Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 1. (119.) szám
tom — egymástól függetlenül, — egy háromszéki költő, egy marosvásárhelyi diák és a Művelődés kolozsvári főmunkatársa mellemnek szegezték a sürgető kérést: — Gyere haza, Tibor, köztünk a helyed. Neked itt dolgod van! Nagyon megritkultak a soraink, állj be közénk jövőt építeni! Lelkemben elérkezett a döntés órája. A SAS-behívót a majdnem agyonvert Sütő András szelíd válasza jelentette a francia riporter kérdésére, hogy mit szándékozik tenni, ha sérüléseiből felépül? Azt felelte: — Hazamegyek Vásárhelyre. Nekem ott dolgom van. Ha Sütő András — 1990. március 19-i élménye után — hazamegy Vásárhelyre, mert ott dolga van, akkor Cseh Tibor, aki az elmúlt szörnyű évtizedeket polgári békében vészelte át Amerikában, hazatér Csemátonba, mert neki is dolga van: segíteni, építeni közösen magyarok és románok, meg németek, meg zsidók, meg szerbek, meg örmények, meg cigányok — mind-mind erdélyi emberek — közös, szép jövőjét. S mikor karácsony előtt egy éjjel újból megjelent Apám ködalakja Csemáton felett, olyan hangosan rikkantottam álmomban, hogy felriadtam: — Édesapám, megyek haza. Végezni a munkámat! ■ Mother and Hans Germany, 1944 It snowed. It was easy to become a snowman. Mother held me by the hand — in war two people are less conspicuous than one. We rushed to the cemetery hoping that the planes could see and would ignore the dead. We met Hans with his goiter and stutter. He handed us two eggs, these jewels. They were beautiful! They were like hardened snow. He got two cigarettes. He rushed away, singing like a woman. Someone not quite sound is under God’s intimate protection. Mother kissed me: “These eggs are for you. Don’t tell Father. He’s always hungry.” Kolumbán Miklós nr-OTT 25. évf. (1992), 1.(119.) szám 15
