Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak elsősorban tudományos célkitűzései vannak és anyagilag igen szerényen gazdálkodik. Az is teljesen világos, hogy csupán tagdíjakból ez a szervezet sem működhetne szubvenciók nélkül. De egy hathatós szervezetet bélés külföldi tagdíjakból még akkor sem lehetne fenntartani, ha a Magyarok Világszövetsége költségvetésének egy bizonyos részét az új szervezet örökölné. Az is köztudott dolog, hogy két szervezet fenntartása többe kerül, mint eggyé, hiszen a rezsi megduplázódik. De az anyagi függőség illetve függetlenség is csak kisebb tényezője a szervezeti feltételeknek. Megfelelő előkészítő munka nélkül egy átszervezett munkaközösség már eleve halva született. A Magyarok Világszövetsége presztízse és szervezete nélkül az anyanyelvi mozgalom impotenssé válna és rövid idő alatt teljesen megszűnne. Nagy szükség van a jövő előkészítésére s minden közösség és szervezet jó, ha megvizsgálja önmagát. Az önvizsgálat mindig hasznos, ha gonddal készül, úgy, hogy ahhoz azok, akik már sok áldozatot hoztak — mind Magyarországon, mind külföldön — a múltban, a maguk módján és a saját nevükben hozzá is tudjanak szólni. A magyar nép látköre, s ebben az anyanyelvi mozgalom felelőssége is, éppen napjainkban egyre szélesebbé válik. Elengedhetetlen, hogy a jövő tervezésében a Duna-medence és nem az amerikai vagy nyugat-európai magyarság álláspontja érvényesüljön. A környező országokban élő magyar kisebbség érdeklődését és közreműködését csak serkenteni és nem gátolni szabad. Az előttünk álló évek ebben a tekintetben sok kedvező fejlemény csíráit hordják magukban. Minden közreműködési tevékenységet örömmel kell fogadni, s azt ápolni, fejleszteni kell. Éppen ezért is anyanyelvi konferenciát a jövőben is csak Magyarországon szabad tartani. Azok, akik az évek folyamán a konferenciák gondolatát ápolták és munkáját eddig végezték, lassan kiöregszenek otthon is és külföldön is. Amikor a jövőre gondolunk, akkor éppen a megfelelő utánpótlás is aggaszt bennünket, hiszen egyikünk sem fiatalodik. Fel kell tehát tenni a kérdést: még a jelenlegi adott kereteken belül is, lesz-e egy odaadó, szervező és szakszerű közösség 10-15 év múlva, amelyik képes lesz a húsz évvel ezelőtt megkezdett szerény munka továbbvitelére? S végül még egy dolgot meg kell említeni. Az anyanyelvi mozgalom elindításához többen járultak hozzá otthon is és külföldön is. Nem érdemes tovább elmélkedni a mozgalom elindulásának a körülményeiről. A tény az, hogy a jövőről való gondoskodás most lényegesen fontosabb, mint az, hogy ki milyen kisebb-nagyobb érdemeket könyvelhet el az elindulás körül. Minden új elgondolást meg kell vizsgálni annak érdemei és hátrányai szerint. Az Anyanyelvi Konferencia Végrehajtó Bizottsága [Védnöksége — szerk.] a legalkalmasabb szervezet arra, hogy bármilyen természetű átszervezést vagy függetlenítést első fokon napirendre tegyen, kiértékeljen és azt az előbbeni konferenciák résztvevőivel a megfelelő parlamentáris módon tudassa. De ne feledjük el azt, hogy az anyanyelvi mozgalom jogi, szervezeti és anyagi bázisát csak az anyaország garantálhatja^ Paranoia Lecke Én gyűlölöm apát. Nem mondhatom, Hogy gyűlölöm apát. Tehát anyámat gyűlölöm. De én imádom őt (apát is kedvelem). Muszáj valakit gyűlölnöm. Talán magamat gyűlölöm? De én imádom magam! Magamról szó sem lehet! Nekem mítosz kell Valakiről, akit gyűlölnek, aki nyájas és hatalmas. Tehát Kis urat gyűlölöm, igen. A főnököt. Mert elnyom és alig fizet, Nőimet elveszi, teámba sót rak S a Maffiának dolgozik. Te — Hogy mered nekem felhozni Kis urat? Laurence Lemer (Encounter, 1974. febr., 87. old.) Fordította: Kérész Gyula (Budapest) 34 ITT-OTT 23. évf. (1990), tavaszi (114.) szám
