Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 117. szám
Lantos Tamás Képviselő Úr szerint lesz Bolyai Egyetem Kolozsváron! November 24-én, szombaton olyan ritka kedves vendégeket fogadott Kolozsvár, akik sokat tettek a magyarságért, különösképpen pedig érettünk, erdélyiekért, akik vajmi keveset tudtunk magunkon segíteni. Hámos László 1976-ban New Yorkban létrehozta a Magyar Emberi Jogok Alapítványt, amelynek fő célja a Helsinki Egyezmény betartásának nyomonkövetése volt, s amely számtalan tüntetés szervezésével, dokumentumok bemutatásával, kongresszusi kihallgatásokon hívta fel az amerikai kormány figyelmét a hazai elnyomó rezsimre, követelte a legnagyobb vámkedvezmény megvonását Romániától. Az Alapítvány ma is folytatja tevékenységét, tagjai az idén Koppenhágában és legutóbb két héttel ezelőtt Párizsban képviselték a kisebbség ügyét. A nemzetközi fórumok rokonszenvét, támogatását igyekeznek megnyerni az erdélyi magyarság számára, s ezáltal elérni, hogy a román kormány megszüntesse diszkriminatív intézkedéseit, biztosítsa kulturális autonómiánkat, érdekképviseletünk, oktatásunk igényeinknek megfelelő megszervezését. „A nemzetközi közvéleményt olyan irányban kell befolyásolnunk — mondotta Hámos László —, hogy az illetékes szervek és szervezetek ne az elnyomókat, hanem az elnyomottakat támogassák.” Az Alapítvány tervei között szerepel, hogy a közeljövőben irodát nyisson Kolozsváron, adatgyűjtés, dokumentálódás céljából, így a visszaélést, jogtiprást azonnal jelezni lehet. A vendégek a Magyar Emberi Jogok Alapítványa nevében négy emberjogi kitüntetést nyújtottak át azoknak a honfitársainknak, akik az elmúlt években meghurcoltatás és börtönbüntetés árán is szólni, tenni mertek mindannyiunk érdekében. A sokszorosan kiérdemelt kitüntetés Borbély Ernőnek, Búzás Lászlónak, Páll Bélának és Szőcs Gézának jutott. A megható jelenettel talán csak még egy pillanat vetekedhetett a kolozsvári magyar színházban: a kitörő tapsvihar, amellyel a közönség Lantos Tamás egyesült államokbeli képviselő úr ama bejelentését fogadta, hogy „lesz Bolyai Egyetem Kolozsváron!” E kinyilatkoztatás annál jobban megdobogtatta a szíveket, mivel a képviselő úr egyenesen az Iliescu elnökkel folytatott megbeszélésről érkezett Kolozsvárra. A találkozóról sajtóértekezleten volt szíves tájékoztatni bennünket. Az ott elhangzottakból szemelgetünk: — Abból indulok ki, hogy Iliescu elnök rendelkezik olyan dolgokkal, amiket én szeretnék, s nekem vannak olyan dolgaim, amiket ő szeretne. Mi az, ami az övé, s én szeretném megkapni? Az emberi jogok százszázalékos biztosítása, a magyar kisebbség jogainak elismerése, magyar nyelvű egyetem létrehozása, amerikai és magyar főkonzulátus megnyitása Kolozsváron, önálló — nem vegyes! — magyar nyelvű iskolák, szabad magyar sajtó, elfogulatlanul tájékoztató televízió és rádió, mindannak lehetővé tétele, amit a romániai magyarság igényel és megérdemel. Mit tudok én cserében felajánlani, amit ő szeretne elnyerni? Az amerikai Kongresszus egyetlen középkelet-európai tagja vagyok, akire az itteni kérdésekben sokan hallgatnak. Nem azért, mert bölcs vagyok, hanem mert én itt otthon vagyok, ismerem a