Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
tagok. Ennél többen nem lehetnek egy gyülekezetben, mert akkor már nem ismerhetjük jól egymást. És ha nem ismeijük egymást, hogy vagyunk akkor egymásnak tagjai? Ha megszaporodunk, akkor új gyülekezetét alapítunk. — Honnan jöttek? Tudja-e? — Én nem vagyok jártas a történelemben. Nem tudom, mikor és hogyan jöttünk ide. De van itt egy könyv, amelyet egy testvérünk adott ki, ő tudja, kik voltak az ő elődei. — Akkor mit tanít a gyülekezetben? — Azt, amit az apámtól hallottam. — Hol van a templomuk? — Mi nem építünk templomot. Idegenek és jövevények vagyunk a földön. Házaknál jövünk össze. Mindig másiknál. — Hány ilyen gyülekezet van ezen a vidéken? — Mikor apám annyi idős volt, mint most én, akkor még csak hét gyülekezet volt Geauga megyében. Azóta harmincnégy gyülekezetre szaporodtunk. — Melyik fordítású bibliát olvassák? — Ezt itt. — És levett egy nagy alakú, nehéz, cifra könyvet. Az aranyozás megkopott. Kinyitom. Német biblia. Luther fordítású. 1872-ben adták ki. Tehát akkor még volt valami kapcsolatuk az óhazával, Svájccal. Hiszen valaki hozta nekik. Akkor már ők, az ámisok, itt voltak kb. kétszáz éve. — Mondja már meg, legyen szíves, miért nem használnak villanyt? Bún az a maguk szemében? — Nem, a villany az nem bűn. De ha villanyt akarok használni, nem azt jelenti-e, hogy elégedetlen vagyok? Azzal, amivel szüleim elégedettek voltak? És ha elégedetlen vagyok, nem azt jelenti, hogy már kívánság van bennem? És a kívánság megfogant bennem? A világ kívánása? És ha a villanyt bevezetjük, akkor már nem ízlik a munka, mert a gépek végzik el, és már fejni is gép fog és nem én, a kezemmel. Kinyújtja két kezét. Micsoda kérges, kidolgozott munkáskezei vannak ennek a püspöknek! — Éjjel, amikor aludni kellene, a villany világosságot csinál és nem alszunk. Reggel korán, amikor fölkelni kellene, álmosak vagyunk. Akik éjjel nem alszanak, azok nem tudnak korán felkelni és az állatokkal törődni. Aztán jön a televízió és vele egy olyan világ, ami nem mi vagyunk. Mi közünk nekünk ahhoz a világhoz? — Maguk csak farmerek? — Főleg farmerek és ácsok vagyunk. De megszaporodtunk. Annyira, hogy kevés lett a föld Geauga megyében, és most fiaink mindenféle szakmát tanulnak. Gépeket is gyártanak. De mi azokkal, amiket ők gyártanak, nem élünk. Úgy élünk a világban, hogy nem élünk a világgal. — Milyen nagyok a családok? — Nálunk minden családban 8-10 gyermek van. — Van-e különös rendje az életüknek? — Nálunk minden a lelki közösséghez és a munkához igazodik. Ha nem ülünk le együtt a családdal az asztalhoz, nem eszünk velük együtt, akkor hogyan tanítsuk őket? Mi reggel és este leülünk velük az asztalhoz, és tanítjuk őket, beszélgetünk és imádkozunk. — Nem félnek, hogy e miatt a világtól elfordult, erőltetett vallásosság miatt előbb vagy utóbb elvesztik gyermekeiket és a gyülekezeteik az ifjúságot? — A jenkik mind ezt hiszik. Nem. Olyan életre szoktatjuk őket, amely kemény, de békességet hordoz. Olyan békességet, amit ez a világ úgysem tud megadni nekik. Van minden fiúnál egy vagy másfél év, amikor serdülnek és azt hiszik, hogy már felnőttek. Ekkor egy kicsit lázadnak, makacsok, de mi hagyjuk őket. Az Úrra bízzuk. De továbbra is megköveteljük azt, amit addig megköveteltünk. Korán megszokják a testi munkát, nem nehéz nekik, és nem mennek el. Nem mondom, akadnak, akik elmennek, de egy-két év múlva visszatérnek. Olyan is akad, aki soha vissza nem jön. Úgy mondjuk, elment jenkinek, de többségük marad. És nézze, mi nem fogyunk. Szaporodunk. Harminc év alatt megötszöröződtünk, amint már mondtam. — Szeretik ezt az életformát? — Igen, mert Krisztus is így élt. Gazdag lévén szegénnyé lett miérettünk, ö szegényesen és egyszerűen élt. A tanítványokkal közös pénzük volt, hogy legyen mit adni a még szegényebbeknek. Nálunk nincsenek szegények. Mi nem élünk a világ biztosításával. Minden kezelésért fizetünk, de soha senki közülünk nem maradt magára. — Szabad egy bizalmas kérdést tenni? Mondja már, miért viselnek maguk szakállt? — Mert Ő is azt viselt, Jézus Krisztus. — De neki bajusza is volt, így látjuk a középkori képeken is... — Nekünk nincsen, mert a bajusz minket a katonákra, az őrmesterre emlékeztet. Azokra, akik minket gyilkoltak, és akik gyilkolnak. Jézus pedig szelíd volt, annyira szelíd, hogy hagyta magát megölni miérettünk. De feltámadott és ma is él! Mi is az Ó egyszerűségében és szelídségével szeretnénk élni. A gázlámpa, amely a magyar bányászok lámpájára hasonlít, megvilágítja az egyszerű, szép lakást. A falon megnő egy szakállas fej árnyéka, de mintha nem is a lámpa világítana, hanem a két békességet és értelmet sugárzó szem. Mint egyszer valakié a jeruzsálemi éjszakában. Hallgatom a tanítást és próbálom belehelyezni az atomkor izgalommal és kábítószerrel kúszált világába, és úgy vágyom én is erre a lelki Robinson-szigetre, amely azonban nem kalandvágyból, hanem az emberi fájdalomból született. Sok kérdés merül fel bennem. Hát meg lehet így maradni ebben a korban, mint nemzet, történelmi tuITT-OTT 23. évf. (1990), tavaszi (114.) szám 31
