Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
ba kényszerítve, s ezzel nyelvétől is elszakítva, római katolikusaikat elűzve, templomaikat bezárva, magtárrá alakítva, iskoláikat ukrán, illetve orosz modellre változtatva is megmaradtak. Az vitathatatlan tény, hogy az utóbbi 3-4 évben, a csendes tűrés idején az akkori magyar kormány noha igen korlátozottan, de juttatott sajtótermékeket, könyvet Kárpátaljára, s két éve 15-20 tanárt évente fogadott anyanyelvi képzésre. Az ungvári egyetemen azért működött a magyar tanszék, létrehoztak egy Hungarológiai Intézetet — igaz, ukrán rektorral. Eltűrték, hogy a Kárpátalján jelentős lélekszámú cigányság magyar anyanyelvűnek tartsa magát, ha járatta gyerekét valahova egyáltalán, akkor az elemiben magyar nyelvű tagozatra járjon. A képzés színvonala, az iskolarendszer, a tanterv és a tankönyv természetesen belesimult a szovjet rendszerbe. A változás után a magyarság egész gyorsan magára talált. Létrehozta saját szervezetét, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szervezetét, melynek Oktatási Bizottsága a magyar nemzetiségűek hivatalos képviselőjének minősül. Ennek megfelelően ott felvették a hivatalos szervekkel s otthon a magyar oktatásüggyel is a kapcsolatot. Jelenleg Kárpátalja 6 járásában (ungvári, munkácsi, técsői, huszti, rahói és beregszászi) tanulhatnak a magyar nemzetiségűek magyarul. Egy esztendő alatt elérték, hogy a magyar nyelvet az ukrán, illetve az orosz iskolákban szabadon választott nyelvként is tanulják. Jelenleg 88 magyar tannyelvű iskola működik, ebből megkülönböztetetten előkelő helyet jelent az ungvári magyar középiskola. A számok mögé nézve azonban, amelyek önmagukban sem igazán megnyugatók, a kárpátaljai magyarság anyanyelvű létének tragikus sorsa bontakozik ki. A diktatúra telepítéspolitikája megbontotta az évszázadok alatt kialakult rendet. A magyar iskola nem jelent mindig anyanyelvű tanulót is. Noha örvendetes, hogy az elmúlt évben nőtt a magyar iskolák látogatottsága, mégsem kielégítő. Megindult azonban az anyanyelvű szakmai képzés, az anyanyelvű óvodai hálózat, [bár] félelmetes a tárgyi felszerelésből következő hátrány, s az anyanyelvű, anyanyelven gondolkodó tanítótanárképzés hiánya. Mindez a jelen pillanatban pótolható. Magyarországi segítséggel. Az ukrán vezetés elismeri a magyar diplomát, a magyarországi tanfolyamokat, továbbképzéseket. S Magyarország segít: könyvet, tankönyvet, felszerelést gyűjt össze és ad tovább, ad át, vesz újat és ajándékoz. Befogadja a tanító- és tanárképzőbe jelentkezőket, szobát, valahonnan ösztöndíjat ad — a rubelátváltás megoldhatatlan pénzügyi akadály —, képez mezőgazdászt, fogad középiskolást gyakorlatra. Az új piacgazdálkodás azonban e téren is egyre nagyobb terheket jelent. Januártól a sajtótermékek előfizetése igazodik az európai normákhoz. A kárpátaljai magyarok nem tudják előfizetni az újságokat, megvásárolni a könyveket. Marad a kormányzat és a lakosság feladata. Az ukrán vezetés nem ellenzi a magyar rádió és televízió műsorainak vételét. A műszaki feladatra azonban nem fordít. Ez a magyar kormány feladata. Kárpátalja magyarsága minden nehézséget túlélve, boldogan vállalja nemzeti hovatartozását. Áldoz is érte — ami erejéből telik. Nem követel. Kér. Kér ÁBC-s könyvet, angol nyelvű térképeket, füzeteket, szépirodalmat. Kárpátalja magyarsága kiéhezett — nem elsősorban a kenyérre, hanem a szóra, a magyar szóra. Ám a pénztörvényű világban ezt sem lehet ingyen. A pénztörvényű világban pedig Magyarország szegény ország. Az 1989. év végi változások — amelyek csak a legnaivabbak szemében számítanak ma már forradalomnak — lehetővé tették, hogy az anyaország és a romániai magyarság újra kapcsolatban legyen. Szándékosan használtam e kifejezést, hiszen számunkra a bukaresti kb. 350—400 000 fős magyarság is hozzánk tartozik, a galaci, brajlai magyar közösségek szintén, miként a csángók is. Az erdélyi romániai magyarság Európa legnagyobb lélekszámú kisebbsége, erősen 2 millió körül van számuk. Politikai és érdekvédelmi szövetségük a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége, az RMDSZ. Oktatási Bizottsága a román hatalom szemében a legnagyobb szálka. Küzdelmük a magyar tannyelvű iskolarendszerért, óvodától az egyetemig az ütközőpontok egyike. Mindenki előtt világos, hogy a marosvásárhelyi véres pogromot is emiatt rendezték meg. Ha valaki a jelenlegi számokat a közelmúltéival hasonlítja össze, némi elégedettségre is oka lehet. Csakhogy itt mélyebbek a gyökerek. A második világháború után — a maguk kálváriáját járva — némi eredményt 1948-ig, a fordulat évéig képes volt felmutatni a korabeli magyar szervezet, a Magyar Népi Szövetség. Az államosítás pillanatában, 1948 szeptemberében működött 206 magyar tannyelvű óvoda, 2671 elemi iskola, amelyből 754 felekezeti volt, 53 tanonciskola és 184 leányiskola, amelyből felekezeti kezelésben 70 volt. A Bolyai Egyetem 8 karral működött, a Művészettudományi Főiskola 4 karon oktatott, 1 magyar tannyelvű mezőgazdasági kar oktatott magyar nyelven, Marosvásárhelyen pedig a volt Hadapródképző Intézet épületében a magyar nyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet 5 karral működött. Ehhez képest a Ceau§escu diktatúra után „megújult” magyar tannyelvű iskolahálózatban működik 557 óvoda, 294 I.—IV. alsótagozat, 251 I.—VIII. osztályos alsó-felsőtagozat, 19 líceum, 4 szakiskola és az 1990/91-es tanévtől postlíceális tanítóképző osztály. Vegyes magyar-román tannyelvű összesen 745 iskola, ebből mindössze 22 a szakiskola. Az 1990/91-es tanévre növelték a magyar nemzetiségű hallgatók számát a román tannyelvű egyetemeken, ezen belül az angol—magyar, a francia-magyar szakokra felvehetőket, valamint a vásárhelyi orvosi egyetemen is jobb az arányszám. Sőt, az is igaz, hogy Temesvárott nem volt elég jelentkező a magyar tannyelvre — ennek okára azonban majd kitérek. December után az állam földrajzát és történelmét — miként 1945-48 között — magyar nyelven tanítják, bár az ismert telefonos utasítgatás ma újra indult: s az igazgatóknak kiadták, hogy ezt a két tárgyat megint románul kell tanítani. Most azonban, várva az írásos utasítást, ez ennyiben maradt. ITT-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám 29
