Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
Ekkor megszólal a Nagytemplom. "E-bé-del-ni, e-bé-del-ni," kongja rekedt hangon, öreg már a város szíve, és egyre gyengébben pumpálja a vért. Mintha érezné, hogy közeledik a vég. . . Hazafele menet egyedül csak a lebontott öreg házak helyébe épült tömbházak látványa bántja a szememet. Olyanok ezek a város arcán, mint az elmúlt évek eltitkolása szándékában megkisérelt, de rosszul sikerült plasztikai műtét. S a tűvel beoltott idegen léleknek még ennél is kevesebb a sikere. Nem gyógyít, nem szépít, csupán kínoz. Szép az öregség, de csak akkor, ha még él a régi lélek. E szervezet lelke féllábbal a temetőben nyugszik, a sok száz sírkő alatt. Már nem táplálja senki a haldokló lelket; az utánpótlás szétszéledt. Csak a galambok maradnak meg tanúként, hogy valaha itt egy örmény város élt. III Az erdő közepén ültünk a patak mellett, ott ahol a sűrű fenyölombok között sikerült egy-két napsugárnak belopózni s megszárítani egy harmatos mohaszőnyeget. Négylevelü lóherét kerestünk teljes elszántsággal. Meg voltunk győződve, hogy ennyi lóhere közt csak rejtőzik legalább egy szerencséthozó. Eredménytelen keresésünket nemsokára abbahagytuk, s elindultunk a patak mentén. A fenyő-város ártatlan, természetes szépségébe itt-ott belenyílallott egy tátongó seb, a hálátlan, mohó vétkesnek az ujjlenyomata. Faforgácsok s lehullt lombok vették körül az egy méter magas, ferdén vágott fenyöfatönköket.-- Ha a fák beszélni tudnának s látnák, hogy a szomszédjaikhoz közeledik a fűrész, vajon mit szólnának? - kérdeztem.-- En azt hallottam, hogy a fák tudnak egymással értekezni; jelzik amikor veszély jön. De ha járni is tudnának, kétségtelen, hogy fegyvert ragadnának a favágók ellen - válaszolt Zoli. Egyszer csak egy messzi hadsereg esőkabát-suhogása egyre közeledett, közeledett. . . mekkora erő! Még a pók is belekapaszkodott hálójába. - Elszaladt a kalapom! - s futottunk utána. Hirtelen megint csend lett - el is vonult már a hadsereg. Újra csobogott a patak, kopácsolt a fakopács.- De még így is, hogy a földhöz vannak kényszerítve, erős lombjaikkal megragadnák a birtokháborítót, tobozaikkal megfélemlítenék, s ha törik ha szakad, gyantával a földhöz ragasztanák - megbénítanák, hogy ne tudja kiirtani a fajukat. Ahogy sétáltunk a patak mentén, egyre több halálraítélt fának a néma jajgatására figyeltünk fel. A szellőben úgy tűnt, mintha a fák repülni készülődnének - tán el is repülnének ha a gyökereik nem kötnék az Anyaföldhöz.-kábé-12
