Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 1. (107.) szám
1 Milyen megjegyzésekkel, benyomásokkal tér haza innen Amerikából? — Nagyon sokrétű a benyomásom. Fontosak és kevésbé fontosak, jók és kevésbé jók. Legfontosabb az, hogy én úgy térek vissza Amerikából Magyarországra, hogy én azt fogom mondani otthon a magyar barátaimnak — és ha széleskörű lesz a lehetőség akkor az egész magyar népnek — hogy nekünk a saját erőnkből kell talpraállnunk. Nincs más, aki minket támogasson. Ez az én megállapításom, azzal együtt, hogy nagyon sok tiszteletreméltó emberrel találkoztam, akik szívesen segítenek a magyar ügynek. De ezt a harcot nekünk kell megvívni. Visszaállni, talpraállni nekünk kell. — Ma azt mondta nekem egy amerikai politikus, hogy magukról nincs szó az újságban az első oldalon, csak nagyon ritkán. Én erre azt válaszoltam, hogy igen, mert mi nem 50--100 milliós magyar vagyunk, hanem csak 10 milliós. Ez a tíz milliós is igen nagy áldozatot adott 56--ban. Azóta még nem tért magához ez a nép. Azt nem lehet kívánni egy ilyen kis néptől, hogy minden tíz évben egy újabb forradalmat robbantson ki. Ezért ne várják, hogy minden nap lesz rólunk hír az első oldalon. Mégis kötelességük minket megsegíteni. — Itt Amerikai utam során sokféle emberrel találkoztam. Ezek az emberek többnyire neves emberek, politikusok, funkcionáriusok. De Atlantában találkoztam egy egyszerű postással, akinek felragyogott a szeme mikor azt mondtam, hogy Budapestre szeretnék levelet küldeni és kérek hozzá bélyeget. Ez a postás tudta, hogy van Budapest, és tudta, hogy mi történt Budapesten 1956-ban. Azt is tudta, hogy amíg egyetlen ember nem szabad a világon, addig az egész emberiség nem érezheti, hogy szabad. Ebben van valami. En ebben az egyszerű postás munkásban találtam meg a lényegét az Amerikai utamnak. Hát én így láttam ezt az Amerikát. — Elnézést ezért a csukladozó hangért, de 50 nap óta tart már ez az út, és nyugodtan mondhatom, hogy most már bele vagyok fáradva. De mégis nagyon örülök, hogy a fiatalok közé eljöhettem. Nagyon sajnálom, hogy az amerikai magyarság nem tartotta fontosnak, hogy én az amerikai magyar fiatalokkal is találkozzam. Jól lehet, az én hajam ősz már, de odahaza Magyarországon nagyon jó szálakkal kötődöm az ifjúsághoz. En azt szerettem volna, hogyha hozzátok is, az amerikai magyar fiatalokhoz is jó szálakkal kötődhettem volna. Mi kiöregszünk ebből a küzdelemből, s nektek a helyünkre kell állni, Amerikában éppúgy mint odahaza Magyarországon. Hogy ki mennyit vállal föl ebből, az mindenkinek saját dolga. De hogy hazaszeretet nélkül nem érdemes élni a világban, azt én tudom, és ki is merem hangosan mondani. * * S Karácsonyi üdvözletként Rácz Sándor a következő imát juttatta Amerikába, hogy "ezt az imát, 1987. december 25-én, 22:10 órakor közvetítette a rádió, és a szöveget juttassátok el minden magyar újsághoz. . . szeretném, ha ebben a néhány percben összecsengene a lelkünk és megéreznénk, hogy magyarok vagyunk.”: Uram! Istenünk! Magyarok Istene! Hozzád fohászkodunk e keserves órában, mikor sokat szenvedett hazánk felett ismét baljós, sötét fellegek szaporodnak. 35 I