körülményeket, a nyelvet, tudom, mi történt itt. 1964- től rengetegszer végigutaztam Kelet-Európát Magyarországtól a Szovjetunióig, Csehszlovákiától Jugoszláviáig és Romániáig. Feleségemmel és két lányommal gyakran bejártuk Erdélyt is. Úgyhogy nem vagyok naiv fickó az itteni helyzet ismerete terén. Nagyon szeretnék Romániának segíteni. Mindenben. De: ha a helyzet nem javul gyökeresen, akkor nemhogy nem fogok segíteni, hanem mindent elgáncsolok. Nemcsak Amerikában. Hanem, mivel én vagyok az amerikai Kongresszus emberjogi csoportjának elnöke, amely a Közös Piaccal és az Európai Parlamenttel is szoros kapcsolatot tart fenn, elég jelentős befolyással rendelkezem máshol is. Tehát vagy nagyon jó barátok leszünk a román kormánnyal, amennyiben a magyaroknak és a többi kisebbségnek minden jogot biztosít — amihez az is hozzátartozik, hogy ha egy újság magyar- vagy zsidóellenes uszítást folytat, nem elég azt mondania, hogy nem szólhat bele a szabad sajtó dolgába, hanem keményen fel kell lépnie ellene —, vagy nagyon rosszban leszünk egymással. Az, hogy mindenki azt csinálhat, amit akar, nem demokrácia. A demokrácia hangoztatása mögé nem lehet elbújni. Ha Amerikában a Ku-Klux-Klan nagyon hangossá válik, akkor a felelős amerikai vezetőknek az a dolguk, hogy kimondják, mi ezt nem tűrjük, mi ezeket az embereket leültetjük. Mondok egy példát: a nemrég lezajlott választásokat Louisiana államban egy csirkefogó nyerte meg. Republikánus volt. Mit csinált Bush és a többi republikánus vezető? Mind odamentek Louisianába, és a rivális demokrata jelölt sikeréért fáradoztak. így kell viselkedni! így kell viselkedni Magyarországon, és így kell viselkedni Romániában is! Az egy görög tragédia lenne, ha a rengeteg pozitív európai változás szele idáig nem érne el. Gondoljunk csak a Berlini Fal leomlására, gondoljunk arra, hogy a több évszázados német—francia ellenségeskedés után ma úgy jár össze Kohl és Mitterrand, mint két vidéki polgármester. Itt is el kell érni azt, hogy Magyarország és Románia elnöke rendszeresen találkozzék, hogy az újságírók egy idő múltán már ne is érdeklődjenek tanácskozásaik iránt. Ez jelenti majd azt, hogy az élet normalizálódott. Nem tudom elhinni, hogy Önök között, akiket most itt látok, valamint a rendes román emberek között nem lehet normális a kapcsolat. Szóval bízom benne, hogy Iliescu úr, akinek elnökként természetesen sokkal nagyobb hatalma van bizonyos vonatkozásokban, mint nekem, megteszi azt, amire kérem, és én megígérem, hogy segítem mindabban, amiben ő kér tőlem segítséget. Vegyük például a legnagyobb vámkedvezmény odaítélésének ügyét. Ha én javasolnám, hogy adják meg Romániának, nem sokan elleneznék, mert tudják, hogy Lantos Tamás tudja, mit beszél, de ha másvalaki vagy a kormányunk javasolná és én nem értenék egyet vele, azt hiszem, meg tudnám győzni a kollégáimat arról, hogy ne egyezzenek bele. Találkozót szorgalmaztam Göncz Árpád és Iliescu elnök között, és Iliescu úr nagyon rokonszenvesen viszonyult az ötlethez. Remélem, hogy heteken belül létrejön a találkozó. Göncz Árpáddal már beszéltem, és tudom, hogy neki is ez az óhaja. Ez nagyon okos első ITT-OTT 23. évf. (1990), téli (117.) szám 17
