Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
mint a harmincas években volt, amikor három millió koldust emlegettek. A kommunista irányítás alatt Magyarország voltaképpen átkerült az úgynevezett „fejlődő” országok közé; ez egyszerűen azt jelentette, hogy leszakadt Európától. Mindehhez még hozzájárult, hogy a szomszédos országokban, elsősorban a középkori rémuralmat kialakító Romániában, egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magyarok. Az elmúlt egy évnyi idő nagyon rövid volt ahhoz, hogy minden egy csapásra megváltozzon. A politikai fordulat, elsősorban a tavalyi választások többségükben becsületes, jellemes embereket vonzottak a magyarországi közéletnek az első vonalába, a parlamentbe; azokat, akik tiszták maradtak az elmúlt évtizedek során. Ezeknek a jellemes embereknek azonban nem volt módjuk arra, hogy zavartalanul készüljenek fel a törvényhozás és a kormányzás nagy szakértelmet igénylő feladataira. Valljuk be, hogy egyelőre tanulóéveit éli az új Magyarország. Ezért nem tudnak mindent gyorsan, jól és szépen elintézni. Ehhez még idő is kellene, meg nyugalom, a létbiztonság érzése és főként pénz. Mindebből nem sok akad manapság Magyarországon. Viszont sok a sietség, az indulat, a nyugtalanság, a türelmetlenség, és nagyon kevés a pénz. Még nem alakult ki a nemzet alapkérdéseiben az az egység, amit pl. Amerikában a kétpárti külpolitika jelképez. — Egyelőre Magyarországon sok a belső viszály. Nemcsak a gazdasági viszonyok, hanem az emberek bizonytalan életérzése is a válság előszelét jelzik. Abban viszont mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell. Akad a mai Magyaroszágon nagyon sok jó szakember (magyar viszonylatban jó szakember). Ok azonban jól tudják, hogy még nagyon sokat kell tanulniuk a világ legfejlettebb országainak tudományától, iparától, kereskedelmétől, oktatásától és politikai mechanizmusától is. A magyar iíjúság jó része is tanulni szeretne, hogy felkészüljön a szabad világban végzendő munkájára. Nagyon nehéz azonban egyszerre dolgozni a válság elhárításán, és ugyanakkor a világszínvonal nyomába eredni tanulással. Magyarország eddig már annyi nehéz helyzetet túlélt; olyan újjászületési ereje van a magyaroknak, hogy hisszük: úrrá tudunk lenni ezeken az óriási nehézségeken is. Ehhez azonban segítségre volna szükségünk. A magyar kormány nagy összegű kölcsönöket kér, hogy vissza tudja fizetni külföldi adósságait, hogy törleszteni tudja adósságának kamatait. Mindenkinek az az érdeke, aki a szabad Magyarország oldalán áll, hogy sikerüljön ezeket a kölcsönöket és adományokat megkapni. Mindezzel azonban csak lélegzetvételnyi szünethez juthat az ország. Magyarország gazdaságának és kultúrájának megújulása nem dőlhet el kizárlólag a kormány és a parlament szintjén. Természetesen nagy szükség van jó törvényekre, amelyek biztosítják a személyes szabadságjogokat, a tulajdont, a vállalkozást, a befektetett pénzt, és amelyek rendet teremtenek az évtizedek óta összekuszált tulajdonviszonyokban, és amelyek jóváteszik — amennyire lehetséges — azt a sok testi és lelki szenvedést, anyagi és erkölcsi kárt, ami az embereket érte a közelmúltban. A jövő kulcsa azonban az embereknek, fiaiknak és leányaiknak a kezében van. Ha ók úgy fognak tudni dolgozni és vállalkozni: olyan szervezetekben, olyan szakszerűséggel és fegyelemmel és odaadással, ahogy pl. itt Amerikában folyik, akkor majd Magyarországra megy az anyagi és technológiai segítség, s akkor fokozatosan ismét jómódúvá válhat az ország. Ennek a föllendülésnek azonban még két feltétele van: legalább két feltétele. Az egyik az, hogy kezdjenek el nyugodtan működni mindazok a gazdasági és kulturális szervezetek, amelyek biztosítják az átalakulás kereteit. Mire gondolok itt? Sokkal inkább a világszínvonalú technikát és megfelelő pénzt hozó kisebb-nagyobb vállalatokra, az egyházi és magán iskolákra, az egyházak mindenféle intézményére, a szakmai és tudományos egyesületekre, mintsem bármilyen állami intézményre. A központi államhatalomnak fokozatosan ki kellene vonulnia mindenünnen, ahol az állampolgárok, az egyházak és a magánkezdeményezés dolgozni tud. A másik feltétel a külföldiek és főként a külföldi magyarságnak a segítsége. Hálásak vagyunk azért a fel nem becsülhető politikai támogatásért, amit a kinti magyarság — ezek között is kiemelkedő módon az amerikai keleti-parti magyarság — nyújtott a kommunista rendszer megingatásában és — igen! — megdöntésében is. Egyszer majd ennek részleteit a történelemtankönyvekből fogják tanulni a magyar gyerekek. Erre a támogatásra továbbra is szükség van: most már egy nagy — öt világrészen szétszórt nemzet tagjai közötti — világméretű, de „belmagyar” politikai eszmecsere keretében. Most azonban másra is szükség volna: a hazai átalakulás — nem politikai — támogatására. Meg kellene próbálni otthon, Magyarországon is kamatoztatni az itt — itthon — felhalmozódott szakértelmet, munkakultúrát és tőkét. Hozzá kellene járulni az otthoni gazdasági és nemcsak gazdasági vállalkozások fejlesztéséhez, az otthoni szabadpiaci viszonyok erősítéséhez. Egy másik lényeges segítési forma volna olyan lehetőségek kiépítése, amelyeknek keretében tanulni vágyó magyar és amerikai szakemberek és diákok együtt tudnának dolgozni, tanulni. Ez egyrészt az amerikai — magyar származású — diákoknak és szakembereknek Magyarországra küldését igényelné (hosszabb-rövidebb tanulmányok végzésére), másrészt az itteni amerikai magyar központok megszervezését. Egy ilyen amerikai magyar központ megszervezésére épp itt New Brunswick városában nyílik kivételes alkalom. A Rutgers Egyetem és az új Magyarország illetékes szervezetei között egy megállapodás van kialakulóban egy Hungarian Studies Institute felállítására. Ez az egyetemi központ — mostani tervek szerint — két magyar tanszéket tartalmazna: az egyiket a magyar nyelv és irodalom, a másikat a magyar történelem és társadalom oktatására és — amerikai vonatkozású kérdéseinek — kutatására. A tanári fizetést egy alapítványi keretben — ITT-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám 21
