Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
és a rítusok háttérbe szorításával a magyarság elveszti morális nevelőjének egyik meghatározó elemét, az igényt tehát a megmaradni látszó másik nevelőre, az irodalomra kell átörökítenie. De aligha tévedünk, ha a néprajz iránti igen nagy érdeklődést, s a neofolklorizmust is ebbe az ágba kapcsoljuk: az identitását kereső nemzet figyelme ez, hiszen nyilvánvaló, hogy az etnikai önmeghatározásban az öröklődő, tradicionális elemek a meghatározóak. A kultúra etnikus alkotóelemei kollektív jellegűek, egyénen felüliek. Éppen ezáltal kapcsolják az egyént a közösséghez . A magyarságot történelme, példátlan szétszórtsága eleve arra predesztinálja, hogy ne a nyugati nemzetfejlődés eredményeként használt államnemzet, hanem a ku/túrnemzet fogalmát használja. Ez teszi lehetővé, hogy a nemzet olyan etnikai egység legyen, melynek a világon bárhol élő magyar anyanyelvű, magyar történelmi és kulturális hagyományokba kötődő személy tagja. Sorompós századunk nem teszi lehetővé, hogy ez az egység testi mivoltában is mindig megnyilvánuljon, de az utóbbi évtized bontakozó vívmányaként említhetjük, hogy nemzettudatunk a korábban erőltetett államnemzet koncepcióval szemben egyértelműen a kultúrnemzet tudata lett. Nemzetfogalmunkba, nemzettudatunkba tehát a világon bárhol élő magyarság beletartozik. A magyarságnak ezt a külön szellemi égboltját elsősorban a kultúra teremtette meg. Értékek számbavétele, együttes bemutatása végezi azt a munkát, melynek megcsillanó eredménye az, hogy fogalomrendszerünkben az egyetemes magyar irodalmon belül, annak elidegeníthetetlen nemzeti értékeként és részeként tartjuk számon külön-külön sajátosságaival az egyes nemzetiségi magyar kultúrákat, s a nyugati magyar írókat. A magyar irodalom nemzettudata ma a magyar nyelvű kultúra nemzettudata. Ez felbecsülhetetlen értékű vívmány még akkor is, ha természetes jelenségnek kellene tartanunk. Valóban lényegbevágó Cs.Szabó László árnyalatinak tűnhető megjegyzése: "ha csak hetekről van is szó, magyar író nem hazatátogat, hanem hazamegy." A magyar / rodat om nemzettudata defenzív, védekező jellegű. Elemi emberi jogokért küzd, elemi igények elfogadhatóságáért érvel. Defenzív jellege történelmi adottságaiból következik, másrészt az is tény, hogy a magas rendű irodalom többnyire a tragikumból párái 1 ik föl, a veszteség, a megnyomorítottság, a lefokozott élet elleni küzdelemből sarjad. Történelmi adottságon nemcsak a Trianon által a nemzetre kényszerített szétdarabolást, hanem annak következményét: a nemzeti tudat tragikus szétesését is értem. Emlékezve Illyés Gyula megállapítására, mely szerint: "A számokkal mérhető meggyengülésnél szinte katasztrofálisabb lett, ami a nemzeti tudatot érte. Szellemi összetartó erő, a közérzés kohéziója nélkül nincs nemzet." Márpedig köztudott, hogy történelmünk azóta is inkább olyan, tragikus fordulatokat hozott, amelyek a közösségi érzést, a magyarság egységét nem erősítették, hanem bomlasztották, szétszórtságát növelték. Súlyos zavarokkal küzdő nemzettudatunknak ma egyik legszebb mozdulata éppen eme sorsszerűnek, fátumosnak tetsző szétszóródottság ellen irányul. Ebben kezdenek megegyezésre jutni egymással gyökeresen szembenálló irányai, csoportjai is. Nemzettudatunknak tehát azokra az elemeire igyekszem utalni most, amelyek minden baj, értékválság, ideológiai válság közepette is a nemzeti közönség összetartását erősítik. II A magyar irodalom nemzettudatának fontos meghatározó jegye ma a magyar egyetemesség igénye. Ez szabadabb lélegzetet, nagyobb távlatokat is jelent. Irodalmunknak a politikát mindenkor korrigálni kívánó nyitottsága tény. Viszont a szétszórt magyarság szellemi egységének, különbözősége ellenére való kohéziójának, magyar jellegének értékként való tudatosítása a jelenkor egyik legégetőbb, s legjobbjaink által teljes lélekkel vállalt kötelessége. Szétszórtság, szétdara-23
