Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 115. szám

kelet-európai kommunizmus legtorzabb, legembertelenebb változata volt. Kommunizmusként osztozott mindazon kegyekben, amelyek a hasonló típusú keleteurópai társadalmakat jellemezték; diktatórikus jellegét tekintve azonban egyesítette magában a század totalitárius rendszereinek szélsőséges vonásait. Ebből következően lényegéhez tartozott nemcsak a kisebbségek iránti intolerancia, hanem a társadalmi életből való kiszorításukat, jogaik megvonását és végül teljes felszámolásukat megalapozó sovén ideológia is. Ez az ideológia részint átvette és továbbfejlesztette a nacionalista román történetírás kisebbségi, elsősorban magyarellenes szemléletét, részint hazug „szocialista” jelszavak mögé rejtette valódi céljait.

Az elmondottakból máris következik, miért oly bonyolult feladat a kisebbségi kérdés rendezése, a Ceausescu utáni korszak román társadalmában, miért nem tud ez a társadalom egyelőre megbirkózni vele súlyos ellentmondások, visszalépések és kitérők nélkül. Romániában 1989 decemberében megszűnt az egypártrendszer és létrejöttek a demokratikus, pluralista társadalom megteremtésének feltételei. Ez az áttörés magában hordozza a kisebbségi kérdés rendezésének ígéretét is. Ha most négy hónappal a decemberi forradalom után áttekintjük a kisebbséghez kapcsolódó fejleményeket — különösen ami minket, magyarokat illet — nagyjából a következő képet kapjuk:

1. December végétől január második feléig a töretlen optimizmus ideje: az együtt vívott forradalom szavatolni látszott minden várakozásunkat. Megalakult az RMDSZ, a helyi szervezetek lendületesen szervezkedtek, megszülettek az első programok, elkezdődött a korábban megtagadott kisebbségi jogok visszaszerzése. A Nemzeti Megmentési Front január 5- én közzétett Nyilatkozat-a a kisebbségi jogok kérdésében gyökeres változásokat helyezett kilátásba.

2. Január második felétől március közepéig számíthatjuk a második szakaszt. Ebben már jelentkeznek bizonyos ellentmondások, az iskolaügy kérdésében egyes megyékben feszültségek támadtak, a korábban beindult folyamat elakadt. Megjelent a Vatra Romaneasca nevű szervezet, amely az erdélyi románság védelme, illetve az ország területi épségének oltalmazása címén megkérdőjelezte Szövetségünk programját és céljait, nemegyszer olyan törekvéseket tulajdonítva nekünk, amelyek tőlünk merőben idegenek. Ennek ellenére a Szövetség szervezése jó eredménnyel haladt előre, a Sepsiszentgyörgyön tartott harmadik országos küldöttértekezlet mind szervezési kérdésekben, mind általános elgondolásainkat tekintve fontos előrelépést jelentett.

3. A március 15-ét követő tragikus marosvásárhelyi napok e rövid periódus külön fejezetét alkotják. Mint minden közösségi tragédiának, ennek hátterében is több tényező húzódik meg. A történteket elemezve nem kerülhetjük meg a kérdést: előidézésükben mekkora a magunk felelőssége? Erre a kérdésre aligha tudunk másként válaszolni, minthogy ha különbséget teszünk a hiba és a következmény fogalma között. Sem március 15 békés megünneplése, sem az Orvostudományi Intézet diákjainak követelése nem volt ön20 ITT-OTT 23. évi. (1990), nyári (115.) szám

magában elhibázott. Olyan körülmények között azonban, amikor egy tüntetés alkalmával ittas gépkocsivezető okozta baleset vagy egy gyógyszertár homlokzatán megjelenő magyarnyelvű felirat a tömegtájékoztatás jóvoltából képtelen híreszteléseket, ellenséges érzelmeket szított, az említett események a tömegmanipuláció hatására ürügyet szolgáltathattak a tragikus összecsapásokhoz. Világosan ki kell mondanunk: a Marosvásárhelyen történtekért elsősorban nem a város magyar és román lakosságát terheli a felelősség, hanem azokat a háttérben mozgó szereplőket, akik ezt a konfliktust nem elhárítani igyekeztek, hanem a maguk céljaira kijátszani.

Úgy vélem, itt a helye, tisztelt kongresszus, hogy megrendült sajnálkozásunkat fejezzük ki, amiért Sütő András nem lehet közöttünk; újfent szolidaritást vállaljunk vele, javulást kívánjunk neki és kinyilvánítsuk: szenvedésének történelmi dimenziót kölcsönöz író és műve szimbólumértéke.

4. A Marosvásárhelyen történtekkel Szövetségünk tevékenysége a romániai magyarság jogai kivívásáért folytatott küzdelme új szakaszba lépett. Szertefoszlottak bizonyos illúziók, lejárt a töretlen optimizmus időszaka is, helyét átvette a józan tisztánlátás, a felelősségteljes vizsgálódás igénye. Úgy vélem, nem céljainkat, nem programunkat kell módosítanunk, de tárgyilagos komolysággal számot kell vetnünk helyzetünkkel, a román társadalom mai tudatállapotával, politikai erő színképével, a demokratizálódási folyamat esélyeivel. Számot kell vetnünk azzal, hogy a politikai pluralizmus még nem demokrácia, hanem annak csupán előfeltétele. Ilyen értelemben, úgy vélem, helyesen jártunk el, amikor a forradalmat követő első hetekben együttműködtünk a Nemzeti Megmentési Fronttal, mivel a demokrácia kibontakozási folyamatának egyik fő mozgatóerejét, a kisebbségi jogok visszaszerzésének egyik garanciáját láttuk benne. Örömmel üdvözöltük a Front januári Nyilatkozat-ába foglalt kisebbségpolitikai elveket és programot, meg kell azonban állapítanunk, hogy a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa és a kormány ezek javarészét nem váltotta valóra. Egészében véve az államhatalom legfelső szerveinek magatartása a kisebbségek ügyében következetlenséget árult el, lényeges kérdésekben, döntő pillanatokban habozásról és bizonytalanságról tanúskodott, a tennivalók érdemi rendezését elnapolta. Ennek következtében az RMDSZ is fenntartással élt az államhatalmat gyakorló szervek, illetve a Nemzeti Megmentési Front, mint politikai mozgalom iránt.

Másfelől azt is meg kell állapítanunk, hogy a jelentős politikai pártok egyike sem dolgozott ki mostanáig átfogó, demokratikus szemléleten nyugvó programot a kisebbségek kérdésében. Ez a magyarázata annak, hogy a politikusok nyilatkozataiban, a különböző pártok sajtójában néhány helyesen értelmezett alaptétel hangoztatása minduntalan váltakozik seregnyi félreértelmezéssel, téveszmével, agresszív figyelmeztetéssel, vagy egyenesen rágalommal. E jelenség okai sokrétűek. Vajon számítsuk elsőként közéjük az idő rövidségét, a szervezkedés sürgős teendői okozta késedelmet? Kétségtelen, hogy a forradalom utáni román politikai élet egyelőre híjával van rendszeresen