Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 2. (111.) szám
Nagy Gergely (Budapest): TERMÉSZETÜNK VÉDELMÉBEN Kedves ITT-OTT Szerkesztőség! — A Bős- Nagymarosi vízierőmű által veszélyeztetett állatokról szerettem volna írni, de evvel kapcsolatos információ sajnos nem volt. Prédikálószéken — ami egy kiemelten tájvédlemi terület a Pilisben — csúcserőművet szeretnének létesíteni. A hegy tetején víztároló lenne, a hegy beljesében turbinákkal, ami a Bős-Nagymarosi vízierőművet segítené ki csúcsidényben. A hegy belseje sziklás, a megoldás robbantás lenne. A zajjal s a törmelékkel a kijelöltnél még jóval nagyobb területen károsodik az élővilág, kihalófélben levő állatok és növények tűnnek el hazánkból — talán örökre. A Pilisben egyedi tölgyerdő és bokorerdő társulások vannak. A szikla gyepekben különleges védett növények találhatók, mint példáid a kökörcsin és a hérics. Az építkezések különlegesen veszélyeztetik a madárvilágot. Az erdőkben újra megtalálható, kis létszámban, a holló — ki tudja, meddig. Törpe és békázó sasból szintén kevés példány van. Kerecsensólymot az utóbbi időben már nem is láttak. Most ezekről a madarakról szeretnék írni. A varjú-nem legnagyobb képviselője nálunk a holló (62 cm.-es, corvus corax). Ölyvnagyságú madár, csőre hatalmas, tollazata egyenletesen csillogó fekete. Röpte csodálatosan szép, s gyorsabb, mint a sasé. Gyakran hosszú ideig lebeg, s eközben gyönyörű köröket ír le a levegőben. A földön mókás, méltósággal lépeget, de csapkodó szárnyakkal nagyon gyorsan is tud futni. A varjúfélékhez hasonlóan mindenevő, mindent felfal ami csak csőre elé kerül, de inkább gyűjtöget, mint vadászik. Dögevő, a vadászokat követve a lelőtt állatokból lakmározik. Állítólag a keményhéjú kagylókat is elfogyasztja; magasra felviszi a levegőbe, innen hullatja egy sziklára, hogy összetörjenek. A madárfészkeket is szemérmetlenül fosztogatja. A holló korán kezd szaporodni, március elején már tojásokat rak. Fészkét sziklákon, vagy nehezen megközelíthető fák csúcsán építi. A fészekalja 5-6 tojásból áll, ezeket a tojó költi ki. Többnyire csak 3 fióka nő fel, mivel a legapróbb testvéreket a többi kiszorítja a fészekből. A fiókák igen hangosak. A kirepült fiatalok meglehetősen hosszú ideig a szülőkkel tartanak. A hím és a nőstény tartósan együtt maradnak, a költési időszakon kívül is a fészkelőhelyen élnek. Megszokott hangjuk a „kark kark kaik kaik” vagy „rább rább rább.” Nem volna fontos Mátyás címerének madarát megmenteni?! A kis békázó sas (aquila mamarina) földbama színezetű madár. Nagysága kb. 0,5 m., szárnyainak fesztávolsága 1,25 m. körül van. Az ölyvtől abban különbözik, hogy úgy látszik, mintha számyhegyei lecsüggednének, a farka hosszabb, és a röpte is fürgébb. Főleg békákkal és egerekkel él, de megeszi a gyíkokat, kígyókat, nagyobb rovarakat, hernyókat, nyúlfiakat, vakondokat is. Madarakkal azonban nem táplálkozik, legfeljebb mint élősködő szedi el madárzsákmányát egy-egy vándorsólyomtól vagy héjától; dögevő. A vizek közelében levő nagyobb kevert állományú erdőket kedveli. A fészket többnyire a nőstény építi, hacsak nem veszi igénybe egy másik ragadozó madár fészkét, amelyet olykor esztendőkön át használ. A fészek legtöbbször irtáson vagy vízparton álló magas, öreg bükkfán, erdei fenyőn, tölgyön, nyíren, vagy lucfenyőn van. Anyagát csőrében hordja össze, a költési és a nevelési időszakban gyakran beépít a fészekbe friss, zöld gallyakat. A fészek átmérője 0,75-1 m.-ig terjed, magassága több mint 0,5 m. A nőstény májusban tojja egy-két barna vagy vöröses tojását. A kis békázó sas igazi költöző madár, a telet Afrika déli részén tölti. Úgy ITT-OTT 22. óvf. (1989), 2. (111.) szám 13
