Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 116. szám

Áldozattal fog járni a munka, és az áldozat kora kell, hogy elkövetkezzék Magyarországon. Mivel a magyar nép érett, tudja ezt, és hajlandó is lesz az áldozatra, de csak akkor, ha a volt keretlegény nem fog jobban élni, mint a törvénytelen ítélettel a keze alá adott internált, és hogyha nem azt fogja látni, hogy akik ezt az országot tönkretették, ebbe a csődbe eljuttatták, azok érdemeik elismerése mellett élvezik a magas nyugdíjakat. A magyar nép igazságérzete nem engedi meg, hogy ez így történhessen. Nem is történhet így. De az igazságtétel után el fog jönni az áldozat korszaka, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeinkért tesszük, az unokáinkért tesszük, a jövőért tesszük.

Mindannyian tudjuk, hogy ez a nép, a magyar nép nem tehetségtelenebb egyetlen másik népnél, nem élhetetlenebb egyetlen másik népnél, nem lustább egyetlen másik népnél. A munkát nem restelli egyetlen másik népnél jobban, hiszen a magyar ipar egyszer már volt az európai fejlődés élvonalának legalábbis a közelében. A magyar mérnökök, a magyar természettudósok mindenütt a világban színvonalat jelentenek, mindenütt a világban gravitást jelentenek. Igazán nem látom okát annak, hogy éppen Magyarországon ne rendelkeznének ezekkel a tulajdonságokkal. Igenis rendelkeznek!

De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Magyarország az csak tízmillió magyar és a világban tizenötmillió magyar él. Az 1989-es és az 1990-es év fordulóján sokunkat átjárt a nagy bizakodás, amikor Romániában megdőlt Ceau^escu diktatúrája, és úgy látszott, hogy Ceau^escuval együtt az esztelen, vak gyűlölettel teli nacionalizmusok kora is leáldozott, és Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége, az erdélyi magyarság végre egy egészen új, szabad lélegzetű korszakát kezdheti meg a maga történelmének. Ma már tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Most már tudjuk, hogy a nacionalizmus túlélte Ceau^escut, és hogy a helyzet nincs megnyerve, és az erdélyi magyarság élete, életlehetősége nincs megnyerve.

Két dolog azonban megváltozott. Az egyik, hogy van már Magyarország. Már van Magyarország, amelyiknek a kormánya, szabadon választott parlamentje felelősséget érez a határokon túl élő magyarság iránt, és minden lépését úgy válogatja meg, hogy ennek a felelősségnek eleget tudjon tenni. A másik pedig az, hogy — ha többet nem is —, azt a lehetőséget kivívta magának az erdélyi magyarság, hogy legalább szabadon, nyilvánosan politikai eszközökkel egy hatszázezer tagot számláló Magyar Demokrata Szövetségben harcolhat az életéért, harcolhat az iskoláiért, harcolhat a nyelvhasználatáért, harcolhat a politikai autonómiájáért. Három ponton fog eldőlni ez a harc. Természetesen — valamivel kisebb intenzivitással — ugyanide kell értenünk a felvidéki magyarságot és ugyanide kell értenünk a Jugoszláviában rekedt magyarságot is, mert nagyon veszedelmesnek látszik a Milosevic'-féle szerb nacionalizmus. Elképzelhető, hogy első tűzvonal ott is rövidesen ki fog alakulni. Három ponton azért már harcolhatnak ott maguk a politikai érdekszövetségbe tömörült magyarok. Harcolhat a kétoldalú diplomáciában a felelős magyar kormány, a független magyar parlament és úgy tűnik, hogy Európa szeme és a világ szeme is felnyílt. Ceau^escu olyan

12 ITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám

fokig vitte el ezt a rémuralmat, ahol már a franciák szeme is felnyílt és kulcsfontosságú kérdés lesz a következő években, évtizedekben, hogy a magyar diplomácia képes lesz-e a francia kapcsolatot úgy alakítani, hogy a Kelet-Európa iránt egyre élesebben érdeklődő Franciaország — a német hegemónia ellensúlyozására — igyekszik növelni a befolyását ebben a térségben Angliával együtt, hogy ne a Kisantant reflexek éledjenek újra benne, hanem lássa, mint ahogyan ma is tűnik, első számú lehetséges partnerének — Csehszlovákia mellett — Magyarországot. Ezen nagyon sokminden múlhat. Talán ezen fog megfordulni az erdélyi magyarság sorsa.

Végezetül mostmár, mi van akkor a nyugati magyarsággal? Nyilván ez a kérdés is sokakat foglalkoztat. Én úgy gondolom — és erről már másfél évvel ezelőtt írásban is beszéltem — hogy új nemzeti munkamegosztás pillanata jött el. A helyzet vadonatúj azért, mert mostantól van Magyarország, amelyik számon tartja a világ magyarságát. Az emigráció számára ha nincs Anyaország, a helyzet reménytelen. Anyaország nélkül nincs nemzet. Anyaország nélkül nincs közös vállalkozás. Ha pedig nincs közös vállalkozás, akkor a megosztó, a szétosztó vonások kerülnek hangsúlyosabb helyzetbe, akkor az intrikák kerülnek felülre, akkor előáll az a helyzet, amit azzal lehet jellemezni, amit egy régebbi előadásomban találtam mondani, hogy a magyarok csak azért alakítanak egyesületeket, mert egyedül nem lehet széthúzni. Azt hiszem, hogy ha van ügy, ha van közös vállalkozás, ha a magyarsághoz kapcsolódni, a nemzethez kapcsolódni nem csak emlékeken keresztül lehet, de ha feladatot tud találni mindenki magának ebben a nemzeti munkamegosztásban, az az emigrációnak is új életet adhat. A magyar emigráció már bizonyította azt, hogy legjobb köreiben, legjobb személyeiben jó diplomatája volt a magyar érdekeknek. Azokban az országokban, amelyekben jelen volt. Tudjuk azt is, hogy a magyar emigráció nem csak politikai erő lehet. A magyar emigráció gazdasági kapcsolatrendszer is. Olyan gazdasági kapcsolatrendszer, amelyikre úgyszintén szüksége van, hisz szüksége lesz az Anyaországnak. Azt is tudjuk, hogy a magyar emigráció nem csak gazdasági kapcsolatrendszer, hanem szakértelem, világszínvonalú tudásnak a hatalmas tömege is. Nemrégiben tudtam meg ámulva, hogy Amerikában kb. annyi magyar származású egyetemi tanár dolgozik, mint Magyarországon. Háromezer felett van a számuk. Erre a szaktudásra is szükség van, és természetesen ahogyan a Magyarországon élő tízmilliót is megilleti a történelmi jóvátétel, ugyanígy megilleti az emigrációt is, mert a nyugati emigráció nem kalandorok tömege, nem hazaárulók tömege, mint ahogyan sokszor is cifrázták, és disszidensezték és árulózták és szökevényezték és az imperializmus-szekértolója- bérencezték.

Magyarországnak egyszer azt kell mondania, kedves barátaink, kedves testvéreink, egy nemzet fiai vagyunk. Együvé tartozunk. Itt a feladat. A feladat az, hogy a magyarság megmaradjon, hogy a magyarság újra egészséges nép legyen, hogy a magyarság elérje a lelki kiegyensúlyozottságot, de ne veszítse el azt az érzékenységet, ne veszítse el a gondolkozásaiból, az érzéseiből azokat a mélységeket sem, amelyeket az