Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 116. szám
INTERJÚ “MINTHA ÖT PERCRE SE HIÁNYOZTAM VOLNA” Király Béla hazatelepüléséről, képviselőségéről, a demokráciáról, kiadójáról. Budapesti munkatársunk, Falus Tamás beszélget az MBKrégi tagjával. — Király Béla ma ismét Magyarországon él, az első magyar demokratikusan választott parlament független képviselője. Több mint egy esztendeje már, hogy lezajlott a Nagy Imre temetés, március-áprilisban megtörtént a rendszerváltozás. Óriásiak a magyar változások. Ezért is adódhatna a banális kérdés, vajon Király Béla hitte volna-e mindezt, akárcsak két évvel ezelőtt? De e kérdés helyett egyszerűen csak annyit kérdezek: hogy érzed nrnst magad Magyarországon? — Köszönöm, jól. Én úgy belepottyantam ebbe a magyar hazába és magyar társadalomba, mintha öt percre sem hiányoztam volna. Ugyan nekem Amerika igazán nagylelkűen, munkalehetőséget, otthont, sokan mondják, hogy második hazát is adott, ám én sohasem éreztem így. Hálás voltam és vagyok Amerikának, törvényeihez tartottam magam, dolgoztam, ahelyett, hogy fejőstehénnek tartottam volna, de azért igazi hazámnak sosem tekintettem. Végtére 44 éves voltam, amikor elmentem, egy karrier csúcsán, márpedig az elmenő, felnőtt ember, nem hiszem, hogy tud második hazát teremteni magának. Innen adódik, hogy amikor visszajöttem, teljesen beilleszkedtem a társadalomba, még ha hallatlanul megváltozott is. Hazajöttem, hogy tovább végezzem azt, amit Amerikában is csináltam: nemzetközi konferenciákat tartottam, angol és magyar nyelven könyveket publikáltam, azért jöttem haza, hogy ezt a munkát itt folytassam. Idén januárban még csak három hétre jöttem, de először három hónap, aztán végleges hazatelepedés lett belőle. Egy konferencia társelnöke voltam januárban és akkor történt, hogy a barátaim véglegesítették a meghívást arra, hogy induljak a választásokon. Ám meghívás nélkül is hazatelepültem volna, de akkor még az volt az elgondolás, hogy az évnek egy részét Amerikában töltöm, mert életem hátralevő éveit az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat keretében való munkával szeretném eltölteni. — Hogyan lett belőled országgyűlési képviselőjelölt? — A barátaim rábeszélésére vállaltam a jelölést, amit kezdettől fogva küldetésnek tekintek. — Mi volt az a döntő érv, amellyel a barátok meggyőztek, hogy indulni kell a választásokon? — Azzal győztek meg, hogy Somogybán nagyon erősek a kommunisták. Úgy gondolták, hogy ha az ellenzék nem egyesül, akkor megoszolhatnak a demokraták szavazatai és a kommunista jelölt győzhet. Tényleg erősek voltak és talán győzhettek volna. De az egyesült demokratikus tábor támogatásával 60 százalékkal nyertem meg a választást. — Váratlanul ért a győzelem? — Ahogy a választási kampány haladt, úgy tűnt, hogy az első fordulóban győzhetek. Megmondom őszin30 ITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám tén, az lepett meg sokakat, hogy az első fordulóban nem futottam be, de ennek is megvolt az oka. Rágalomhadjáratot indítottak ellenem. Két-három nappal a választások előtt harmincezer példányban kinyomtattak egy rágalmakkal teli újságot. Sokkal több példányszám ez, mint a szavazók száma. Ezeket a rágalmakat a Hóka-testvérek koholták, New York-ban. Az újságot azután a pufajkások osztogatták. A közelmúltban leszerelt kommunista párthadsereget — a munkásőrséget — mozgósították ellenem erre a piszkos munkára. Más szóval az MSZMP keze volt a rágalomhadjáratban. Hogy közvetlenül ki pénzelte a Hókáékat, azt csak ők tudják. A második forduló előtt azonban tartottam két nagygyűlést, amelyen megadtam a válaszokat a rágalmakra. Az eredmény az lett, hogy a Hóka-rágalomkampány megbukott. — Nem is lennénk Magyarországon, ha nem indult volna éppen ellened támadás. Az egyik legutóbbi Új Térkép című lapban jelent meg egy cikk, amely azt állította, hogy a náciktól Király Béla vaskeresztet kapott. — Ez persze nem leleplezés. Régóta tudott tényből próbálnak szenzációt kreálni. A háborúban az volt a rendszer, hogy ha egy magyar magas kitüntetést kapott, akkor az a személy az annak megfelelő német kitüntetést automatikusan megkapta. Magas kitüntetéseket kaptam a háború alatt, frontszolgálatért. Az egyik adományozása után meg is jött az annak megfelelő német kitüntetés is. Ez tény, de ezt úgy fölfújni, hogy Hitlertől vagy a náciktól kaptam volna kitüntetést, igaztalan. Különben is ez nem leleplezés, hanem régóta tudott tény. — Könnyű, vagy nehéz ma képviselőnek lenni a demokratikus magyar parlamentben? — Nehéz, több szempontból is. Én életemben mindig a cselekvés embere voltam. Nekem, bevallom, fájdalmas hallgatni azt a rengeteg mellébeszélést. Túl sok aprósággal foglalkozunk, amire kár az időt pazarolni. Vannak alapvető kérdések, amelyekben sokkal gyorsabban kellene előrehaladnunk. Azért ezzel a kritikával nem kívánok ítéletet mondani, hiszen minden demokráciában meg kell mindent beszélni, a miénkben is. A nagy különbség csak az, hogy ha kétszáz éves a demokrácia, mint Amerikában, ott, ahol stabil gazdaság, kormány, társadalom létezik, ott jobban lehet keresni a kákán a csomót. Van erre idejük. Nekünk nem sok időnk van, gyorsan, teljesen át kell formálni a társadalmunkat. Ézért valamivel nagyobb államférfiúi bölcsességre lenne szükségünk. Ismétlem, ez nem ítélet, csupán kritika. — Hogyan tudod tartani a kapcsolatot Somogyországgal? — Sokkal több időt szeretnék Kaposvárott tölteni, mint amennyit tudok. De csak elolvasni is azt az írástömeget, amellyel elárasztanak bennünket, képviselőket, annyi időt emészt fel, hogy itteni asz tálunkhoz vagyunk kötve. Ennek ellenére két-három hetenként, de legalább havonta visszautazom Ka
