Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
MAGYAR KIRÁLYI POSTA L______________________________________1 Certis de mortuis nil nisi malum Éltető Lajosnak: Kedves Lajos: Nem kevés megdöbbenéssel olvastam, hogy az MSZMP vezetői az ITT-OTT hasábjain (112. szám) búcsúznak Kádár Jánostól. Nem mintha „Kádár király” kimúlása nem lenne történelmi esemény, hanem mert a közölt írás ferdítései és történelemhamisítása sem változtat azon a tényen, hogy a kádári ellenforradalom mindvégig sértette és gyalázta az 1956- os forradalmat és Nagy Imre emlékét. Beleértve ebbe Grósz Károly amerikai megnyilatkozásait is. Ha a Magyar Baráti Közösség tagjainak nem volt ideje vagy módja az igazsághoz méltó módon megemlékezni erről az alkalomról, számos Magyarországon megjelent hiteles írást találhattál volna a Népszabadság-ból átvett hivatalos nyilatkozat helyett. Tartoznál ezzel azoknak a barátaidnak, akik számára 1956 nemcsak életük legfontosabb emlékét, hanem igazságát is jelenti. — Papp László, New Canaan, CT Éltető Lajosnak: Kedves Lajos: nem hallgathatom el, hogy szerencsétlen ötletnek tartom a „Búcsú” címen közölt cikk (ITT-OTT 22. évf. 3. szám) átvételét a Népszabadság-ból. Baráti közösségünkön belül és kívül sokunknak bántja a fülét Kádár János dicsérete. Még akkor is, ha ez a dicséret semmi egyéb, mint egy „Kommentár nélkül” megjelent idézet az MSZMP lapjából. Szóvá kell tennem a dolgot, mert nem ez az első olyan szerkesztői döntésed, amelyről értesülve megvakarom a fejemet. A 21. évf. 2. számában többek között ezt írtad: „Kádár János... az első uralkodónk, akit nem ásó-kapa, nem is száműzetés választott el hivatalától. Túlélte, magyar földön, békésen, övéitől megbecsültén.’’ (Kiemelés tőlem.) Tudom én nagyon jól, hogy volt a gulyás-szocializmusnak egy olyan időszaka, amelyet a „népszerű” Kádár János korszakának nevezhetnénk. Komoly emberek valóban mondották volt akkor, hogy Kádárra még szavaznának is. Én ezt a magatartást megértettem, hiszen világos volt, hogy minden efféle kijelentés a sokkal rosszabb múlt valóságának és a sokkal jobb jövő reménytelenségének kontextusában értendő. A kor, a hely és a körülmények szabják meg az akusztikát: ugyanaz a Kádárt elfogadó mondat 1957-ben felháborított volna, 1975-ben megértőén hallgattam, 1988-ban megütköztem rajta. Légyegében hasonlót mondhatnék a második incidensről is. Mindezt akkor is megírtam volna, ha nem volnék az MBK Tanácsának választott tagja. így még hozzá is teszek egy javaslatot: hasonlóan kényes politikai kérdések felmerülése esetén ne átalld megkérdezni egy-két tanácsos társad véleményét. Hátha valamelyikük idejében észrevenné a buktatót, amely a Te figyelmedet elkerülte. Még mielőtt belekerül a lapba valami joggal kifogásolható szöveg, amely ellenünk hangolhat derék embereket. Olyanokat, akiknek közöttünk volna a helyük. Barátsággal — Nyeste Zoltán, Hopatcong Kedves Barátaim: Sajnálom, hogy megdöbbenést, fejvakarást okoztam a Kádár búcsúztatóval, pedighát a „Kommentár nélkül” pontosan az: kommentár nélkül. Gondolom, a megütközést nem annyira a búcsúztató tartalma okozta, mint a forrása. Pedig éppen ez volt számomra érdekes: hogy a Nyers— Pozsgay—Németh—Grósz aláírásával fémjelezett Népszabadság cikk mennyire nem volt egyértelmű dicsérete Kádár Jánosnak. Kínosan fogalmazhatta, aki megszövegezte. De hová lett a tavalyi hó? Ami a másik incidenst illeti: nemcsak az akusztikát szabják meg a kor, a hely és a körülmények, hanem — előbbutóbb — az emberről szóló történelmi kiértékelést is. 1957-ben, s utána sokáig engem is felháborított Kádár dicsérete, de lassan meggyőződtem arról, hogy — épp a körülményekre való tekintettel, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk — okos politikus. E nézetemnek semmi köze 56-hoz s a Nagy Imre perhez; nem erkölcsi bírálatról van szó, hanem politikai-történelmi megítélésről. De az „övéitől megbecsültén” megállapításon érdemes talán elgondolkozni: mert Kádár temetésén is százezres volt a tömeg. Persze nem ugyanazok voltak ott, akik a Nagy Imréékén, de az emberek ezrével jöttek az ország négy sarkából (s nem külföldről) leróni tiszteletüket ravatalánál. Mondhatnánk: megrendezték. Nem hiszem: Kádár a végén már az utódok számára is persona non grata volt a haldokló MSZMP-ben. Mondhatnánk azt is, amit egy budapesti értelmiségi barátom mondott: a gyászolók a buták, a félrevezetettek voltak. Én ezt a gőgöt nem osztom. Végül mondhatnánk azt, hogy igen, mert a Kádár idejében ezeknek jobb volt az életük, mint a mai bizonytalanságban, s ebben van valami, és nem is kevés. Hiába elképzelhetetlen ez itt, az emigrációban: nézetem szerint a magyar népnek egy nem jelentéktelen hányada őszintén becsülte Kádár Jánost, s az ő érzéseiket is tiszteletben kell tartani. Politikailag is! Hogy mennyire, azt talán az azóta lezajlott népszavazásnak a váratlan eredménye is mutatja. Nem hinném, hogy a szavazópolgároknak majdnem 30%-a az SZDSZ-szel tartott volna. Azt sokkal inkább, hogy ennek a szavazótömbnek egyik része azért szavazott az MSZP ellen, mert az MSZMP utódját látja benne, a másik pedig éppen mert nem lát utódot benne. Három hónappal ezelőtt az MSZMP-nek még majdnem háromnegyed millió tagja volt, ami az ország 25 éven felüli, felnőtt korú lakosságának kb. 11, s az aktívan dolgozóknak jóval nagyobb százaléka. Hogy ezekből eddig csupán valami 30 000 igazoltatta át magát az MSZP-be, az nem okvetlenül annak a bizonyítéka, amit idekint sokan állítanak (mert el szeretnék hinni), hogy ti. a többi 700000 eddig csak kényszerből volt párttag. Sem Pozsgayék, sem az MDF nem mérte fel helyesen a lélektani realitásokat. Izgalmas év lesz 1990. Mindig szívesen veszem a tanácsot, a Tanácsét is, a gyakorlatban azonban — mivel Ti ott vagytok, én meg itt, az idő pedig szűk — fenntartom magamnak azt a szabadságot, amelyet mindenki másnak is megadunk véleménye kifejezésére. Tudom, hogy a lapot félted, de akiknek közöttünk a helyük, minden bizonnyal megértenek engem is, hisz ez az értelme-értéke az egész MBK-nak. Üdvözöl—éji □ 42 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám
