Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 1. (107.) szám
A saját magyarságukért harcoló, szabad viágban élő magyaroknak nem feltétlenül az a kötelessége, hogy az elnyomó ország ellen harcoljanak. Minimális kötelességük azonban az elszakított területen és nem szabadságban élő kisebbségi és otthoni magyarság lelki biztatása és támogatása. Érezniük kell az erdélyi, felvidéki és délvidéki fiatal testvéreinknek, hogy nem hiába küzdenek. Nem szabad megfeledkeznünk azokról az amerikai magyar fiatalokról, akik nem beszélnek magyarul s akik nem járnak magyar körökbe. Legtöbb esetben nem ők a hibásak azért, hogy ettől megfosztották őket. Amiért nem képesek magyar nyelven értekezni, attól azért sokan magyarnak vallják magukat. Mivel önmaguk képtelenek ápolni nyelvtudásukat, fejleszteni nemzettudatukat, nekünk kötelességünk befogadni őket, s segíteni rajtuk. Aki azért nem hajlandó részt venni az amerikai magyar társadalmi életben (ami több egyesület működéséből áll) mert "nem lehet senkivel sem szót érteni" mert "csak egymást bántják állandóan ahelyett, hogy összefognának", az gyenge ember. Az ilyen ember csak kifogást és önigazolást keres semmittevéséhez. A sokféleség azért szükséges, mert a pluralizmus vezet az alap-igazsághoz. Minden ember személyes tapasztalataiból indul ki, s ezekben nincs két egyforma. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Amerikában nevelkedett magyar ifjúság előtt tiszta az együttműködéshez vezető út. Nem választ el minket egymástól politikai ideológia. Annyi közös élményünk s tapasztalatunk van az amerikai magyarság terén, hogy csak optimisták lehetünk. A legnehezebb, hogy megtaláljuk egymást. Viszont saját küzdelmünkben elsősorban az önnevelés a legfontosabb kötelességünk. A régi hazában élnek a népszokások, gazdag az irodalom termése. Erdélyben él még a régi nyelv, s Budapesten fejlődik a mai. A magyarok történelme a vereckei hágó után azon a földön alakult. Szent István alatt vette fel a keresztet, ott élt túl másfél évszázad török megszállást. Ott alakult Rákóczi emberi nagyságában, Széchenyi lángeszében s Kossuth nemzetszeretö ékesszólásában. A magyarok történelme ott tűrte fájó némasággal hazája feldarabolását, aztán újabb meg újabb megbotlását, harcolását, elmaradását. Kötelességünk minél jobban megismerni anyanyelvűnk otthonát — nem csupán könyvekből s szüléink emlékei úján, hanem személyesen is. önmagunkat nevelni kell, nehogy elvesszünk a magyar nép számára gyenge "minőségünk" miatt, s hogy helyesen cselekedhessünk, a kisebbségi és a nemzetalkotó fiatalokkal összhangban, egy célt szolgává, ha új hazánk polgáraként politikai döntést kell hozznunk. Nekünk, az Egyesült Államokban élő magyaroknak, kötelességünk ugyancsak környezetünket is nevelni. Jólvégzett munkánkkal — bármilyen szakmában — nevelhetjük azokat a nemmagyarokat akik még annyit sem tudnak rólunk, hogy melyik világrészen van Magyarország, és azokat is, akik azért szavaztak Románia vámkedvezményének felfüggesztése ellen, mert azt hitték, hogy (lazán fordítva) "ez a határozat pont azokat az embereket sújtja, akiken segíteni akar.” Akik azt hitték, hogy "a vámkedvezmény volt az egyelen lehetősége az elnyomottaknak, hogy Nyugat felé kaput találjanak". Még akkor is legyünk büszkék magyarságunkra, ha nem nevelési munkát végzünk. Azon kell igyekeznünk, hogy "a magyarság, száma és történelmi munkája arányában érvényesüljön az élet minden területén, szabadon fejtse ki s fejlessze külön egyéniségét abban az országban, melyben ö az államalkotó nép". Amerikai magyar fiatalok vagyunk. Ez nem jelent kettősséget, csak kettős kötődést, amely feladatvállalásaink meghatározója. Két kultúra előnyei állnak rendelkezésünkre. Magyarságunkkal mindkét hazánkat szolgálhatjuk, ami köteleségünk is. S * * 19
