénye és egy elbeszéléskötete. 1975-ben ismét közlési tilalmat rendeltek el ellene, így aztán 1977-ben Magyarországra költözött. Először mint a debreceni Alföld szerkesztője, 1989-től pedig mint az Erdélyi Magyarság c. folyóirat alapító főszerkesztője dolgozott. Regényeiben személyes kálváriáját s méginkább az erdélyi magyarság közösségi kálváriáját jelenítette meg. Búcsú Erdélytől c. esszéregényében a börtönben töltött időkre emlékezett, Hotel Kárpáttá c. regényében pedig arról adott számot, hogy az 1944 őszén Erdélybe bevonuló román hadsereg egy alakulata miként tizedelte meg egy magyar falu ártatlan lakosságát. Az utolsó esztendőkben több elbeszéléskötete is napvilágot látott, elbeszélő műveinek szerkezetében fontos helyet foglalt el a kommentár, a gondolati anyag. Kiváló tanulmányíró és vitatkozó volt, Töprengés egy torzkép előtt című polemikus írása (a Tiszatáj 1982. szeptemberi számában) Lancranjan hírhedett magyarellenes pamfletját szedte ízre. Mindezek a művei azt szolgálták, hogy az erdélyi magyarság egyszer igazságtételt kapjon, s az egész magyarság végre felálljon arról a szégyenpadról, amelyet Trianonban ácsoltak neki. Köteles Pál igen sokat tett annak érdekében, hogy széleskörű nemzeti összefogás segítse a méltatlan kisebbségi sorba szorított magyarokat. Ezt az összefogást szervezte amerikai előadókörútjain [az MBK vendége is volt —szerk.] és ennek a nemzeti szolidaritásnak a jegyében szerkesztette folyóiratát. Pár nappal halála előtt szerkesztői tennivalók céljából találkoztunk. Dsida Jenő Psalmus hungaricus-ának újraközlését készítettük elő, a „magyar zsoltárét”, amely a mélységből kiált igazságért, irgalomért. „Magyar zsoltár” volt Köteles Pál élete is. — Pomogáts Béla, Magyar Nemzet, 1991. dec. 16. 4 rn-on 25. évf. (1992), 1.(119.) szám
