Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 1. szám
■fejlődés felé vezető út fundamentumát; ezt azonban annak az árán, hogy a királyhoz s a dinasztiához hű marad. Ehhez tartozott az az ígéret is, hogy az ország a pragmatic a sanctio értelmében újabb erőfeszítést tesz a császári kormány megsegítése érdekében az olasz háború kapcsán. Ehelyett azonban az ország hamarosan arra kényszerül, hogy saját védelmére fegyverkezzék. A magyar nemzeti állam létrejötte ugyanis hasonló ambíciókat váltott ki a magyarországbel i s a h'agyarországot környező területek nemzetiségeinek vezetőiben. Horvátországban már március 25-én megfogalmazzák nemzeti követeléseiket, április 2-án pedig, egy héttel a király pozsonyi proklamációja előtt, horvát deputáció járul a trónhoz. Április végére Jellachich József lesz a horvát bán, aki mint a császárhoz lojális diktátor nyíltan készül Magyarország katonai megtámadására. Ugyanakkor Rajsics szerb pátriárka gyűlést rendez Karlócán április 20-án, 24-én pedig Nagy-Kikinda környékén már fegyverrel irtják a szerbek a magyar s a német lakosságot. Május 13-án kikiáltják a Magyarországtól független szerb vajdaságot. Május 20-án a Saguna püspök vezetésével megszervezett balázsfalvi román nagygyűlés is szakadást hirdet, s külön jogokat követelő delegációt küld a királyhoz. A szlovák vidékeken is megindul a magyarellenes szervezkedés, bizonyos bécsi körök jóváhagyásával és segítségével. Áprilisban már így ír Petőfi: Már minékünk ellenségünk Egész világ, látom én; Szegény magyar, be magad vagy Ezen a föld kerekén! Akivel mi megosztottuk Asztalunknak ételét, Ruháinkat, hajlékunkat: Éhenkórász volt elég. Aki hozzánk jöne mostan Bajainkat osztani, Aki velünk kezet fogna: Nincs barát, nincs atyafi. No de semmi, jó az isten, Úgy lesz, ahogy lenni kell; Hagyjanak el! csak magunkat Mi magunk ne hagyjuk el. És mi nem hagyjuk magunkat, Mig lesz egy kéz és egy kard; Fogadom azt, hogy megbánja, Aki bántja a magyart! Hosszú a mi türelmünk, de Ha egyszser kifakadunk, Akkor aztán hosszú ám és Rettentő a haragunk. Tudhatják az ellenségink, Mint viselünk háborút, Ha pedig már elfeledték, Jól van, majd eszökbe jut. Úgy el ütjük-verjük őket, Ha türelmünk megszakad, Hogy magunk is megsajnáljuk Szegény nyomorultakat! Ezalatt — ha még nem is magával a trónnal, az osztrák kormánnyal mégis ellentétbe kerül a nemzeti kormány. A bécsi adminisztráció nem veszi a márciusi magyar törvényeket tudomásul, s a kü1 -, had-, pénz- és vámügyeket továbbra is birodalmi kérdéseknek tekinti. A magyarországi császári seregek, melyek a magyar kormánynak, de magasabb szinten mégiscsak a császárnak tartoznak hűséggel, csak ügyetelnül, ímmel-ámmal kezelik a rendfenntartást a déli vidékeken. Júniusban Kossuth 200 ezer katonát s 42 millió forintot kér az országgyűléstől s mikor az meg is szavazza azt, kijelenti: "Magyarországon a poklok kapui sem diadalmaskodnak." A királynak megígért olasz segélyt meg sem említik, s ezzel szavát szegi a magyar kormány, és véglegesen elveszíti az uralkodó bizalmát. Közben Petőfi vérben fürdik verseiben, Ausztria pusztulását jósolgatja, világforradalomról, a királyok bukásáról dalol a pesti sajtóban, de egyre élesebben ír egyenesen a németek ellen is, ami már azért sem helyes, mert a magyarországi német nemzetiség nagy tömegei hűségesen kitartanak a magyar ügy 26
