Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 3. szám
'Érkezett az ideje? el Kérdezhetjük a francia-örményekkel egyetemben: Vajon - a mai idegfeszült maffia-kamorra-terrorizmus terhelte század végén - elérkezett-e már az ideje, hogy a civilizált világ az eddig le nem tárgyalt örmény népgyilkosság bűnügyét elővegye és letárgyalja!? Lehet-e tovább az örmény múlt elintézetlen tragédiáját némán tűrni? Vajon szabad-e a terrorizmus címszava alá sorolni és - a történtek okainak elbírálása nélkül - egy nemzet nyitott sebének gyógyítása helyett egyenlőség jelet tenni az emberrablók, a politikai zsarolók, a pénzhajhászó bérgyilkosok közé? Alig engedhető meg azonos módon kezelni, azonos vádat emelni! Ha végig gondoljuk; a század elején kereken 3 millió örmény élt a Kaukázustól délre, a Kaszpi-, Fekete- és Földközi-tengerig terjedő területen, főként az Urmia-, a Van- és Szevan tó vidékén, az Ararát - örményül a Maszsisz - lábánál. Ma, legalább 10 millióan élnének ott és nem 5 millióan a világba szórtan. IRÁNY - A SEMMI...! Az örmény kataklizma kezdete egy évezredes múltra nyúlik vissza. Az 1040 évi szeldzsuk-török, 1064-ben tatár, 1236 és 1604 évi perzsa irtás, az 1895/96, az 1906 és végül az 1915 április 24-én kezdődött török deportálás, az örménység megsemmisítése volt. Az örmény halál, az örmény ellenállás nem a közismert Musa Dagh negyven nap jával kezdődött és végződött. Franz Werfel történelmi regénye csupán az egyetlen közismert dokumentum, irodalmi igazságadalék a kultúra és a szellemi ismeretek számára. Enver, Tálát, Dzsemal pasa "...a deportálás célja a semmi...!" parancs-kiadói mellett, II. Vilmos császár az elsőrendű vádlott. A politikai-bírói igazságszolgáltatás a világ fóruma előtt végre tisztázást követel. Ahogy a baszkoknak, ahogy az íreknek, a palesztineknek vagy más kisebbségnek joga van a nemzetek fórumán az igazsághoz és az önálló hazájukhoz, úgy hasonlóan a világba szétszórt örménységnek is joga van a hazához, a megkövetés elégtételéhez. Hozzon az emberiség erkölcsi ítéletet. Hiszen tudjuk, hogy a kínok-tengere semmissé nem tehető, a holt-milliók fel nem támaszthatók. De ha a török és örmény nép egymásra talál, ha a meghurcolt nép sírhalma előtt a nemes láng kigyúl, erkölcsi elégtételként lenne értékelhető. A gesztus megtehető; mely embert és nemzetet felemel s nem lealacsonyít. Az örménység, egy igaz-tisztelgést vár. Egy nemzeti megnyilatkozást, melyben a Török Kormány sajnálatát fejezi ki az elpusztítottak emléke előtt, és - az ENSZ égisze alatt - ünnepélyesen leteszi az emberséget tanúsító "török koszorút". Ez a becsület. Előttünk fogalmazták és írták alá a Helsinki Konferencia embervédelmi szerződését a kormányok. Azóta megállás nélkül folyik az erőfeszítések sora a békéért, az emberiség megmentéséért. Csak az örmény kérdést ne volna szabad felvetni, vagyis a terror és a "terror" tényét helyére tenni, szabatosan értelmezni...? Az örmény "mementó" a török nagyapáknak bűnéért most Belgrádban és előtte több ártatlan emberhalált követelt. A világ lelkiismerete nem engedhet további "mementó folytatást": Hozzon ítéletet s tegyen nagy igazságszolgáltatást! 34
