Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 3. (109.) szám
talált a nyugati magyarsághoz is. Újságjaikban sok helyen viszontláthattuk Felhívásunkat, s azóta is folyamatosan hírt adnak rólunk. Ennek nyomán nyugat-európai, észak- és dél-amerikai, ausztráliai egyének és szervezetek, közösségek küldték el csekkszámlánkra a magyar forintnál sokkal jobb pénzüket, melyből mi eddig csak forintot, illetve ennek is csak kamatait láthattuk. Értesüléseink szerint többeket visszariasztott — holott támogatási szándékuk megvolt — a valutakezelés ezen formája. Miután 1987-ben végre az alapítványok visszakerültek a Polgári Törvénykönyvbe, minden magyarországi alapítvány automatikusan jogi személlyé vált, s devizát is kezelhet. Köszönettel vettük, hogy a most megjelent Nyugati Magyarság már közli devizaszámlánkat. Kialakulóban van az Alapítvány hathatósabb támogatására és távlati céljainak elérését ösztönző, nyugaton felajánlott és létrehozott díjazási forma. így pl. Baselban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem mellett létrejött Tóth János Alapítvány Bethlen ösztöndíja; a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének nemrégiben felajánlott Stockholm-stipendiuma. S remélhetőleg hamarosan létrejön az Egyesült Államokban és Kanadában is egy támogatási alap, vagy ösztöndíj, melynek szervezését és a pénz kezelését a Magyar Emberjogi Alapítvány vállalná. Otthoni devizaszámlánkon pedig szintén nyugatról jövő felajánlásként hamarosan megvalósulhat egy kizárólag kisebbségi magyar orvosokat támogató orvosi ösztöndíj, valamint egy magyar—japán ösztöndíj a magyar-urali nyelvészeti kutatások támogatására. S nem feledkezhetünk meg az Erdélyi Világszövetség s azon belül is társelnökének, Zolcsák Istvánnak önzetlen és nagyvonalú támogatásáról, aki a bethleni szellemiséget erősítendő, még külön célfelajánlásként fontos kisebbségi kutatások elvégzését és tanulmányok megírását szorgalmazza. Ebben a munkában Alapítványunknak jelentős koordináló szerep jut. Mivel Felhívásunkról mint közismert dokumentumról beszéltem, azért szükségtelennek látszik, hogy annak pontjait, eligazító passzusait megismételjük. Mégis fontosnak érzem pontosabban meghatározni az Alapítvány által támogatott tevékenységek körét. Olyan tevékenységeket kívánunk támogatni, amelyek a kultúra és a tudomány, valamint a közélet területén az alábbi értékek érvényesülését szolgálják: a különböző országokban élő magyar etnikum (Magyarországon kívül Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában, a Szovjetunióban és számos nyugat-európai, továbbá tengerentúli országban) közötti természetes kapcsolatokat a történelmi hagyomány, az anyanyelv és a kultúra közösségeként felfogott nemzet jegyében; illetőleg a tragikus történelmi közép-európai népek együttműködését, előítéletektől mentes kölcsönös ismerkedését. Vezéreszménk a tolerancia, mindenféle kizárólagosság elutasítása. Szerény eszközeinkkel a szellemi találkozások lehetőségeit szeretnénk szaporítani, a közép-európai népek közötti előítélet-falakat bontani, a határok jelentőségét — legalábbis kulturális értelemben — csökkenteni. Az Alapítvány tevékenységének első két évében kiemelkedő esemény volt a Bethlen-díjak átadása. 1986-ban került sor első alkalommal a díj odaítélésére. Ekkor az Alapítvány tőkéje még csak egyetlen díj kibocsátását tette lehetővé (egy díj összege: 50.000 forint). Az első díjazott Domokos Pál Péter zenetörténész, a magyar folklór kutatója, aki nyolcvanötödik születésnapján vehette át a díjat. Ez a magyar tudós hat évtizeden át végzett áldozatos munkát a magyar kultúra érdekében tanárként, szervezőként és kutatóként. Jelentősebb állami kitüntetést nem kapott tevékenységéért, sőt nem egyszer bizalmatlanság övezte személyét. Munkásságának egyik legfontosabb eredménye a Kárpátokon túli, Moldvában élő magyar népcsoport, a csángók művelődéstörténetének, zenei kultúrájának föltárása. Az 1987. évi díjazottak közül az év folyamán elhúnyt Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, a magyar nyelv múltjának búvárlásában ért el páratlan eredményeket, nagyszabású vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti szótár, amelyből eddig négy kötet látott napvilágot, s halálakor éppen a „Házsongárd” címszóig jutott el. Király Károly neves közéleti személyiség, aki szülőföldjén az erdélyi magyar nezetiség jogaiért szállt síkra, de mindvégig a kölcsönös román—magyar megértés szellemében. S örömünkre szolgál, hogy 1987-ben egy nagyszerű lengyel költő, esszéista is szerepelt a díjazottak között. Zbigniew Herbert régóta igaz barátként, Közép-Európa lelkiismereteként szól hozzánk. Az ünnepi díjátadás laudációit az Alföld c. folyóirat 1988:3. száma közölte. Úgy érezzük, hogy a díjazottak kiválasztása igen jó visszhangra talált az Alapítvánnyal szolidáris magyarság körében. Erről meglepően sok cikk jelent meg otthon és külföldön is. Magát a díjadást oly nagyra értékelte a tokiói Körösi Csorna Center, hogy éves díját, 1.000 dollárt alapítványunknak ítélte oda. Ez került először az ez év márciusában megnyitott devizaszámlánkra. Minden egyes támogatónk egy díszes visszaigazoló lapot kap, melyen olvasható Bethlen Gábor biográfiája, s végrendeletének legszebb sorai, és Móricz Zsigmond Erdélyé bői a következő mondat: „Mi minden erőt ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk.” Ezt üzeni nekünk, kései utódoknak Bethlen Gábor, kinek szellemében kíván Alapítványunk az elkövetkezőkben is dolgozni.. □ Xi 18 UT-OTT 21. évi. (1988), 3. (109.) szám
