Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 1. (107.) szám

Hát, ugye, angol nyelvterületen élünk, a gyereknek, ugye, mégis az a legfontosabb, hogy a karrierjét. . . Meg, hát, tudja milyen bízik ezek a mai gyerekek, a

bézball, meg minden, ha meg egy kis

idejük van, akkor, ugye a tivít vaccsolják, meg hát nem azért jöttünk ki, hogy mi

most itten, ugye magyarkodjunk, meg minden, hát csak megzavarná azt a

gyereket, hogy két nyelven. . . Mi már itthon is csak angolul beszélünk, hát, ugye, itt élünk. . .

Ugyan kérem. . . Jönnek már megint ezek a mélymagyarok. . . Nem népbennemzetben, hanem állítmányban és alanyban kell gondolkozni! Ebben a modern világban nemzetközi szinten kell élni! Világnyelveken! Angolul! Franciául! Németül! . . .

Mit érnek az emigráció legidöszer&bb és legharciasabb jelszavai, ha nincs jövőtudata; ha a szülök épp azt hagyják kipusztulni gyerekeikből, aminek a megmentésére ök maguk esküdtek föl és ennek érdekében még a hazájukról is lemondtak?

(Csoóri Sándor, Előszó Nagy Károly: Szigetmagyaság és szolidaritás című könyvéhez, Püski, NY, 1988.

Magyarnak lenni, az ma Európában igenis program, és nem azért, mintha különlegesebbek volnánk más nemzeteknél, hanem mert csak mi vagyunk ebben a helyzetben: nekünk kell öt szomszédos

országban nagyobb tömbökben élve és még számos más kisebb szórványra szakadva nemzetnek maradni, megtartani s azonos irányba fejleszteni szellemi arculatunkat, kutúránkat. Mi, másországiak azt hiszem, jobban érezzük a sorsközösséget, az egymásra utaltságot.

(Bállá László, Ungvár, Elet é 8 Irodalom. Budapest, 1987. dec. 4.)

Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem

8